Abszurd világban élünk. Kiírtjuk az Amazonas fáit, hogy helyette szóját termeljünk, na nem a braziloknak, hanem Kínának, sertés és csirketápláléknak, hogy aztán csirke és disznó ugyanolyan ízű legyen…
Az élelmiszertermelés egyre inkább néhány óriáscég hatalmas üzletévé válik. A Szójalizmus című film a sertéshús és az ahhoz kapcsolódó monokultúrás szójatermesztés folyamatát kíséri végig Kínától az Egyesült Államokon és Mozambikon keresztül Brazíliáig. Megmutatja, milyen mértékű hatalom összpontosul nyugati és kínai cégek kezében, miközben kistermelők ezrei mentek csődbe, és a táj számos helyen örökre átalakult. Ezt a rendszert exportálják szerte a világon, az észak-karolinai trágyatározó lagúnáktól az amazóniai esőerdő monokultúrás szójatermesztéséig. A film felveti a kérdést: vajon ezek a folyamatok végleg felborítják-e a Föld környezeti egyensúlyát? Enrico Parenti rendezővel beszélgettünk a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon.
Minél több dokumentumfilmet látok, annál elkeseredettebb leszek a Föld helyzetét illetően. Ön hisz abban, hogy a dokumentumfilmek hatására a dolgok változni tudnak?
A legnagyobb probléma, amivel szembesülünk ma, az a túlnépesedés. 30 éven belül elérhetjük a 10 milliárdos földnépességet. És ezzel párhuzamosan a vásárlási kapacitás is nő. A filmben bemutatjuk, hogy míg évekkel ezelőtt sokan nem engedhették meg maguknak, hogy sok húst fogyasszanak, ma már megtehetik. Kína például. Felvetődik a kérdés, hogy milyen mértékű ez a növekedés? Elbírja-e ezt az a korábbi rendszer, amelyben főleg a nyugati, gazdagabb országok húsfogyasztása volt magas. Egyre többen egyre több mindent megengedhetnek maguknak anyagilag. Mert az nem igaz, hogy az emberek egyre szegényebbek lesznek. Majdnem mindenki gyarapszik egy kicsit, ezért mindenki egy kicsit többet fog fogyasztani. Több telefont, több ruhát, összességében több terméket vesznek. Tehát a dilemma az, hogy milyen mértékű lehet ez a növekedés.
És milyen áron. Mert, ahogy a filmből is kiderül, Brazíliában nagyon sok ember olyan helyzetbe kényszerül a szójatermesztéssel, ami nem igazán jó nekik. Elég magas árat fizetnek azért, hogy Kínában meg tudják etetni a disznókat és a csirkéket a Brazíliában termesztett szójával.
Szerencsések vagyunk a tekintetben, hogy sokkal gyorsabban történnek a dolgok, mint korábban. Hiszek abban, hogy az állatvédő mozgalmaknak köszönhetően lesznek pozitív változások a közeljövőben. Arra is kell megoldást találnunk, hogy bizonyos iparágakat felszámoljunk. Majdnem biztos vagyok abban, hogy a következő 10-15 évben a hústermelés laboratóriumban fog történni, és ez növényalapú hús lesz. Ennek egyik oka, hogy ugyanolyan, vagy hasonló lesz az íze, mint a húsnak. Másodszor: olcsóbb lesz. De a harmadik legfontosabb, hogy muszáj lesz! Ha az emberek látni fogják, hogy 90%-kal kevesebb vízfogyasztással vagy föld-igénybevétellel jár, ugyanolyan, vagy hasonló ízzel, akkor ezt fogják választani.
Meg egyébként is, ugyanolyan szója íze van már ma is a disznó és csirkehúsnak, nem sok köze van az igazi, farmerek által egészségesen nevelt állatok húsához.
Igen, az olcsó, ipari hús már nem is egészséges. Azt hiszem, a csirkék 15 napot élnek. Tehát igazából nem is csirkék, csak gyorsan megnövesztett bébicsirkék. Tehát a cél az, hogy kevesebb, de jobb minőségű húst együnk. Korábban 30 kiló volt az átlagos húsfogyasztás, ez mára 90 kiló lett. Ez csak a fogyasztói társadalom egyik tényezője, nincs szükségünk ennyire a fennmaradásunkhoz.
Jó látni a filmben, hogy a mozambiki földharácsolást sikerült megállítani.
