Túl korán, túl hamar, rosszkor – Eltűnő ingerek premier a Trafóban
Pass Andrea azon kevés színházi alkotók közé tartozik, aki maga írja és rendezi a darabjait. Az Örkény István-pályázatra írt, édesapja betegségét és halálát feldolgozó drámáját, az Eltűnő ingereket viszi színre, december 14-ei bemutatóval a Trafóban, Hajdu Szabolcs színész és filmrendező főszereplésével, a Napraforgóban már összeszokott színészekkel, és a Freakin’ Disco zenekar szerzeményeivel és szereplésével.
Miért Eltűnő ingerek lett a címe?
PA: Viszonylag hamar meglett ez a cím, de annál többet gondolkodtam rajta utólag. Az Örkény István-pályázatra írtam a darabot. Az időközi beszámolón Radnóti Zsuzsáék elégedettek voltak az anyaggal, de a cím nem annyira tetszett nekik. Ezért elkezdtem keresni valami mást, de nem jutott jobb az eszembe. Kamasz unokahúgom azt hitte, hogy párkapcsolati szakításról szól majd az előadás, aminek igazából örültem, hogy ilyen érzetet is behoz. Alapvetően arra akartam utalni, hogy egy olyan betegségről mesélünk, ami lépésről-lépésre veszi vissza a befogadásra alkalmas érzékeinket, és ezt mind nyelvileg, mind formailag meg fogjuk mutatni a színpadon.
Az én első olvasatom az volt, hogy ez a te életedben jelent valamiféle eltűnő ingert.
Amikor valakit elveszítesz, akár egy szakítás miatt, űr keletkezik benned. Amikor az apukám halálát követően a kórházból hazamentünk, a lakásunk már nem volt ugyanaz. Hirtelen idegen lett, hideg, néma és üres. Újra meg kellett találnom a helyem benne, meg kellett tanulnom látni, hallani, újra élvezni a zenét például, és mindent, ami korábban örömet okozott. Ilyen értelemben abszolút személyes a darab címe, nem csak a haldokló számára, hanem a gyászolónak is eltűnnek az ingerek.
Akkor mégiscsak jó cím, ezzel a kettős jelentéssel. Nehezen tudod elengedni, hogy elveszítetted az édesapádat, most már több, mint húsz éve? Azért nyúltál ehhez, hogy oldódjon benned a teher?
Nem használom terápiaként az alkotást. Azért erről írok, mert izgat, cipelem, és az ember mindig azon dolgozik, ami nem hagyja nyugodni, ami ingerli. Az tényleg nagyon furcsa, hogy még mindig fáj ennyi év után, de valószínűleg azért is, mert nagyon rossz időpontban történt: kamaszkorban veszítettem el az apukámat úgy, hogy nem láthatta azt, amit esetleg látni akart volna belőlem. Vad és lázadó kamasz voltam, ezt a darabban részben meg is mutatjuk, Petrik Andi alakításában. Túl korán, túl hamar, rosszkor történt. Bűntudatom van miatta, nem került nyugvópontra. Ezért is izgat a téma, de nem hinném, hogy a bemutató után megszűnne ez a bűntudat.
Lehet ez az ő iránta érzett tiszteletnek a jele, hogy ebbe a formába öntöd az emlékét?
Jó érzés, de ezzel a részével annyira nem foglalkoztam. Bár így, hogy Hajdu Szabolcs alakítja azt a figurát, aki az apukámról jutott eszembe, méltó ehhez. Nagyon szépen dolgozik, sokat ígérő, amit a próbákon csinál.
Egy interjúban említetted, hogy kicsit tartasz tőle, hogy rendezőt rendezz. Alaptalan volt ez a félelem?
Nem volt ez igazi félelem, csak tudom, hogy egy ilyen helyzetből akár problémák is adódhatnak. Szabolcs nagyon intelligens és érzékeny művész, maximálisan színészként van jelen a próbákon. Tele van ötletekkel, de nem rendezni akar, hanem a szituációkból, belülről ad ötleteket, a kreativitásával, a fantáziájával gazdagítja az előadást. Erre mondom azt, hogy valaki művész, mindent a drámai anyag érdekében.
Akkor jó választás volt.
Nagyon! De a többiek is nagyon aktívak, mindenki ötletekkel érkezik a próbákra, tényleg csodálatos.
Hogy kerül a darabba a Freakin’ Disco zenekar?
Nem a saját zenéjüket fogják játszani, a darabhoz írják. Keresztes Gabival, aki a zenekar egyik tagja, már dolgoztam a Bebújósban. Ő sokat sound design-olt Bodó Viktor előadásaiban is a Szputnyikban, onnét ismerjük egymást. A zenei atmoszféra nagyon fontos ebben a darabban, ugyanis sok jelenet Endre, a központi figuránk fejében játszódik, és olyan dimenziókat teremtünk a színpadon, amik nem realisztikusak. A darabbéli Endrének volt fiatalkorában egy zenekara, úgyhogy sokféle zene jelenik meg élőben a színpadon a ’70-es és ’90-es évekből is, a történet ugyanis 1998-ban játszódik. Ez teljesen véletlen és szép egybeesés egyébként a Trafó 20. születésnapjával. A zenészek múlt héten csatlakoztak be a próbafolyamatba, és azóta a színészek követelik őket a próbákra, mert inspiráló a jelenlétük, nagyon érzik, hogy miről van szó. A zene organikus része lesz az előadásnak, a történet szövetéhez járulnak hozzá, hol dramatizálnak, hol poentíroznak, és végig látjuk is őket a színpadon.
Hogy választottad a többi színészt?
Pető Kata, Kárpáti Palkó a Napraforgóban is szerepelnek, Petrik Andi három előadásomban is, Réti Adrival is dolgoztam már két produkcióban, Pallag Marcival pedig régóta szerettem volna. Már az elejétől velük terveztem ezt az előadást, nekik írtam a szerepeket. Szabolcs kicsit később került a képbe, akkor tartottam a 20. oldal körül, szóval mondhatjuk, hogy neki is.
Pallag Marci használ fizikai színházas elemeket?
Néha igen. A Furcsa Alak nevű szerepének, aki élet és halál között mozog, nagyon jót tesz Marci alkata, mozgása, szuggesztív színpadi jelenléte. De Szabolcs is évekig foglalkozott mozgásszínházzal, ami érződni fog az előadásban. Nem fizikai színház, amit csinálunk, ahhoz nem értek, ugyanakkor van két színész, aki igen, és ahol adja magát, ott használják ezt a tudást, finom dolgokban mutatkozik meg ez a tehetségük.
Hogy tudott kapcsolódni a már összeszokott színészi csapat Szabolccsal, Marcival? Jó ebben a felállásban dolgozni?
Nagyon jó csapat lettünk, jó a próbahangulat. Szerintem mindenki mindenkiben gyönyörködik…
