Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Markó Béla Egy botcsinálta tankönyvíró emlékeiből címmel írt esszét.
„Wass Albertet szíve joga olvasni bárkinek, végül is olvastattak errefelé annyi mindent velünk az elmúlt száz évben szélsőjobb vagy szélsőbal ideológiával beoltott kultúrpolitikusok, gyerekkoromban elfogyasztottam én is töméntelen szovjet irodalmat és magyar vagy román proletkultos regényeket garmadával. De úgy látszik, a jó pap tényleg holtig tanul, ugyanis egy hosszú-hosszú pillanatig elhittem, hogy ezen már túl vagyunk, és most gyógyíthatatlan naivságomban meg kellene kérdeznem újsütetű irodalompolitikusainktól, köztük néhány Magyarországra elszármazott földimtől is: mégis mi lenne, ha Wass, netán Nyírő szobrai helyett Bánffy Miklóst, Kós Károlyt, Dsida Jenőt, Áprily Lajost, Tamási Áront, Kuncz Aladárt, Karácsony Benőt, Berde Máriát örökítenénk meg minél többször a Kárpát-medencében – legalább a tankönyvekben –, ha már annyira édes nekünk az Édes Erdély? Mert hát, ismétlem, mindennél jobban szerettünk volna hajdan egy összmagyar értékközösséget irodalomban, művészetben. Most pedig azon töprengek: lehet, hogy még várnunk kellene egy kicsit?”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Hermann Veronika Konstruált világok címmel írt recenziót Elif Batuman A félkegyelmű című regényéről.
„Ha a regény első fele a metaforikus, úgy a második rész a szó szerinti útkeresésről szól. A felnövéstörténeteknek a szentimentalista nevelődési regények óta legkedvesebb retorikai startégiája a valódi utazás és a lelki érés összekapcsolása. Nincs ez másképpen A félkegyelműben sem, Selin először Szvetlanával és barátaival Párizsba, majd Iván miatt Magyarországra utazik a nyári szünetben, hogy egy Heves megyei faluban tanítson angolt egy önkéntesprogram keretében. Az első rész évszakos bontásához képest a második részt a három nyári hónap tagolja, amely szerkezeti váltás a súlypontokról is sokat elárul. A magyarországi kalandok leírása különösen szórakoztató egy magyar olvasó számára, akinek fejében a konstruált világok számos rétege mellé még egy újabb, az idegen szemével látott sztereotípiák is bekerülhetnek (gonosz öreg portás, Szentendre, kifli, fürdő).”
ÉS-KVARTETT
Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötetéről beszélgetett Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel 2020. február 26-án, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a jövő héttől a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb március 25-én, szerdán Barnás Ferenc Életünk végéig című regényéről lesz majd szó.
VERS
A versrovatban Győri László és Villányi László versei olvashatók.
Villányi László három verse közül mutatjuk itt az egyiket:
Nők
A füle botját se mozdította, hiába biztattam,
kezdjen valamit feminin énjével, bőszen hárított,
neki olyan nincs, de kitartóan ostromoltam
hatvankilenc nő töredékes történetével,
telefonhívások, levelek, találkozások homályos
részleteivel, hadd kerekítse ki őket, már amennyire
egyáltalán kerekíteni tud, élveztem a játékot,
hogy sikerül kizökkentem férfias nyugalmából,
naponta hajat mosott, önfeledten röpdösött,
vad lelkizésekbe bonyolódott, nőiessé vált hangja,
aztán ódzkodott megmutatni verseit, attól tartott,
a levegőbe – vagy legalábbis mellé – beszéltem.
PRÓZA
Hartay Csaba és Sántha József prózája,
Tárcatár: Kiss Tibor Noé.
