Ignotus: Egy év történelem / Jegyzetek 1914 tavaszától 1915 nyaráig – Szépmíves könyvek, 2019 – 224 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-566-204-1
Miként ír Ignotus a háborúról 1914. július 26-án megjelent írásában? Íme:
„Az életem: hogy nem az enyém. A kenyerem: hogy nem biztos. A pénzem: hogy elvész. Az állásom: hogy tárgytalan. A házam; hogy fölégethetik. A váltóm: hogy be nem váltják. A városom: hogy ostrom veszi körül, a vízvezetéket elvágják, a villamos nem jár, a lovakat elvitték háborúba, a telegráf le van foglalva, a vasút kell a katonáknak, a gyerekem nem kap tejet, az iskolákban sebesültek hörögnek, felvet bennünket a piszok, a fájdalom, a nyomorúság és a betegség, kereset nincs, kolera van – ez a háború. Testi fájdalom, gyilkos pusztulás, nyugtalanság, zaklatottság, üldözöttség – az ember országúton él rablók között, erdőben vadállatok között, temetőben hiénák között, pusztaságban sakálok között, tengeren cápák között, örvényben élet-halál között: ez a háború. Rémítő visszaesés – olyan a társadalomra s benne minden egyesre, mint ugyancsak az egyesre a betegség – valami finom, gazdag, előkelő, illatszerben fürdő és ámbrát lélegző emberre, mikor lebírja a vérbaj, és eleven testtel elrothad…”
Érdemes ízlelgetni ezeket a sorokat!
Hiszen ez még csak – csak? – a világot felforgató nagy háború legeleje. Egy olyan pillanat, amikor még kevesen sejtik, hogy mit hoz a jövő, s még ennél is kevesebben mernek/tudnak (bal)sejtelmeikről artikuláltan beszélni. Nem sokan vannak, akik így írnak az éppen csak megkezdett háborúról. Ignotus képes volt erre, meg- és átlátta a háború borzalmát, és megsejtette azt is, hogy ez nem csak egy kisléptékű és gyorslefolyású csetepaté, hanem valami olyasmi, ami megváltoztatja-elsöpri az addigi világot.
A fenti kiragadott részlet – elnézést kérek érte – nem jellemző fragmentuma a kötetnek, hiszen, Ignotus az írások többségében ennél sokkal kevésbé érzelmes és érzékekre ható. Sajátos pesti, zsidó, polgári műveltségének, XX. századi magyarságának és világra való nyitottságának köszönhetően Ignotus általában inkább krónikás-elemzője a háború első évének. Kötetbe gyűjtött írásai az okokat és a lehetséges következményeket firtatják, s innen egy bő évszázaddal későbbről nézve beláthatjuk, nem is sikertelenül.
Az első világháború és a nyomában fellépő változások – 2019-ből nézve jól látszik – alaposan és máig ható módon megváltoztattak mindent, s mert ezen nincs mit vitatkozni, ma is érdemes kézbe venni az akkoriban keletkezett írásokat. A Szépmíves Könyvek magára vállalta azt a feladatot – küldetést? –, hogy előássa és a mai olvasók elé tárja azokat a szellemi kincseket, melyek méltatlanul hullottak át az idő nagylyukú rostáján. Nem csak a történelem, társadalomtörténet, de az irodalom területén is olyan művekre mutat rá, melyek befolyásolják azt, amit egy-egy korról gondolunk. S ha már Ignotus aktuális kötete okán szórjuk a szavakat, érdemes mellétenni a közelmúltban megjelent hasonló kötetet is, ifjabb gróf Andrássy Gyula művét: Az első világháború problémái.
- A történelmet a győztesek írják. De csak a győzelem után!
- A grófné, aki mindent látott és mindenről tudott: Zichy Eleonóra
- Nopcsa Ferenc keményebb, mint Indiana Jones és James Bond együtt
- Herceg volt a magyar miniszter, aki később a Gestapónak is dolgozott
A két kötet gyakorlatilag egy időben keletkezett, s bár mindkettőben találhatunk ma is érvényes dolgokat, mégis egészen máshogy szól egy arisztokrata származású gyakorló politikus, mint egy pesti értelmiségi. Az bizonyos, hogy a kép teljesebbé tételéhez – hol vagyunk a teljességtől?! – mindkét kötetre szükségünk van. Szükségünk lehet rájuk, ha meg akarjuk érteni, hogy mi történt 1914 és 1918 között… Ráadásul a két szerző nem is állt annyira távol egymástól, mint azt elsőre gondolnánk, Andrássy hatott/hathatott Ignotusra, és ez működött vice versa. A két narratíva nem kizárja, sokkal inkább kiegészíti egymást, s ha itt-ott van is feszültség Andrássy és Ignotus között, mégsem polemikus a szembenállás.
Jó és nem tanulság nélküli
ezeket a munkákat így, egymás mellett látni a XXI. században, s ha Ignotus költőként nem is lesz újra része az irodalmi diskurzusnak, világra nyitott, néha tépelődő világkritikusként, elemző gondolkodóként helyet kell szorítanunk neki. Akkor is, ha sok dologban időszerűtlennek tűnik, vagy éppen saját korához kötött. Sőt, főleg akkor, ha időszerűtlensége néha nagyon is időszerű.
„…Freud írja egy hozzája méltóan mély minapi tanulmányában, hogy a háborúhoz való beállítottságunkat kettő határozza meg: a lelkünk mélyén lappangó gyilkos hajlandóság minden felebarátunkkal szemben, s a saját magunk halálának teljes elképzelhetetlen volta. Az teszi lehetségessé, hogy gyilkoljunk, s ez, hogy hősök legyünk, mert ha igazán el tudnánk hinni, hogy magunk is meghalhatunk, nem tudnánk nekimenni a halálnak…”
