Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Vágvölgyi B. András Perón, a párhuzamosok és az orosz saláta című esszéje Roberto Arlt főművéről és a juszticializmusról szól.
„Amivel itt foglalkozandó vagyok, az nem Perón juszticializmusa mint a ma ismert populizmusok első megjelenése, hanem irodalmi előzménye egy nálunk sajnálatosan kevéssé ismert író, Roberto Arlt műveiben. (Sok utózmánya is van, a legjelentősebb talán Ernesto Sábató Hősökről és sírokról című, magyarul ismeretlen nagyregénye.) „Borges életében lett az argentin irodalom az, amiről a legtöbb olvasó azt gondolja, hogy az argentin irodalom” – mondja a chilei-mexikói Roberto Bolaño (1953-2003), az új évezred nagy és jelentős irodalmi felfedezése. Ám volt egy másik irály is Roberto Arlttal.”
INTERJÚ
Rítus és hullazsák – Áfra Jánossal Lapis József beszélget.
„Áfra János a Glaukóma, a Két akarat és a Rítus című verseskötetek után most Termékeny félreértés / Productive Misreadings címmel Szegedi-Varga Zsuzsanna, Amerikában élő képzőművésszel adott ki közös kötetet, dialogikus mű keletkezett, a dialógus nemcsak kép és szöveg egymásra hatásában, fúziójában vagy épp egymást kioltásában nyilvánul meg a lapokon, hanem a magyar és az angol szövegek közti átjárásban is. Áfra 1987-ben született Hajdúböszörményben. A Debreceni Egyetem oktatója, a 2010-ben indult KULTer.hu kultúrportál alapító főszerkesztője, az Alföld folyóirat szerkesztője.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Hermann Veronika Falakkal körülzárt magány című recenziója Pilinszky János Beszélgetések Sheryl Suttonnal. Egy párbeszéd regénye című művére emlékezik.
„Pilinszky egyik hosszabb párizsi tartózkodása ideje alatt látta Robert Wilson A süket pillantása című kísérleti előadását, amelynek főszereplője a kötetben címszereplővé váló Sheryl Sutton volt. A városi legenda (és a naplóbejegyzések) szerint a költőt nemcsak Wilson rendezői módszere és az ikonikus előadás, hanem az a színésznő is megbabonázta, és egy közös ismerősük révén meg is ismerkedtek egymással. A nyelv, amely a legfontosabb teremtő és legevidensebb romboló erőként funkcionál ebben a különös történetben, elválasztotta őket, hiszen Pilinszky nem tudott angolul, Sutton viszont nem nagyon franciául, levelezéseik és beszélgetéseik tehát elég suták voltak.”
AZ ÉS KÖNYVE JÚLIUSBAN
Károlyi Csaba „Ahogyan élek” című kritikája Tompa Andrea Haza című regényét elemzi.
„A regény nem politizál élesben. Ellenben olyan árnyaltan tárgyalja a haza fogalmát, mint tán egyetlen magyar irodalmi mű sem. Az érzékelés kulcsa: a nézőpont. „Ahogyan élek, az a hazám” – írta rég Balla Zsófia. A haza milyen? – kérdezte nemrég Markó Béla.
Akiről itt szó van, úgy vált országot, hogy közben nem vált nyelvet, nem megy el más világba, mint sok osztálytársa. Ő hazatér, de anyaországában idegen, legalábbis annak tekintik. Nem elmenekül otthonról, hanem csak él a lehetőséggel, amikor már lehet. Oda érkezik meg, ahol minden az ő nyelvén van, ám ez mégsem a hazája (?).”
VERS
A versrovatban Kukorelly Endre versei és Nyilas Atilla Bányajárás című hosszabb ciklusának válogatása olvasható. Mutatványként Kukorelly Endre egyik versét közöljük itt:
2, 1, 6, 4. 5, 3. 7 avagy adja meg hétjegyű azonosítóját
Május huszonegyedike, csütörtök.
Hatkor még süt. Ott egy lyukat
fúrt a házfalba valami madár.
Kis testű, fekete, és nem tudom,
hogy ehhez akkor milyen képet öltök,
hogy miféle fajta, és hogy mi vár
rá. Négy vagy öt fióka várja,
vagy lehet, hogy csak három.
Ki-be röpdös a nagy kicsi,
pont fél hét van, még idesüt a nap,
zajganak mulatságosan,
visz ezt-azt, ami kell, épp azt viszi.
Ez tavaly már meg lett mutatva
a Balázsnak. Hogy ott valami állat
a falat az eresz fölött kifúrta.
Mutattam ősszel a Balázsnak.
Most mutassam meg másnak?
Magyarázzam el újra?
PRÓZA
Frideczky Katalin, Mátyás Győző, Nagy Gabriella és Petőcz András prózája.
Tárcatár: Beck Zoltán.
Részlet Nagy Gabriella A gyanú című írásából:
„Hosszú csend, a Janek leöblíti a nagykést a vájdlingban, majd hirtelen az asztallapba vágja. Hiába szaglásznak itt a zsaruk, hogy ki kaszálta le a Vidutát a kurva tanyáján, mikor kiveri a szemüket az igazi probléma. Ezek meglopnak minket, asszony, vonja le a következtetést, még a szemünk is kicsórják. Mire föl jöttek volna elő a föld alól, hova ez a fennhéjázás, hogy ők is valakik? Aztán még aznap elbandukol a hályogoshoz meg a kacska lábú fuvarosemberhez, hogy megszervezzék a figyelőszolgálatot. Felváltva fogják lesni a gonosztevőket, és beindítják a riadóláncot, egy hosszú fütty a jel, ha kidugják azt a rút lapos pofájuk a barlang száján. Mint futótűz, terjedt el a faluban, hogy a Tudorék nem emberek, hanem a kénes pokolból túrták fel magukat e világra, rabolják a kisdedeket, szüzeket esznek, asszonyok tisztességén ejtenek csorbát. Csepülni kell őket, szétütni fokossal, kettévágni fejszével kutacstól, hogy se életük, se írmagjuk ne maradjon. Odáig hergelődtek a tanácskozásban, hogy elhatározták, mielőtt újra belopakodnak a faluba a veszedelmes bűnözők, kifüstölik őket a barlangból, mert a barlang is a falué, nem efféle fajzatoké.”
FILM
Báron György Pablo Larraín Ema című filmjéről írt.
„Larraín a politikai filmek és hollywoodi sikerek után ezúttal átszellemült, mély művészetet akart csinálni, ami becsülendő elhatározás. Paradox módon – s ez talán a művészi alkotás megfejthetetlen titkáról is elárul valamit – azokban az epizódokban sikerült neki, amelyekben erre a legkevésbé törekedett.”
ZENE
Végső Zoltán Ennio Morriconéra emlékezik:
„Valószínűleg a filmzeneszerzés történetében nem találnánk nagyobb, átfogóbb és jelentősebb életművet, mint Morriconéé. Emlékszem, amikor Koltai Lajos a Sorstalanság elkészítése után mesélt arról az ott, helyben jelen lévő ihletről, ahogy első találkozásukkor már meg is volt a filmzenei motívum. Morricone abban volt igazán nagy, hogy többet adott más zeneszerzőknél, tovább vitte a rendezői gondolatot, a zenével nem aláfestette a jeleneteket, szerzeményeivel a filmek dramaturgja is volt.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