Részlet Hartay Csaba Tágas börtön című írásából:
„Akkorsem vagyunk bezárva, hiába kattan a zár, és viszi magával Kondi a nagykulcsot, szabadok vagyunk egy kicsit, pár órára, az is valami. Ilyenkor gyorsan szoktunk sokat piálni. Valamelyik csütörtök éjjel annyi cigit szívtam, meg annyi vébékát ittam, hogy csak úgy vert a szívem az ágyban, nem tudtam álomba merülni. Jó érzés sokat inni. Nem gondolok akkor arra, miből kellett volna többet tanulnom, meg úgy semmire sem, csak a röhögések vannak. Jó röhögni a semmin, meg másokon, idióta béna faszkalapokon, akik nem mi vagyunk, nem a mi bandánkba tartoznak. Sok a seggfej, mi nem vagyunk azok. Amúgy a múltkor azt hallottam vissza, hogy mi is seggfejek vagyunk, mert iszunk, és aki piál, az le fog csúszni. Dehogy fogunk lecsúszni. A Vissza a jövőbe filmben Marty McFly anyja azt mondja, hogy aki ad magára, az iszik. Mondjuk ez azért elég nagy hülyeség, de aki nem jó arc, az nem iszik fiatalon. Kocsmázni kell, ez egy lázadás. És ha nincs nyitva a kocsma, nyitva van a koleszablak, ki lehet szökni a nonstop TOTAL kútig, meg nyitva van a szekrényünk is, ahol mindig van dugi vébéká. A kollégiumban inni kell. Nem tudnám máshogy elviselni a szekrényszobát. Ez egy alagsori helyiség, tele ócska, nagy barna faszekrényekkel. Leszakadt ajtók, egerek által kirágott pozdorják, hányadék az egész. Kosz van és oroszlánszag. A plafonon neonok vibrálnak, ha épp nem égtek mg ki, a radiátorok hidegek, az ablakok rosszul záródnak, a falak felázottak, salétromosak, irtó lehangoló. Nekem tavaly ősszel egy egér befészkelte magát a szekrényembe, és ott lefialt egy hétvége alatt, amikor otthon voltam. Jövök vissza, és hallom, hogy valami cincog.”
FILM
Báron György Szabó István legújabb filmjéről, a Zárójelentésről írt kritikát.
„Ám a filmesek zenekara, a forgatókönyvíró-rendező vezényletével, fülbántóan hamisan játszik. Kínos ezt nézni-hallgatni két órán át: egy indulatoktól és ambícióktól valósággal szétfeszülő mozgóképet, amelyben nincs egyetlen hiteles helyzet, mondat, kép sem. Nehéz erre magyarázatot találni, elvégre Szabó minden eddigi mozidarabja, még a gyöngébbek is, nagyfokú érzékenységet és biztos kezű profizmust mutatott. Mindezeknek az új művében nyoma sincs, s csak tűnődhetünk a kudarc föltételezhető okain.”
FILM
Gyenge Zsolt írt beszámolót a 70. Berlináléról.
„A kissé semmitmondó nevű Encounters (Találkozások) szekció nemcsak kiegészítése a fesztiválnak, hanem az új vezetés egyértelmű kurátori statementje, alaposan átgondolt hitvallása arról, hogy mit gondol a moziról mint XXI. századi médiumról, művészeti kifejezésformáról és társadalmi jelenségről. Bár a szekciót felvezető videóban Carlo Chatrian nagyon általánosan csupán a teljes alkotói szabadságot, illetve a mozi jövőjére való kortárs szemléletű reflexiót jelölte meg szelekciós szempontként, már a program fesztivál előtti lapozgatásakor szembetűnt, hogy a szekció nevében megjelölt találkozások elsősorban a különböző területek közti átjárásokat jelentik. Mozisok és kísérleti filmesek, videoművészek és teoretikus szakemberek, dokumentaristák, költők és animátorok kerültek egymás mellé a szekcióba válogatott filmek készítésekor, ezáltal olyan izgalmas, az eltérő gyökerű megközelítések perspektíváját ütköztető munkák jelentek meg, amelyek új szintre emelik a moziról való – művészetelméleti és -történeti értelemben általában meglehetősen retrográd – gondolkodásmódot.”
TÁRLAT
Cserhalmi Luca Sárkirálynő címmel írt kritikát Rabóczky Judit Rita és Verebics Ágnes A vágy titokzatos tárgya című közös kiállításáról, mely március 20-ig látogatható.
„A meztelen emberi test vagy az arc gesztusainál kevés kifejezőbb dolgot lehet ábrázolni. Rabóczky Judit és Verebics Ágnes közös kiállításán az egyének nélkül kimerevítve álló ruhák, vagy a kiegészítők és applikációk mögött láthatatlanná váló személyek mégis túllépik a külsőségek hatáskörét. A Fészek Galériában rendezett tárlaton a művek origója az erényöv. Ebből kiindulva könnyű lenne az alkotásokat párhuzamba állítani a nők szexualitásának kisajátításával, tárgyiasításukkal. A két művész azonban árnyaltabb gondolatokkal dolgozott, habár műveik a látszólagos rokonság ellenére sem rendeződnek tartalmi egységbe.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
