Shado ma sem ment be, mivel nem kötelező oda járni. Nem kocsma a gimnázium, nem kell mindig ott lenni, még az izmos kémiatanár is ezt mondogatja. Shado olyan, mint bármelyikünk. Tizenöt éves, nyúlánk, kezében cigaretta. Szerda délelőtt van, Shado egyedül korcsolyázik a befagyott Holt-Körös jegén. Figyeli az arcát az egyenetlen jégpáncél tükrében. A köd mögül leső bágyadt nap követi őt. Shadót nem érdekli, mi lesz. Nincs semmiféle jövőképe.
Holnapig, esetleg szombatig terjed számára a jövő. Az apjától lopott Szofiból megint rágyújt. Közben a korcsolyája rászalad egy nádszálra, hosszú kezeivel idétlenül kalimpálni kezd, majdnem elvágódik. Rianások futnak, ropognak, ahogy halad. Kezdetben ijesztőnek tűntek számára ezek a hangok, de közben rájött, nem kell aggódni. Terjeszkedik a jég, tágul, ezért vannak a sehová rohanó, jégbe zárt villámok.
Különben is, aggódjanak a szülők, meg a tanárok, hogy mi lesz, őt nem zavarja semmi. Pedig, ha tudná, hogy hamarosan kilenc tantárgyból vágják meg abban a gimiben, ahová nem kötelező bejárni, bizonyára tenne egy éles kanyart a jégen, rátámaszkodna egy deres mólóra, majd azt mondaná magában, hogy nem érdekes, február még messze van. Most még csak december van, 1992, és szabadság. Addig még bármi lehet, de nem lesz semmi gond, kár aggódni, aggódnak eleget a szülők. Kapják be a geci tanárok, mind csak azért van, hogy minket basztasson. Mit kaptam tőlük? Smasszerok egytől egyig. Talán az izmos kémiatanár, aki nem gáz. Olyan jegyeket osztogat, hogy háromnegyed, meg négyes alá. Kedvencem az egyketted. Két szar jegyet lehet beszerezni egy pocsék röpdogára. Ja, és alá kell íratni mindkét szülővel, ha mondjuk a kis diák anyuka kedvence, akkor nehogy megússza az otthoni regulát. Fater megjön a melóból, na, kishaver, mi volt a suliban, hadd nézzem. Már visszakézből jön is a pofon, de akkora, hogy a takony menetet vág az áldozat nyakába. Egyébként meg mindig is rühelltem a kémiát. Mik azok az ábrák, meg betűk, összekapcsolva vonalakkal? Atomok. Na persze. Felrobban, mi? Olyan ez is, mint az Isten. Még nem látta senki, de mindenhol ott van. Na, majd poénból küldök egy atomot az izmos kémiatanárnak. Kinyitja a borítékot, na, mi van benne? Atom, bazmeg. Mondjuk a magnézium az totál oké. Rímel rá, hogy megnézem. Az arzénra, meg az, hogy azért. Tetszik ez a film, majd magnézium. Miért? Hát arzén. Fasza lenne, ha erre a szösszenetre az izmos kémiatanár rányomná mondjuk, hogy négyötöd. Fater nem fenyegetne a derékszíjával. Messze van még február, kár aggódni, addig még bármi lehet. Dédi mondja tótul, hogy volacsolem bugye, vagy valami ilyesmi. Azt jelenti, majd lesz valahogy. Apám sváb, kurvára utálja ezeket a tót dumákat, majd lesz valahogy, na persze, a rumliból egyszer csak rend lesz, a koszból tisztaság, a kurvából apáca, az alkeszből meg absztinens. De leszarom, nem hinném, hogy kilencből taknyolok el félévkor. Bioszból, basszus egy négyesem van. Igaz, hogy nem voltam ott az utolsó három doga alatt, de kit érdekel?
Shado magában beszél, úgy siklik a jégen. Délelőtt tíz, kinyit a melegedő büfé. Ilyenkor télen a volt tanácsstrand vízbe vezető, széles lépcsőfokaira szőnyeget terítenek, hogy a korisok is nyugodtan fel tudjanak lépkedni, ha mondjuk, be akarnak kapni egy felest, vagy egy bögre forralt bort. Shado átbújik a strand hosszú stégje alatt, majd korcsolyástul, merev mozdulatokkal belép a büfébe. Az eldobott csikkje még füstöl pár másodpercig a jégen, majd belefullad a parazsa körül kiolvadó, apró tócsába.{jcomments on}
