A magyar irodalom egyik alapvető története Ludas Matyié. Ki ne ismerné a furfangos parasztfiút, aki a dölyfös földesúron háromszor áll bosszút méltatlan megveretése miatt? A történetet Fazekas Mihály foglalta versbe 1804-ben. Kevesebben tudják, hogy ez volt a magyar költészetben az első nagyszabású időmértékes alkotás, amely azt bizonyította, hogy nyelvünk nem csak a hagyományos, hangsúlyos verselésre alkalmas, hanem dallamosabb időmértékre is. Ráadásul Fazekas az egyik legkötöttebb formát, a görög, rím nélküli hexametert választotta. Tehetségére jellemző, hogy szövege ma is élőnek, természetesnek hat. A mostani előadás rendezői, az állandó alkotótárs Fábián Péter és Benkó Bence átírták a szöveget, de sok mindent meghagytak a nagy elődtől. Egy-egyben elhangzik például a leghíresebb mondat:
„Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!”
A zenés fabulát Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz címen február 14-én mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház, elsősorban gyermekközönségnek. A próbaidőszakról Fábián Péter mesélt.
– Általában úgy dolgozunk, hogy a szöveg a próbafolyamattal párhuzamosan születik. A történetet mindig kitaláljuk előre, vagy mint ebben az esetben, az már adott. A konkrét cselekménysor a próbák alatt születik meg, alakul ki. Ennek rengeteg előnye van. Nyilván elolvastuk az eredetit. Fazekas Mihály műve nem színpadra szánt alkotás, hanem elbeszélő költemény. Ezért ugyanúgy, mint amikor mozifilmet, rajzfilmet, vagy hangjátékot készítettek belőle, nekünk is elsősorban a dramaturgiáját kellett kitalálnunk. Másfelől, ugye, 2020-ban vagyunk és nagyon szerettünk volna a mából rátekinteni erre a klasszikusra.
– A próbán mindenféle hangok szűrődnek be a színpadra, birkák bégetése, tyúkok kárálása, vonatzaj. Mi jön majd be ebből a színpadra?
– Szinte minden! Fontos szereplővé válik Döbrögi, maga. Itt perdöntő lesz a nép sorsa. Miközben lejátszódik Lúdas Matyi és Döbrögi meccse, látjuk, hogyan jutnak el a döbrögi emberek a feudális viszonyoktól a modern állam gondolatáig. De mindezt humorosan, gyereknyelven formáljuk meg.
Bence és köztem igazából nincs munkamegosztás. Minden próbán mindketten részt veszünk, közösen instruáljuk a színészeket. Próba után, otthon pedig közösen írjuk tovább a szövegkönyvet. Lassan 10 éve ilyen szimbióta életet élünk. Úgyhogy már kialakult, hogyan dolgozunk együtt.
– Ebben a történetben nagyon erős karakterek vannak. Hogyan választottátok ki a színészeket?
– Nem nagyon ismertük a szegedi társulatot. Kaptunk egy „adag színészt”, a vezetőség fölajánlott nekünk egy csapatot. Ezek után ismerkedtünk meg velük, jöttünk előadásokat nézni, a youtube-on keresgéltünk utánuk. Ennek alapján a szereposztást mi magunk készítettük el. Szerintem nem sikerült rosszul, vannak nagy találkozások.
– A címszerep különösen fontos…
– Krupp Bence rendkívül fiatal színész, ez az első igazi főszerepe. Benne éreztünk olyanfajta nyerseséget, ami jól áll Lúdas Matyinak. Ő még forrásban lévő bor. Matyinak ez a fajta egészségessége, világhoz való hozzáállása Bence lényén keresztül jól megszólaltatható.
Krupp Bence egy Pest melletti kisebb településen nőtt föl, nem idegen tőle a falusi környezet. A Kaposvári Egyetemen végzett, ott találkozott először a darabbal, de akkor nem ő kapta a címszerepet.
– A vidéki színekkel és a tájszólással csínján bánok, nem ez a figura lényege. Az én Lúdas Matyim követi a klasszikus vonalat, a parasztfiúból utazásai során egyre érettebb férfi válik, minden országban, ahol megfordul, élményeket szív magába. Egy színes palettát próbálok fölmutatni a gyerekeknek, hogy kapjanak az itáliai ízből is, a német ízből is és a francia hon ízéből is.
Két lúdlány színészileg, külön is megjelenik a színen. Egyiküket, Tepertőt Menczel Andrea formálja meg. Őt kérdeztük:
– Még nemigen játszottam állatot, csak egyszer voltam Nyuszi a Micimackóban. A Szentivánéji álomban viszont mint Titánia, beleszerettem a szamárrá változtatott Zubolyba. Ebben a mostani darabban igazából nagyon emberi tulajdonságaink vannak, én példásul erősen vonzódok Matyihoz. De azért apróságokkal, néhány mozdulattal, különleges hangokkal időnként utalunk a libaságunkra.
Egy színésszel nem sokszor fordul elő, hogy szobrot állítanak neki életében. Gömöri Krisztiánnal most ez Döbrögiként megesett:
– Utoljára Király Leventét érte hasonló tisztesség, amikor jó pár éve Svejket játszotta ezen a színpadon. Az a műanyag alkotás az előadássorozat után a színház elé, a régi tanácsköztársasági emlékmű helyére került és még most is látható az egyik autókereskedés udvarában. Nem tudom, az enyémnek mi lesz majd a sorsa.
– A szobor a Döbrögi körül kialakult személyi kultusz jele. A színész szeret ilyen gonosz embert játszani?
– Legtöbbször hálás feladat! Viszont a gyerekek máshogy veszik a színpadon a rossz embereket. Játszottam egyszer a Pinokkióban a Rókát, és ott rendszeresen kifütyültek minket. De ez azt jelenti, hogy jól csináltuk a dolgunkat. Egyébként Döbrögi egyszerre gonosz, de mókás is lesz. A végén pedig szánalmassá válik. Lehet, hogy a kicsiknek majd megesik rajta a szíve.
