Reneszánszát éli a történelmi regény. Rengeteg jobbnál jobb mű kalauzol különböző korokba, reflektál mai világunkra és társadalmunkra a régmúlt látószögén keresztül. Szőcs Henriette regényfolyama, melynek első kötete A török brigadéros volt, az oszmán birodalomba, pontosabban a török hódoltságkori Magyarországra vezette az olvasót. A sorozat második kötetének, A brigadéros szeretőjének könyvbemutatója november hatodikán volt a Soho hotelben.
A vendégeket a Publio kiadó vezetője, Alcser Norbert köszöntötte, majd át is adta a szót a kötet szerkesztőjének. Csapody Kinga, aki már a sokadik regényen dolgozik együtt Szőcs Henriette-tel, nem vacakolt sokat a bevezetéssel: első kérdésével rögvest az írónő az adott kor, a késő középkor iránti szenvedélyes szerelméről kérdezett.
– Ebben a történelmi helyzetben voltaképpen két mániámmal, a históriával és a muzulmán vallással-kultúrával egyszerre tudok foglalkozni – válaszolt csillogó szemmel Szőcs Henriette. – Hogy erősen érintett vagyok a dologban, nem is próbálom titkolni: a Képes Történelem sorozat mágikus hatással volt rám, és elképesztett, hogy az Oszmán Birodalom nem csupán hódításban jeleskedett, hanem az elfoglalt területeket képes volt megtartani és élhető módon kormányozni is. Ahhoz persze, hogy minderről elegendő információt szerezzek, rengeteg időt kellett forráskutatásra és elemzésre szánnom, de mérhetetlen kíváncsiságom miatt ez inkább izgalmas kaland, mint fárasztó munka volt. A Brigadéros szeretőjében a hódoltság utáni Erdélybe, illetve Rákóczi udvarába viszem el az olvasót. Ahhoz, hogy hiteles képet mutathassak, rengeteg anyagot kellett gyűjtenem, nem csak az olyan triviális dolgokról, mint az étkezés vagy az öltözködés, de például arról is, hány lépésre hordott egy korabeli pisztoly.
Ezek szerint nem véletlen, hogy a Brigadéros mindkét részében szinte elkülöníthetetlenül összenőnek a hiteles történelmi tények és az írói fantázia szüleményei, csapott le Csapody Kinga. A regény egyik mellékszereplőjében, báró Petrőczy Kata Szidóniában már talált is erre bizonyítékot: a karakter valós története és regénybeli helyzete tökéletesen összeegyeztethető.
– Szidónia életútja egyszerűen fantasztikus – magyarázta a szerző. – Ő egyszerre érzékeny művész és tragikus, de mégis erős hősnő, aki folyamatos küzdelemben élt kora elvárásaival. Alakját megpróbáltam teljesen hitelesnek ábrázolni, a regény cselekménye szemszögéből viszont hangsúlyosabb figura a leánya, akinél már jobban szabadjára ereszthettem a fantáziámat. Őt olyan karakternek alkottam meg, aki sokkal inkább megfelel a modern hősnőkkel szemben támasztott elvárásoknak: önálló, a hagyományosan férfiszerepekben is jól teljesítő, mégis nőies, sőt, érzéki.
Durica Katarina, a beszélgetés másik résztvevője annak örömére, hogy végre magához ragadhatta a kérdezés jogát, rögvest két, egymástól meglehetősen távol álló kérdést is feltett: míg az elsőben Szőcs Henriette Ősképcsarnok című novelláskötetéből is ismerős, korszellemmel és elvárásokkal szemben is független női főhősöket, addig a másodikban a szerző sokféle stílust és műfajt lefedő munkásságát firtatta (bár ez utóbbira csak sokára kapott pár szóban választ).
– Kiskorom óta erős nőkkel vagyok körülvéve – felelt az írónő. – A férfiak, nagyapáink elmentek háborúba, meghaltak, hadifogságba estek, valakinek viszont működésben kellett tartani a dolgokat: vetni, bérest fogadni, jószágot ellátni. A történelem tele van erős női szereplőkkel, akik a háttérben továbbviszik az életet, nem csak mint anyák, hanem mint családfenntartók. Az erős nő, mint olyan, nem mostanában jelent meg, csupán az utóbbi évtizedekben kerül előtérbe.
