A Szerk. avatar
2014. január 1. /

A két szőke

szili_kicsi

Egész este nem szóltunk egymáshoz, csináltam neki vacsorára tormás sonkát, aztán tévéztünk, megnéztük az összes sorozatot, a végén rákapcsoltunk a szexcsatornára, és hajnalig néztük és csináltuk, csináltuk és néztük. (Podmaniczky Szilárd novellája a Döglött kutyával őrzött terület című könyvből)

Úgy szeretném, ha egyszer úgy istenigazából férfi lenne a férjem. Most nem is tudom, hogy mire gondolok, de hogy úgy érezzem. Mert rendes ember, nincs vele semmi baj, vagyis hogy épp ez az. Megeszik bármit, amit főzök, ha megkérem, kitakarít, sőt, még el is mosogat. Kimegy a piacra, hazahoz mindent, és arra se panaszkodok, ami az ágyban van, mert rendesen megkeménykedik neki, de valahogy olyan, mint egy automata.

Például soha nem dühös. Amikor rávág a homlokára a kalapáccsal, mert túl közelről szögel, akkor is csak csodálkozik, hogy mi történt. Együtt tanul a gyerekekkel, kimossa maga után a vécét, rendesen ad borravalót a benzinkútnál, és az étteremben se néz értetlenül, amikor kóstolót önt neki a pincér.

Nem tudom, már arra is gondoltam, hogy talán bennem van a hiba, hogy nem szeretem az ilyen elegáns úriembert, aki nem rúgja seggbe a macskát, ha beugrik az ablakon.

Arról ne is beszéljünk, hogy mindig rendben van a vérképe, és ha télen egyszer megfázik, akkor iszik egy kis teát, és másnapra kutyabaja.

A múltkor arra kértem, hogy próbáljuk már egy kicsit másképp csinálni a szexet, ne mindig ez a ráülős vagy rámászós technika, hanem valami spéci. És akkor azt mondta, hogy feküdjek föl a konyhaasztalra, és rakjam a nyakába a lábam. Végiglökdösött az asztallal a konyhán, hogy a végén belenyomott a poharas vitrinbe, és ráesett a fejemre a dekantáló. Hát, nem egészen erre gondoltam. Aztán persze bocsánatot kért, és bevitt az ágyba, és hozta az ecetes-vizes borogatást. Úgy néztem ki másnap, mint akit jól megvert a férje. Mondták is a kolléganők, hogy jelentsem föl azt a vadállatot, de hiába bizonygattam, hogy konyhai baleset, az én férjem ilyet soha nem tenne, más típus, amire azt mondták, csak véded azt a brutális barmot, az ilyennek börtönben a helye, mit börtönben, villamosszékben, hogy gyulladna ki az agya, és füst szivárogna még az összes lyukából is.

Otthon aztán elmondtam a férjemnek, hogy mit gondolnak róla, de csak legyintet, pedig minimum becsületsértésért följelenthette volna őket, mondjuk akkor nem szóltak volna hozzám többet, de annyit megért volna, hogy legalább férfinek tudnám a férjem.

Egyszer úgy döntöttem, hogy elhagyom, hátha azzal fölkavarom az állóvizet. Szombaton, amikor a piacon volt, összepakoltam egy bőröndbe, és úgy vártam az előszobában. De még csak nem is csodálkozott, azt mondta, megérti, hogy továbbképzésre kell mennem, úgyhogy kénytelen voltam elutazni egy napra, másnap meg vissza. Természetesen meleg vacsorával várt, a gyerekeket lefektette, és azt mondhatom, talán ezegyszer jót szeretkeztünk. Nem volt most se férfias, inkább kitartó. Vagy húsz percig csináltuk. Egész éjszaka azon gondolkodtam, hogy lehetséges ez? Aztán hajnalban arra ébredtem, hogy amíg nem voltam itthon, biztos többször önkielégítést végzett. Mert azt olvastam az interneten, hogy azok a klubok, ahová a nők járnak a férfiakhoz, azok a férfiak már reggel önkielégítéssel kezdik, hogy a kuncsaftokban ne a saját élvezetüket keressék.

De aztán másnap siettem munkába, és eszembe se jutott, hogy megkérdezzem tőle. Meg hát mit is mondott volna, legfeljebb azt, hogy nem. Én meg most hisztizzek, hogy hazudsz? Mutasd, melyik kezed volt! Ugyan már! Mi nem így élünk.

