Az pedig külön mulatságra adott alkalmat, hogy Gyuri egyszer a lány pólóját vitte haza, a szüleihez a mosnivalók között. Az előző reggel ugyanis a lánynál ébredt, s miközben az este levetett ruháit pakolta el, véletlenül nem a saját pólóját rakta a táskájába. (Benedek Szabolcs tárcanovellája)
Nem ez volt Gyuri első munkahelye, az előzőekről azonban összességében nem beszélt annyit, mint erről. Amikor hétvégenként hazalátogatott a szülőfalujába, és megkérdezték tőle, hogy mi van vele, rögtön a benti dolgokat kezdte újságolni. A szülei úgy ismerték elmondása alapján a munkatársait, mintha személyesen is találkoztak volna már velük. Azt is tudták, hogy milyen a szervezeti felépítés, miféle szoftvereket telepítettek legutóbb a Cég számítógépeire, kikkel állnak mostanság üzleti kapcsolatban, vagy hogy miket főznek a Cég menzáján.
Azon se lepődtek meg különösebben, hogy Gyuri a kolleginák között talált párt magának, noha ezt titokban kellett tartani, a céges protokoll ugyanis tiltotta a munkatársak közti szerelmi viszonyt. A házasság engedett volt, a szerelem nem.
– Sokan vannak így közülünk – nevetett Gyuri a szülei azon kérdésre, miszerint nem lesz-e ebből baj. – S még soha senkinek nem volt problémája belőle.
Merthogy az egy dolog, hogy mi áll a regulában, az élet azonban olykor másról szól. Ez esetben konkrétan arról, hogy mivel a Cég alkalmazottai idejük nagy részét egymással töltötték, nem is nagyon állt módjukban úgymond külsősökkel találkozni. De nem is akartak. Miért kellett volna? Miután lehúzták a napi tíz-tizenkét órát, a Cég gondoskodott a rekreációjukról: a hátsó épületben szauna és konditerem működött, az egyik jól menő belvárosi pubnak ők voltak a törzsvendégei, péntek esténként a fiúkat nagy közös foci, a lányokat nagy közös röplabda várta a városi sportcsarnokban, szombatonként paintballozások és kerti partyk voltak napirenden. Gyuri ilyenformán nem is tudott minden hétvégére hazamenni, elvégre egy team-munka csak akkor hatékony, ha a csapattagok jól ismerik egymást. A csapatépítés leghatékonyabb eszköze pedig a közösen eltöltött szabadidő.
A lányt se mutatta be a szüleinek. Ő ugyanis olyankor szintén hazament a saját falujába. De a laptopján, a céges gépen, amit mindig magával vitt, Gyuri megmutatta, hogy néz ki. Igaz, nem szólófénykép volt, hiszen az gyanús lett volna, hogy miért tárolja ő egy kollegina arcmását a vincseszterén, hanem egy irodában készült közös fotó a teamről. Gyuri és a lány egymás mellett álltak, persze, csak véletlenül, és nagyon vigyáztak, hogy az arcukról vagy a gesztusaikról semmi ne derüljön ki. Csupán a legközelebbi munkatársaknak árulták el két sör után a pubban, hogy járnak. S azt is tudták, hogy nem ők az egyedüli pár.
Szerencsére a Cég olyan szerződést kötött az egyik telefontársasággal, hogy a munkatársak ingyen beszélhettek egymással, úgyhogy korlátlanul tudtak a külön töltött hétvégeken is kommunikálni. Az pedig külön mulatságra adott alkalmat, hogy Gyuri egyszer a lány pólóját vitte haza, a szüleihez a mosnivalók között. Az előző reggel ugyanis a lánynál ébredt, s miközben az este levetett ruháit pakolta el, véletlenül nem a saját pólóját rakta a táskájába. Hát persze, hiszen egyformák voltak: vakító fehér szín, szívtájon a Cég emblémájával.
Egy szombat reggel azonban Gyuri vonattal látogatott haza. A szülei először azt hitték, talán szervizben van az autó, ám hamarosan kiderült, hogy nem erről van szó. Megtehette volna, hogy telefonon előzetesen beszámol mindenről, ám egyrészt úgy gondolta, jobb ezt inkább személyesen, másrészt péntek délelőtt elvették a telefonját is. Valamint a laptopot. Meg természetesen az autót. Nagyon hirtelen, előzmények nélkül történt. A közvetlen főnökük bejött az irodába, és sajnálattal közölte, hogy a válságra tekintettel néhány munkatárstól meg kell válni. Felolvasta a neveket, aztán kiment, átadva a helyet a biztonsági embereknek, akik tíz percet engedélyeztek az érintetteknek az összepakolásra. Nem csak hogy árgus szemekkel figyelték minden mozdulatukat, de a kilépésnél meg is motozták őket. Utána gyalogolhattak a legközelebbi buszmegállóig, ami nem volt közel: a Cég telephelye a város szélén, a településtáblán kívül terült el.
– S mi van a lánnyal? – kérdezte Gyuri édesanyja, miközben észrevette, hogy a fia nem a szokásos céges emblémás sporttáskával jött haza, hanem egy régi hátizsákkal. Nyilván amazt is elvették.
Gyuri legyintett egyet felelet gyanánt. A lány a Céggel együtt immáron a múlté. Ő maradt, neki mennie kellett. Mindazonáltal egyáltalán nem tűnt bánatosnak. Mintha látta volna maga előtt a nem is olyan távoli jövőt: pár héten belül egy másik, hasonló kaliberű Cégnél fog dolgozni, ahol tárt karokkal várják a rivális elbocsátott alkalmazottait és a velük együtt érkező üzleti titkokat. Bekerül egy másik kollektívába, és onnantól fogva máshova jár focizni, paintballozni, valamint a kollégákkal sörözgetni. Bizonyára megismer majd egy lányt, akivel titokban szerelembe esnek, és időnként összecserélik a pólójukat. Elvégre annyira egyformák: vakító fehér szín, szívtájon a Cég emblémájával.
