Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
KÖSZÖNTŐ
A 70 éves Reményi József Tamást Károlyi Csaba köszönti:
„Életútja tökéletesen megmutatja a tisztességesnek megmaradt mai magyar humán értelmiségi lehetőségeit. Lehet áldozatosan azon dolgozni, hogy fönnmaradjon kedves költőnk emléke, és működőképes legyen a Sziveri János Társaság. Lehet izgalmas beszélgetéseket folytatni a Litera Előhívás sorozatában, hogy ne menjen feledésbe a félmúlt irodalma. Lehet életben tartani a közszolgálatiságot a szigorúan véve erkölcstelenül működő Katolikus Rádióban, nagyon becsületes irodalmi szerkesztőként. És lehet nagyot – nem álmodni, hanem – sóhajtani.”
FEUILLETON
Várkonyi Benedek A hazugság birodalma címmel írt esszét Vámbéry Rusztemről.
„1933-ban Vámbéry Rusztem, a művelt, okos és szabadkőműves büntetőjogász egyszer csak írt egy tanulmányt a Századunk című folyóiratba (amelynek egyik szerkesztője is volt), azzal az egyszerű címmel: Hazugság. Korát annyira áthatotta, átjárta a hazugság, hogy alighanem úgy érezte: védőbeszédet kell tartania az igazság mellett. Mert vannak korszakok, amelyek erősebben, kitartóbban hazudnak, mint mások, aszerint, hogy politikai vezetőik mennyire félnek. A valóság ugyanis sokszor félelmetes, kell hát egy másik valóság, egy hazug, amely megvéd a világ kellemetlenségeitől. Hazugság nélkül persze nem lehet élni, de elveszett az, aki arra teszi föl az egész életét. Vámbéry Rusztem alaposan áttanulmányozta a hazugság birodalmát, és minthogy az emberi lélek néhány század alatt szinte semmit sem változik, az ő tükre a mi tükrünk is. Történelmi áttekintés ad, egészen addig megy vissza, ameddig a múltunk ködbe vész; Rudolf Jhering jogtudóst és filozófust idézi – kételkedve –, aki úgy vélte, hogy az ember eredetileg hazug volt.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Selyem Zsuzsa Valamiféle pozitív atmoszféra című kritikája Kazuo Ishiguro A lebegő világ művésze című könyvéről szól.
„Ishiguro kedélyes stílusa végül is egy iskolás fogalmazás erényeiből táplálkozik, aminek legfőbb szabálya: ne vegyél semmit túl komolyan, és ne csinálj semmiből se viccet. Ez a mondat jó példa rá: „Bizonyos hónapokban pedig a rovarok és a molyok olyan tömegben árasztották el a házat –hozzátapadtak mindenhez, ami fából volt, bebújtak minden résbe –, hogy az ember attól félt, előbb-utóbb összeomlik miattuk az egész épület.” Annyira általánosító és meglévő szókapcsolatokra hagyatkozó, hogy az olvasó szinte biztosra veszi, hogy semmi baj nem történhet. Vagy ha mégis, például Ono mégiscsak elvesztette a háborúban a fiát és Micsikót, a feleségét is, akkor úgyis jön valami vigasztaló/ ironikus szósz, mint a regény befejező mondata: „Az ember csak a legjobbakat kívánhatja ezeknek a fiataloknak.”
ÉS-KVARTETT
Papp-Zakor Ilka Az utolsó állatkert című novelláskötetéről beszélgetett Károlyi Csaba az Írók Boltjában Arató Lászlóval, Bazsányi Sándorral és Bárány Tiborral 2019. március 27-én, szerdán. A felvételt meg lehet nézni a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb április 24-én, szerdán Kemény István Nílus című verseskötetéről lesz szó.
