Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
INTERJÚ
A művészet nem kötelező címmel Lapis József készített interjút feLugossy Lászlóval.
FeLugossy László Sárospatakon él, miként Lapis József is, aki kérdezte. A beszélgetés zenéről, filmről, költészetről és képzőművészetről egyaránt szól, a kortárs alternatív művészetről. A főbb hívószavak: A. E. Bizottság, Neoszarvasbika, Tarr Béla, Mission Art. A fő kérdés pedig ma is az: Mit látsz, Laca?
FEUILLETON
Schüttler Tamás A csendről és a némaságról című esszéje Eötvös József A karthauzi című regénye ürügyén íródott.
„Az Eötvös-életrajzok mindegyike említést tesz arról, hogy a politikusnak és írónak készülő ifjú báró az ezernyolcszázharmincas években több utazást is tett Nyugat-Európában, többek között Franciaországban is. Ezeknek az utaknak az élményei, az utazásokról írott útirajzai, társadalmi kérdésekről írott tanulmányai mellett beépültek A karthauziba is. Eötvöst megragadta ennek a félremete hegyi rendnek a szigorú életformája, a némaság, az állandó magány, a szakadatlan elmélkedés. A regényben többször utal arra, hogy a karthauziak rideg kolostori életformájának vállalása, különösen a majdnem állandó magány, a rendtársakkal való érintkezés, a beszéd lehetőségének szinte teljes korlátozottsága egy fiatal lélek számára még akkor is elviselhetetlen, ha megelőzően hatalmas megrázkódtatások, szenvedések érték. Talán ezért is viszi haldokló főhősét a kolostoron kívülre, a monostorban élő, renden kívüli emberek közé, egy idős orvos és egy felszabadultan élő, gyermekeket nevelő parasztcsalád közelébe.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba „Igyekszünk megfeledkezni” című recenziója Mesterházy Balázs Gesztenye placc című novellaregényéről szól.
„A kulcsszereplőt Bébének hívják, Ottlik regényéből lépett át ide, leginkább tán az ő szemével látunk, rajta keresztül érzékeljük a dolgokat, bár több elbeszélő van, átjátszik egyik elbeszélés a másikba. Átkerült ide az iskola és a kollégium is Kőszegről, de most kevésbé vagyunk az iskolában bent, inkább mellette, körülötte, az iskolai társak az iskolán kívüli kalandokban élik meg a nagy barátságokat, szerelmeket, élik meg az „iskolát”, élik át nevelődésük legfontosabb epizódjait (nemcsak a kocsmában meg a falu szélén, hanem mondjuk egy franciaországi nyaraláson). Mindenesetre ez a „novellaregény” egyszerre faluregény, kocsmaregény, iskolaregény, nevelődési regény és kamaszregény. Sőt, retró multikulti történetfüzér, és még a határhelyzetek történetfüzére is, a falusiak és a fővárosiak, a magyarok, svábok, szintók (német cigányok), meg a külföldi német, amerikai tanárok érintkezéseinek, keveredéseinek megéneklése, mi több, a rendszerváltás előtti és utáni világ határhelyzeteinek számbavétele. Ottlik és Tar mellett ott hallom Illyést, Hrabalt és García Márquezt, kicsit Kosztolányit (Esterházyt nem hallom, pedig tőle is szerepel idézet a szövegben). A rezignált, dezillúziós hangvétel pedig nekem mindenek előtt Flaubert Érzelmek iskolája című remekművét idézi föl. Annak lezárása akár mottója is lehetne ennek a könyvnek.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Petri György összegyűjtött verseiről két kritika beszél.
Forgách András: „A megvesztegethetetlen link”
„Ami pedig a klasszicizálódást illeti, Petri könnyedén veszi ezt az akadályt a Hogy elérjek a napsütötte sávig című, a rendszerváltás tájékán egy halálközeli élmény után született nagy versével, amelynek révén egy beszédmód, egy tartás, vagyis egy alkat, hogy Nádastól is kölcsönözzek egy szót, és egyáltalán, a Petri-jelenség, azaz a Petri-paradigma belopta magát a legfiatalabbak szívébe, és ez tudományosan bizonyítható, például felvételire viszik a Színművészetire, vagy ha megkérdezi huszonévesektől az ember, hallottak-e már Petriről, ezt a verset idézik, harsány jókedvvel és leplezetlen csodálattal. Ez a vers kultikus lett. És ez jó. És egyáltalán nem véletlen.”
Keresztesi József: Hosszú árnyék
„Az újonnan megjelent szövegek közt találhatunk korai és kései szerelmes verseket, pikírt hangütésű sírverset, játékos filozófiai költeményt (az Ebéd mintha A hagyma szól kései appendixe lenne), vérbő politikai szatírát csakúgy, mint játékos episztolát vagy éppen ötvenhatos verset. Különösen érdekes Az üzemközi sztrájkbizottságnak című, 1980-ban, tehát a szamizdatkorszakban született költemény. Ez a csípős hangon szóló, veretes és hatásos szöveg talán azért maradt publikálatlan, mert túlságosan is veretes és hatásos: amellett, hogy már-már nyílt felszólítás a zendülésre, Petri olyasfajta pátosszal szövi át, amelyet talán ő maga is soknak érezhetett a publikált versek kontextusában.”