A ProSavana projektben 4 millió hektárnyi földet akartak birtokba venni. Nem zárták le, mégis kudarcba fulladt.
Az ottani aktivistáknak köszönhető, akik figyelmeztették a lakosokat arra, hogyan álljanak ki a jogaikért, ne hagyják magukat megvezetni?
Igen. Az NGO-k (non-governmental organization) körbeutazták az országot, és felvilágosították az embereket. És akkoriban már sok hír terjengett ezekről a nagyarányú földszerzésekről, ezért kezdtek aggódni és odafigyelni erre a helyi lakósok. Általában olyan földekre utaznak, ahol többen laknak, mert az már termékeny. És az itt lakók összefogtak az interneten, és sikeresen ellenálltak.
Ketten rendeztétek a filmet, honnan jött az ötlet?
Én egy amerikai katonai bázisról készítettem filmet, Stefano Liberti pedig a földelkobzásról. Találkoztunk, és úgy döntöttük, hogy közösen csinálunk valamit. Az első ötletünk az volt, hogy a túlnépesedésről készítsünk közösen egy dokut, arról, hogy ki fogja eltartani, kitermelni és ahonnan azt a sok ételt, ami a következő 30 évben várható földlakosságot eltartja? Aztán ahogy elkezdtünk foglalkozni a témával, rájöttünk, hogy egyfajta konszolidálódás már elkezdődött, például a kínai piacon. Kínába majdnem az összes szója Dél-Amerikából érkezik.
Ez egy elég komoly ökológiai lábnyom, ilyen távolságba szállítani ennyi szójatermést. A brazil kutató meg is említi a filmben: miért nem termelik ők maguknak?
Kína azért választotta azt, hogy nem termel szóját, mert ők elsősorban az emberek részére előállított élelmiszer-termelésre koncentrálnak. Leginkább búzát termesztenek, most már valamennyi kukoricát is. Minden mást importálnak kapacitásproblémák miatt – Brazíliában elegendő terület van a hatalmas szója monokultúrák fenntartására.
Igen, de ehhez nagyon sok erdőt ki kellett vágniuk, és az egyéb termesztéssel foglalkozó farmereket ellehetetlenítették, kezdve attól, hogy az összes kártevő náluk landol, annyira túl vannak kezelve a szójaföldek.
Az egész Mato Grosso régióban, az Amazonas déli részén, kivágták a fákat. És azért tehették meg legálisan, mert ez a rész nem az Amazonasnak az úgymond romantikus része, amire a világ is figyel. Ha ott vágnak ki egy fát, mindenki beszél róla, de itt nem foglalkoztak vele.
Nagyon beszédesek a filmben az animációs részek. Csak azt megmutatni egy rövidfilmben, oly sokat elmondana.
Egy animációs filmeket gyártó cég készítette, akik épp egy új 3D-szoftvert próbáltak ki ezzel a projekttel. Kis fabábuk, stopmotion technikára emlékeztet a mozgásuk.
Milyen volt a fogadtatás a forgatásokon?
Kínában kezdtük, aztán mentünk az Amerikai Egyesült Államokba, ezt követte Brazília, és, néhány holland felvétellel kiegészülve, zárta a sort Mozambik. Számomra ezek közül Mozambik és Kína volt új. Peking elképesztően gazdag, fejlett technológiával, rengeteg turista. Jó értelemben lepett meg. Nagyon könnyű kommunikálni velük, mert egy kicsit hasonlóak, mint az olaszok. Mozambik keményebb dió. Ők sokkal zárkózottabbak. Inkább a portugálokra emlékeztetnek, mint a brazilokra. Nehezebb megnyerni őket. Nagyon komolyak. Jeremiával, aki körbevezetett minket, barátságot kötöttünk. Mozambikban szinte senkit nem érdekel, hogy ott vagy, nem úgy, mint mondjuk Etiópiában, ahol körülzsonganak mindenhol a gyerekek az úton. De szofisztikált ország: európai stílusú színházuk van, kortárs művészettel. Egy csodálatos hely a trópusokon Ilha de Mocambique, egy picurka sziget, nehéz megközelíteni, de lenyűgöző: építészetében, természeti szépségében.
Mi a következő állomása a filmnek?
Hétfőn Szentpétervárra megyek, aztán Moszkvába, majd Amszterdamba. Majd egy éve, hogy kijött a film, de még mindig nagy az érdeklődés.