VERS
A versrovatban Hollósvölgyi Iván és Székely Szabolcs verseit adjuk közre. Kedvhozóként Hollósvölgyi Iván egyik versét mutatjuk meg:
Házi áldás
Legyek szűz, szemem behunyva,
míg szerelmedet letudja,
mindened meglegyek neked,
ha tiltod, ha megengeded,
legyek kerek, legyek vékony,
utánfutód vagy a féknyom,
hogyha mindez lehengerel,
kapjalak föl, ne menjek el,
tartsalak meg ringatólag,
jó legyek majd hintalónak,
hajam hosszú, szép sörényem,
minden vágyadat fölérjem,
a gondjaink pirkadatra
pattanóban, mint a labda,
szám, ha közben rángatózna,
rám tekinthetsz vágyakozva,
mindenemre egy tekintet,
én megértem, nem legyintek,
anyád legyek, legyek lányod,
neked mindegy, te nem bánod,
krémesebben, szárazabban,
tűnjek el, s föl száz alakban,
szép az arcom, mint a párna,
gyűrhetetlen, nincs nagy ára,
és a könnye sztári, boldog,
cseppmentesre szárítódott.
PRÓZA
Beck Tamás, Oravecz Imre és Nagy Gerzson prózája,
tárcatár: Turi Tímea.
Oravecz Imre prózája, melyben egykori főszerkesztőnket is megidézi:
Feljegyzések naplemente közben
„Nekem kezdőként szerencsém volt, mert kissé megkésve ugyan, de egyetemista koromban Debrecenben összehozott a sors Bata Imrével, a kiváló irodalmárral, akit több évtizeden át, egészen halálig bizalmasomnak mondhattam. Néha talán nem volt elég szigorú hozzám, de azzal, hogy szinte minden soromat olvasta, sokat segített, kivált azokban az években, amikor az irodalom hivatalnokai elzárták előlem a nyilvánosságot. Ugyanezt nem mondhatom el most ez öregkoromról, amikor végző vagyok. A rög gyermekei I. részének írásakor még volt ilyen személy az életemben, a nejem, de kilenc éve, mióta elváltunk, már nincsen. Elkészülök valamivel, félre- vagy elteszem. Egyébként sincs napszámra kihez szólnom, de ilyenkor kivált úgy érzem, mintha hajótörött lennék egy lakatlan szigeten.”
TÁRLAT
György Péter A köztes lét túloldalán – Hajas Tibor művészete és a tibeti misztériumok című kiállításról írt.
„A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kiállítása nehéz helyzetbe hozza a kritikust, aki a legjobb esetben is az 1980 nyarán, harminchárom évesen, autóbalesetben meghalt performanszművész munkáinak megítélésére hivatott, ám a tibeti misztériumokról többet tanult jelen kiállításon, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.
A kiállítás két élesen elkülönített tere a montázs két eleme. A fehér falak között, a mesterséges fény áradatában láthatóak a tibeti misztériumokat ábrázoló rajzok, festmények, képregények és szakrális tárgyak, míg a fekete falakon, félhomályban Hajas Tibor performanszairól készült fényképek, és az egykori előadások kellékei.”
ZENE
Csengery Kristóf Hugo Wolf Italienisches Liederbuch című lemezéről írt kritikát.
„Aki abszolút csúcsteljesítményt nyújt, az Deutsch. Bölcsessége és türelmes mindentudása egy zen mesteré. Kaufmann kifejezésmódjában hallatlanul kifinomult, vokálisan rendkívül igényes és mindvégig kontrollált, közel jár a tökéleteshez.”
ÉPÍTÉSZET
Torma Tamás az ötvenéves Intercontinentalról írt.
„Aki ma átnéz rá Budáról, még mindig érez némi merészséget/túlterjeszkedést/illeszkedési döccenést. De Finta József 50 éve csak azt tette, amit száz évvel korábban a mellette/mögötte álló Vigadó tett meg a környék akkori, klasszicista egyemeleteseivel, magasabbra tört, azaz nem illeszkedett az aktuális jelenhez.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