Bizonyos szempontból ilyen karakter a szerző előző, meglehetősen botrányos visszhangú műve, A hűség kutyáknak való is, vetette közbe Csapody Kinga. Ez a vállaltan erotikus blogregény nyíltan szembement a női szerepekről és szexualitásról vallott konzervatív érékrenddel, s ez mindenképpen komoly szerzői bátorságot feltételez, ráadásul sok olvasó nem tudta függetleníteni a szerzőt (aki szőke, dekoratív és mellesleg a szállodaiparban dolgozik) az elbeszélőtől (akiről a fentiek szintén elmondhatók).
– Természetesen mint minden író, én is felhasználom a saját és a környezetem életének történeteit a műveimben, de nem vagyok azonosítható egyik karakteremmel sem. Ennek ellenére több személyes üzenetet kaptam, lelkeseket és gyalázkodókat egyaránt, amikből kiderült, hogy sok olvasó képtelen volt különválasztani a főhőst és a szerzőt.
Könyvbemutatón szinte kötelező feltenni a „min dolgozol mostanában” – kérdést. Erre Szőcs Henriette-nek is meg kellett felelnie, sőt, nem mismásolhatta el azt a választ sem, mikorra várható a Brigadéros-trilógia befejező kötete.
– Jelenleg ismét aktívan blogolok, kicsit más jelleggel, mint a Szexturista idején, elsősorban napi történésekre reagálva. Természetesen a Brigadéros története is foglalkoztat, a harmadik kötet – mely egy történetbeli csavar miatt nem a folytatása, hanem az előzménye a második résznek – megírásával viszont megvárnám, hogyan fogadják az olvasók a Brigadéros szeretőjét.
A szerző persze nem tudta megállni, hogy legalább a könyvbemutató vendégei számára ne spoilerezzen egy kicsit a várható eseményekről és helyszínekről. Ezek alapján a közönség – valamint beszélgetőtársa és szerkesztője – közfelkiáltással kötelezte őt a befejező rész azonnali megírására. De előbb még állnia kellett a dedikáltatók rohamát. Mire jelen tudósítás szerzője sorra került, három fejezetet el is tudott olvasni A brigadéros szeretőjéből.
– Azt mondtad, nem foglalkozol politikával, de ebben a műben, ugyanúgy, mint az Ősképcsarnokban, kőkemény politikai kérdések vannak… – támadta le a szerzőt.
– Felrobbanok azoktól a véleményektől, amik sarkítva próbálnak kimondani részigazságokat. Bonyolult kérdésekre nem lehet egyszerű válaszokat adni, és a jó szándék nem menti fel ezeknek a parttalan viták kártékony hatását.
– Az első oldalak alapján a Brigadéros szeretője nem csak történelmi vagy családregényként, erotikus regényként, de identitáskereső műként is értelmezhető.
– Természetesen. Az identitás rendkívül fontos kérdés, nemcsak itt, a Kárpát-medencében. Nagyon fontos, hogy beszéljünk róla, mi tesz minket azzá, amik vagyunk: a neveltetésünk, a szüleink, a nyelvünk? Nincs egy és egyetlen válasz, fontosabb az erről folyó párbeszéd.
– A bemutatón szóba került, hogy nem csak írással foglalkozol. Álmodsz arról, hogy egyszer majd „főállású” író légy?
– Isten ments! Én nagyon szeretem azt a pörgést, azokat az impulzusokat, amik a folyamatosan változó világból áradnak felém. A helyzeteket, amiket meg kell oldanom, a feladatokat, amiket a menedzseri munkám állít elém. Enélkül sokkal unalmasabb lenne az élet. Ráadásul ezeket a történeteket remekül fel tudom használni, mint író. Kellenek a sztorik az életembe, és ha csak otthon ülök, és írok, honnan jönnek a sztorik?