VERS
A versrovatban ezúttal Csillik Kristóf, Jász Attila és Várady Szabolcs versei olvashatók. Mutatványként az egyik darabot adjuk közre Jász Attila Pislákoló villanykörte – Faustyna nővér Melanie De Biasiót hallgat című ciklusából. Faustyna nővér még csak hagyján; de hogy ki Melanie De Biasio, az a nyomtatott lapszámból kiderül.
Nem izgulok
tőled tanultam meg bízni a szívemben.
pedig nem mondtad soha. kinyitod ezt
a kis füzetet folyton. a szívemet. és azt
sugallod a hangoddal, bízzak benned.
bízzak magamban. szívemben. hagyjam
csak nyitva azt a füzetet. ne izguljak.
PRÓZA
Kötter Tamás és Szécsi Noémi prózája mellett Németh Gábor tárcája olvasható.
Részlet Németh Gábor A véglegesítő – II. című szövegéből:
„A Nemzeti Számonkérő Szék épületét az egykori Nemzeti Színház majd’ egy évszázada kihűlt helyére építették. Talán egy évtizeddel K. születése előtt ugyanis városrendészeti okokból fölrobbantották a Nemzetit, és az azt követő évtizedek, mintha csak bosszúból tennék, az eggyel korábbi átkosban még Blaha Lujza nevét viselő teret a város bűzös köldökévé változtatták. Ezt a méltatlan állapotot a Közbiztonsági Fordulat számolta fel, a húszas évek elején. Eltűntek az életvitelszerűen ott tartózkodó hajléktalanok, és velük a térre jellemző, mindennapos csetepaték, megszűnt a tisztességes állampolgárok szűnni nem akaró zaklatása. Véget vetettek a gyanús forrásokból fenntartott civilszervezetek ingyenkonyhájának is – „Róbert bácsit hazaküldtük”, ahogy a Magyar Igazság vezértollnoka fogalmazott. K.-nak ezért tűnhetett föl az épület közelében létesített gesztenyesütő. Amikor elhaladt a bécsi konfliskocsisok ruházatára emlékeztető jelmezbe öltözött árus mellett, a férfi ránézett. Szürke a szeme, mint a mesterlövészeknek, állapította meg K., és azonnal eszébe jutott, hogy ma délben a Gróf Tisza István körúton hajt végig nyitott Csajkáján Kazahsztán uralkodója.”
SZÍNHÁZ
Molnár Zsófia Pintér Béla Jubileumi beszélgetések című „indulatkabaréjáról” írt kritikát.
„A függetlenség egyrészről áldás, (szólás)szabadságot ad, fenntarthatóvá teszi a közös örömszínház-csinálás szenvedélyét, másrészről átok, főleg ha valami – nem példa nélkül – az intézményrendszeren kívül ennyire intézményesült, mert ott a bizonytalanság, a várakozás, hogy mikor lesz/lehet új bemutató, a százfelé osztódás, az egyeztetés nehézsége és így tovább. De ahhoz, hogy a Társulat Tortájában húsz év munka után ne legyen az a „keserű íz”, egyvalamit talán nem árt eldönteni: mi Pintér Béla vágyainak titokzatos tárgya? Az elismerés vagy a népszerűség, a szűk szakma méltatása vagy a széles közönség szeretete? Mindenkinek nem lehet megfelelni.”
ZENE
Fáy Miklós a Nemzeti Filharmonikusok hangversenyéről írt.
„Ez persze nem a szürkeség apoteózisa, kacsintgat ránk a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Mert azt épp ők képviselik, az örömtelenséget, de nem is tudom, minek kellene örülniük Sylvain Cambreling vezényletével. Van egy karmesterük, rutinos róka koma, tudja, hogy nem érdemes itt senkinek sem megkeseríteni az életét, az előadás lemegy, ő másnap hazautazik, kár volna belerokkanni egy Berliozba.”
TÁRLAT
Széplaky Gerda Kimozdított szakralitás című kritikája a DUNART.COM kiállításáról szól, mely a MAMŰ Galériában látható.
„A MAMŰ Galériában most egy olyan, a DUNART.COM Nemzetközi Művésztelep utóbbi három évének alkotásaiból válogatást adó kiállítás látható, amely egyetlen templom köré szerveződik. A művésztelepet a szervezők (Mayer Éva képzőművész és családja, valamint a helyi önkormányzat) Somorján hívták életre. Somorja legfőbb nevezetessége az a román és gótikus stílusú Sancta Maria templom, amely XII. századi felépülésétől kezdve döntően befolyásolta a felvidéki város identitását és történelmét. A művésztelep zárókiállítását ebben a templomban rendezik. A művésztelep résztvevői számára kiírt alkotói tematikák olyan szakrális hívószavak köré szerveződnek, mint lélekmérleg, gondviselés, ereklye, fényküszöb stb. A művésztelep egyik nyilvánvaló szándéka, melyet a budapesti kiállítás is megerősít, hogy a templomból a környezetére és az emberekre kisugárzó szakralitást jelenlévővé és megélhetővé tegye a művészet eszközei révén.” (nyitva február 8-ig)
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