Aztán egyszer már ott tartottam, hogy megcsalom, és elmondom neki. Csak nem tudtam, kivel csaljam meg, igazából senki olyat nem ismertem, aki alkalmas ilyesmire. Persze, tudom, ha beülök egy presszóba és mondom egy férfinak, nyolcvan százalék, hogy azt mondja, hogy mehetünk. De nekem ez olyan unszimpatikus. Azért mégis csak a férjemet csalom meg, életemben először, és arra jó okot kell találni, nem az, hogy mindjárt az elsővel. Hanem kell benne lenni valami őrült dolognak. Mondjuk, karambolozok valakivel, vagy rám esik egy fogas és fölsegít, vagy rosszul leszek a buszon, és megpróbál újraéleszteni. De hát ezek úgy általában nem szoktak velem megtörténni. Amúgy meg mindenki tudja, hogy milyen kiegyensúlyozott házaséletet élünk, eszébe se jutna senkinek, hogy kikezdjen velem.

Na, akkor jött hozzánk egy új fiú, fiatalabb volt nálam vagy tizenöt évvel, de olyan nagy hóhányónak látszott. És akkor a második nap odajött hozzám, és megmarkolta a fenekemet, és azt mondta, hogy szöszikém, te nagyon magányosnak látszol ebben az univerzumban. És akkora pofont lekevertem neki, hogy többet nem szólt hozzám. Pedig már minden adva volt, a keze, a fenekem. És hiába kértem tőle bocsánatot, még így a mellemet is kivillantottam, de azt mondta, hogy ő kér elnézést, összetévesztett valakivel. Mondjuk az igaz, hogy nem vagyok szőke, de szerintem bárkit lehet szőkének hívni, aki fekete.

Másnap aztán hívatott az igazgató, hogy hallja, kikezdtem az új kollégával, és hogy ő nem is gondolta volna, hogy ilyen kikapós vagyok, mert ha tudja, régen megvallatott volna a tárgyalóasztalon. Mondtam, igen? Tessék, próbáljuk ki, fektessen a tárgyalóasztalra! Mire kizavart, és azt mondta, ne próbáljam meg provokálni, hogy aztán lefényképezzem magam orális szex közben, és kirúgassam. És tudja ő, hogy a férjemnek a helyére fáj a foga, én pedig vagyok olyan mocskos ribanc, hogy még erre is képes vagyok érte. Hát nem, ezt mondta, takarodjak kifelé. És csak azért nem rúg ki, mert nem szeretné, ha a nagy mellényből erényt kovácsolna a férjem.

Esküszömre mondom, jó volt hazamenni aznap a nyugodt családi fészekbe, és odabújni az én kiegyensúlyozott kutyuskámhoz. Egész este nem szóltunk egymáshoz, csináltam neki vacsorára tormás sonkát, aztán tévéztünk, megnéztük az összes sorozatot, a végén rákapcsoltunk a szexcsatornára, és hajnalig néztük és csináltuk, csináltuk és néztük. Tudom, hogy a gyereket tiltani kell az ilyentől, de például bennünk már semmi kárt nem okoz, annyira helyén van az eszünk.

És akkor hajnalban már majdnem elaludtam, amikor fölült az ágyban a férjem, és azt mondta, szeretne valamit mondani. Mondjad, kutyuskám, hallgatlak. És akkor azt mondta, hogy úgy érzi, két lehetőség áll előtte. Az egyik, hogy öngyilkos lesz, a másik, hogy elhagy bennünket. Válasszak. Mondom neki, te, ugye most hülyéskedsz. Azt mondja, nem. De mondom, mi van? Boldog vagy, vagy nem? Azt mondja, ő így nem tud élni. Hogy nem bírja ezt a tökéletességet, hogy ő nem ilyen volt, ő egy nagy piás, csajozós állat volt, aki magasról leszarta a dolgokat, és soha nem akart családot alapítani, és egyáltalán semmit nem akart, de én olyan erőszakos vagyok, hogy ezt hoztam ki belőle.

Erre elönti az agyamat a méreg, mondom, akkor legyél öngyilkos, ha olyan nagy csávó vagy. Erre fölöltözött és elment, én meg rohantam utána, de már sehol nem találtam. Eltűnt, fölszívódott, semmit nem vitt magával. Bankkártya, személyi itt van a zakóban. Napokig néztem a híreket, de semmi. Ennek már négy éve, és még mindig figyelem a halálozási híreket. Nekem minden vízbe fulladt turista vagy eltűnt hegymászó vele azonos. A héten megismerkedtem egy férfival, egész jó pasi, de az a röhely, hogy még ő is rá emlékeztet. Pedig szőke.

Megosztás: