A szent és a farkas (Lazarro Felice, olasz film olasz nyelven, magyar felirattal, 2018, 125 perc, Rendezte: Alice Rohrwacher, forgalmazza a Cirko Film, online jegyrendelés)
A nagy átverés. Ezzel a címmel adtak hírt a korabeli olasz lapok Alfonsina de Luna márkinő elítéléséről. A dohánytermesztésből meggazdagodott nemesi család leszármazottjaként ötvennégy embert dolgoztatott a birtokán mindenféle fizetség nélkül. Nemcsak rabszolgaként, hanem szinte állati sorban tartva őket.
„Jó bor, finom kenyér – ez az igazi gazdagság.”
Efféle banalitásokkal próbálja a márkinő intézője kifogni a szelet az egyre jobban elégedetlenkedő jobbágysereg vitorlájából. Miközben kisöpri a padlásukat és beszolgáltatja az utolsó véka élelmüket is. De a kappanok biz’ eltűntek, ami hiába írható a közelben ólálkodó ordas számlájára, az is csak a háznép tartozását növeli. S ha néhány bátor fiatal ezek után inkább elmenne hetedhét ország ellen szerencsét próbálni, őket azzal szereli le, hogy ahhoz előbb a márkinő engedélye kell.
Márpedig ő bolond lett volna elengedni az ingyenmunkásait. A csalás úgy működhetett, hogy teljes tudatlanságban hagyta felnőni családok generációit.
„Az iskola az uraknak való”
– mondják fel alattvalói az egyetlen jól beléjük vert leckét. Ráadásul nem a képeslapokról visszaköszönő napfényes Lidón járunk, hanem valahol az isten háta mögött Lombardiában, zord hegyek között és úttalan utakon. Ahonnan a régesrég leszakadt híd miatt csak a mocsáron átkelve lehetne elmenekülni, amit senki nem mer megkockáztatni. Hiába kétujjnyi csak a víz, a félelemkeltés propagandagépezete tökéletesen működik.
Az első képkockák láttán még magam is bizonytalan vagyok, mikor játszódhat a történet. Olyan sivár minden, akár a középkorban. Azután szép lassan előkerülnek a technika vívmányai: egy villanykörte (amin legalább össze lehet veszni, ki használhatja), egy cséplőgép (még ha az özönvíz előttről maradt is itt), egy mobiltelefon (jóllehet térerő közel-távol sehol) és egy walkman (bár errefelé senki nem mer sétálgatni, hisz a közelben garázdálkodó fenevad nemcsak az állatokra, hanem az emberre is veszélyes lehet). Még egy kiszuperált Alfa is megbúvik a kert végében, a terményekért pedig a kastélytól egy kisteherautó érkezik, nem is lehetne más a márkája, mint Lupetto. Nem kell hozzá olasz felsőfok, hogy tudjuk, itt is egy farkassal állunk szemben. A hely neve pedig Inviolata, ami sértetlent, vagy ha úgy tetszik, sérthetetlent jelent. Ez ugyanúgy vonatkozhat az itt fennálló rendre, mint a csodás képességekkel bíró főszereplőre.
Az egész film tele van szimbolikával, amihez nem árt egy kicsit ismerni Szent Ferenc legendáját. Eszerint a XIII. század elején Gubbio környékét egy félelmetes farkas (ami ekkoriban a rabló lovagok jelképe volt) tartotta rettegésben, és az itt élők már a falakon kívülre se igen merészkedtek. Akkor jött az addigra már szentként tisztelt assisi szerzetes, aki puszta megjelenésével megtorpantotta a toportyánt.
„Ellenségeddé tetted az egész várost. Megérdemelnéd, hogy úgy bánjanak el veled, mint a gonosztevőkkel. Én azonban szeretnék békét kötni közted és köztük”
– mondta, s lőn. De hogyan sikerült ezt elérnie? Ehhez vissza kell kanyarodnunk egy kissé korábbra: Ferenc olyan családból származott, amelyben az anyagi jólét és gyarapodás állt a középpontban. Apja Assisi leggazdagabb embere volt, igazi kizsákmányoló, ami a fiút irritálta. Mintegy válaszul ő maga ellátta a legalantasabb szolgálatokat is: dolgozott cselédként, betegápolóként a leprások házában, vagy épp parasztoknak segített a mezei munkában. Egy nap búcsú nélkül eltűnt otthonról. Az összes szomszédot mozgósították, hogy megtalálják, így kénytelen volt tovább menekülni, míg végül egy barlangban bújt meg. Csak egy hónappal később került elő, amikor a kiéhezett, lebetegedett, őrültnek ható „szellemet” az utcagyerekek kacagva táncolták körül és kövekkel dobálták. Ő azonban nem neheztelt ezért, és nem mondott átkot azokra, akik rosszat tettek vele. Ferenc mindenhol a békét hirdette. A keresztes hadjáratoknak is véget akart vetni, és az iszlámot nem karddal, hanem prédikációval akarta megtéríteni.
A filmben gyakorlatilag megismétlődik a szentferenci sztori, csak itt a márkinő fia, Tancredi (Luca Chikovani) az ellenpólus. Ő lép le hazulról, de csak azért, hogy egymilliárd lírás váltságdíjat kérhessen elrablói nevében. Csakhogy anyja már ismeri a trükkjeit, hisz korábban színlelte már, hogy leprás vagy épp azt, hogy lezuhant a repülőgépe. És mint tudjuk, egy idő után senki se hisz annak, aki túl sokszor kiált farkast. Még akkor se, ha úgy üvölt, mint a fába szorult féreg.
A mi filmbéli szentünk, Lazzaro (Adriano Tardiolo) pedig afféle magányos farkas, akit még a vele egyívásúak is csicskáztatnak: hozd fel a mamát, borítsd ki a talicskát, vidd a zsákokat! Amíg a többiek kicsit kieresztik a gőzt, ő el nem mozdulhat az akol mellől, ha a fene fenét eszik is. És ő mindent megcsinál, amit csak kérnek tőle.
„Én kihasználom őket, ők pedig kihasználják azt a fiút. Ez egy ördögi kör”
– ismeri fel a márkinő (Nicoletta Braschi). Itt igaz leginkább a mondás: ember embernek farkasa.
Amikor meg borul a bili, és véget ér a kiskirályság, a kiürített birtokról az egész társaságot a városba költöztetik, ahol ugyanúgy farkastörvények uralkodnak: a jobbára bevándorlókból álló, munkára ácsingózó tömegeket lefelé licitáltatják, vagyis az kapja meg a melót, aki a legkevesebb pénzért hajlandó elvállalni. Nem csoda, hogy szegény tanulatlan csapat piti csalásokkal kénytelen előteremteni a betevőt. De még abban is szerencsétlenkednek: lejárt szavatosságú csipszet rabolnak, ráadásul egy Velorex-szerű járgánnyal. Látszik, hogy nincs ki mind a négy kerekük.
Az olasz származású Alice Rohrwacher az idei Cannes-i Fesztiválon ezzel a munkájával elnyerte a legjobb forgatókönyvért járó díjat. A Csodák író-rendezőjének legújabb filmje egyfajta misztikus fabula. A bibliai Lázár története kereszteződik a népmesék árva fiújáéval. Egyszerre csodavárás és kórisme a társadalmat emésztő betegségekről: az iskolázatlanság hatalmasok általi kihasználásától a terrorveszéllyel riogató migránskérdésen át a modernkori rabszolgaság problémájáig. Nem állítom, hogy felhőtlen szórakozás, de megér egy misét, annyi szent.
