Október 26-án a Trafóban debütál a Bálsój szerelem a Málenkij robot idején című előadás. A dokumentarista elemek felhasználásával készült darabban két szerelmes élettörténetét ismerhetjük meg levelezéseiken keresztül: Váradi Miklóst (Terhes Sándor) elhurcolták a Málenkij robotra, felesége, Pogány Irén (Schermann Márta) pedig otthon várja, és nem tudják, látják-e még újra egymást. Szubjektív beszámolóikon keresztül láthatjuk a Gulág és a II. világháború utáni Magyarország mindennapjait. A darab rendezője az uristen@menny.hu című kisjátékfilmből, az Aranyéletből és sok más filmből, sorozatból, színdarabból ismert Végh Zsolt. Mennyire ismer magára a néző a történet főszereplőit figyelve? Mit üzen a darab a kor emberének? Miért nem tudjuk feldolgozni a történelmi traumáinkat? Végh Zsolttal beszélgettünk. Interjú.
– Mi fogott meg a Bálsój szerelem a Málenkij robot idején történetében, amikor megkerestek a koncepcióval?
Leginkább az érdekelt, hogy mit él át az ember egy értékválságos korszakban, mert ez az, ami nagyon rímel a jelenünkre. Mi, magyarok, úgy éltük meg a második világháború utáni korszakot, hogy elment egy ideológia, jött egy másik, de a kettő között nem tudtunk bízni semmiben. Ráadásul hőseinket a történelem elszakítja egymástól. Váradi Miklóst elviszik a Gulágra, feleségét, Pogány Irént pedig az otthonában megerőszakolja egy szovjet katona. Ők mégis azt választják, hogy a kapcsolatukban fognak hinni. Ez elég merész gondolat, amikor egymástól 4500 kilométerre vannak, és egyikőjük sem tudja, hogy találkoznak-e még valaha. A darab üzenete, hogy ha nem lehet miben hinni, akkor az ember ne keressen nem létező kapaszkodókat.
– Hogyan esett rád a választás?
A koncepció kiötlője, Schermann Márta és a Bálsój szerelem a Málenkij robot idején írója, Hárs Anna keresett meg. Látták a Szülői értekezlet című előadást, amit én rendeztem. Itt realisztikus és szikár, minden öncélú teatralitástól és sallangoktól mentes koncepciót vittem végig, olyan rendezőt kerestek, aki ezt a fajta színházi felfogást képviseli. Nekem pedig rögtön megtetszett a történet drámaisága, de tudtam, hogy nem szabad kísértésbe esni. Kerülni akartam a giccset, a hatásvadászatot, márpedig a szélsőséges helyzetek jó táptalajt biztosítanak ezeknek.
– Pogány Irén és Váradi Miklós, bár fiktív karakterek, mégis univerzális szereplők, a sorsukon keresztül megismerhetjük, miként változtatta meg a történelem az emberek életét. Milyen színészi játékot vártál el Terhes Sándortól és Schermann Mártától, hogy mindez minél inkább átjöjjön a nézőknek?
Az volt a célom, hogy a néző időnként zavarba jöjjön attól, hogy mennyire valóságos, amit lát. Márta és Sándor ebben fantasztikusak. Nézőként néha nagyot kell sóhajtanod, mert muszáj elképzelned, milyen lenne, ha tényleg Terhes Sándort vagy Schermann Mártát vinnék el a Gulágra. Vagy éppen téged. Az a kulcsa az előadásnak, hogy nem kívülről nézed a történetet, hanem a részesévé válasz. Ilyen szempontból nem szoktam kímélni a nézőt. Lehet, hogy időnként félelmetes, megrázó, sőt kényelmetlen lesz az előadás.
– Miként tud azonosulni a néző Pogány Irénnel és Váradi Miklóssal?
Mindkét karakter értelmiségi, Váradi Miklós irodalmi szerkesztő, Pogány Irén pedig tanár. Érdeklődnek a művészet és a színház iránt, akárcsak a darab nézői és alkotói. A két karakter gyakorlatilag mi vagyunk.
– Mit üzenhet a történet a 21. század emberének?
Ahogy a második világháború után, úgy most is szembe kell néznünk egyfajta nihillel. Az ember felteszi magának a kérdést, hogy ha abban nem tud hinni, amit lát, akkor miben higgyen. De ez egy rossz spirálba visz, kétségbeesve kapaszkodókat kezdünk keresni, miközben nem azon kéne kínlódnunk, hogy nem lehet hinni semmiben, hanem meg kéne érteni ezt az állapotot, elfogadni és megpróbálni továbblépni. Pogány Irén és Váradi Miklós pontosan ezt tette, ez a darab üzenete.
– Szerinted mennyire feladata a színháznak, hogy a nemzet történelmi traumáit feldolgozza?
A traumákat fel kell dolgozni. Mi, magyarok nem szoktuk feldolgozni a történelmi traumáinkat, maximum ünnepeljük őket, így aztán nem csoda, ha nem értjük meg, hogy miért történik velünk újra és újra ugyanaz. Szóval lassan tényleg érdemes lenne megpróbálni. Persze ez nem könnyű, mert súlyosan traumatizált nemzet vagyunk.
– Hogyan zajlottak a premier előtti utolsó próbák?
Összpróbákat tartottunk, most áll össze minden. Izgis ügy. De úgy néz ki, olyan lesz a végeredmény, amilyet elterveztünk.
– Milyen fogadtatásra számítasz a közönség és a szakma részéről?
A kaposvári Csiky Gergely Színháznál azt tanultam, hogy a dolgok végére kell járni, és annyira bele kell menni egy munkába, amennyire csak lehet. Szerintem ez most megtörtént, ezért bizakodó vagyok, hogy mind a közönség, mind a szakma értékelni fogja az előadást.
Az előadást október 26-án, 27-én és november 28-án nézheted meg a Trafóban. További információkat és jegyárakat itt találsz!
