Porteleki Áron számos improvizatív zenei projektben (Dorota, 12z, Thisnis) vesz részt, több hangszeren játszik, de a színpadon brácsásként és dobosként ismerhette meg a közönség. Bertók Márton analóg moduláris szintetizátoron zenél, Triglav néven „élő színzenéket” alkot. Együtt dolgoztak a Parasztok Atmoszférában nevű konceptuális népzene-projektben, Szelevényi Ákossal trióban is színpadra álltak, majd megalakult a Porteleki & Bertók duó. Szeptember 30-án a Trafó nagytermében játszanak majd az egyhetes Uh Fest nyitóestjén, ahol Keith Fullerton Whitman, John Duncan és a Soharóza is színpadra lép. Porteleki Áronnal és Bertók Mártonnal a próbájuk után beszélgettünk közös projektjeikről, a kísérleti zene megítéléséről és az Uh Festről.
– Marci, téged mi fogott meg a moduláris elektronikában?
Bertók Márton: 2010-ben az UH Festen láttam Derek Holzer fellépését. Egy saját maga által épített moduláris szintetizátorral állt a terem közepén. Fura színes kábeleket dugosgatott és gombokat tekergetett. Nem értettem, mi történik, de magával ragadott. Elkezdtem érdeklődni a moduláris szintetizátorok iránt, aztán amikor megláttam, mennyibe kerülnek, egy időre hagytam az egészet (nevet). Drágábbak voltak, mint amennyit akkor diákként ki tudtam volna fizetni. Egy ideig laptopon zenéltem, szoftveres szintetizátorokat próbálgattam, de nem jutottam egyről a kettőre. Három éve kezdtem el építeni a saját analóg moduláris szintetizátoromat.
https://soundcloud.com/trig_lav/live-muto-2017-9-22
– Mennyiben más moduláris szintetizátoron játszani egy „kompakthoz” képest?
Bertók Márton: A hagyományos szintetizátoron van egy fix útja a hangnak, ami az oszcillátortól a filteren át eljut a hangszóróig. Ezzel szemben a moduláris szintetizátornál, ahogy a neve is mutatja, modulonként veszed meg a hangszert, az egyik modul a hanggenerálásért felel, a másik a szűrésért és így tovább. Az ember mindegyik modulból kiválaszthatja a neki megfelelőt, és ezekből állítja össze a saját szintetizátorát.
– Áron, neked miért pont a brácsa és a dob lett a két főhangszered?
Porteleki Áron: Már gyerekkorom óta érdekelnek a húros- és ütőhangszerek. Kaptam egy hegedűt, aztán elkezdtem brácsázni és dobolni is.
– A Parasztok Atmoszférában együttesben kezdtetek együtt zenélni. Meséljetek erről a projektről!
P.Á: A Parasztok Atmoszférában egy konceptuális zenekar, képzőművészeti megközelítése egy problémakörnek. Trapp Dominika képzőművész és kurátor hívta össze a formációt, mely több szálon kötődik a táncházmozgalomhoz, emellett a magyar paraszti kultúra zenei örökségét kritikai szempontok alapján szeretné interpretálni. A zenekar egyetlen koncert erejéig állt volna össze, de végül folytattuk a közös munkát. A tagok egymástól teljesen különböző zenei irányvonalakat képviselnek, Marci moduláris szintin játszik, a színpadon van egy teljes népi együttes, a két énekes, Szurcsik Erika és Neményi Lilla pedig a feminista és punk vonalat erősítik.
– A magyar népzenei színtér hogyan tekint az együttesre?
P.Á: A Parasztok Atmoszféra egy furcsa kuriózum. Nem hallottunk különösebben negatív véleményeket, de lehet, hogy nem is tudnak mit kezdeni vele.
– Hogyan jött az ötlet, hogy duóként is színpadra álljatok?
B.M: Áron Szelevényi Ákossal együtt játszott itt a Lumenben, és megkérdezte, nem lenne-e kedvem csatlakozni. A Parasztok Atmoszférában projekthez képest jóval szabadabb, improvizatív trió volt. Ákos szaxofonon, tibeti hangtálakon és sajátkészítésű hangszereken játszott. Közben Áronnal elkezdtünk gondolkodni egy duóban is. Azt kerestük, milyen improvizációs technikákat tudnánk kifejleszteni elektromos és akusztikus hangszerekre.
– Jellemzően mikor születnek a számok? A próbán vagy inkább a színpadon?
P.Á: Mindkettőn. A legtöbbször hangegyüttállásokban gondolkodunk, melyek az improvizáció során jönnek létre. Ezeket aztán megjegyezzük, de ebben a formációban számokat nem igazán írunk. A próba során kiválasztjuk a szettet, hogy melyikünk milyen hangszereket, dobokat, cineket, elektronikát használ. Ezekkel játszunk több körben, kiértékeljük, aztán a következő héten újra nekifutunk. Eddig mindig másféle zene lett a végeredmény.
– Mennyire önfeledt egy ilyen próba? Mi történik, ha nem vezet eredményre a közös improvizáció?
B.M: Nem nagyon volt eddig ilyen.
P.Á: Aki improvizál, annak el kell fogadnia, hogy a folyamat végén esetleg nem történik semmi különös. Önfeledtnek nem mondanám a próbáinkat, mert magunkat egyáltalán nem feledjük el. Folyamatos figyelés, jelenlét jellemzi a közös zenéléseinket.
B.M: Én sem tudok igazán belefeledkezni a zenélésbe, mintha például gitároznék. Generatív zenét alkotok, a szintetizátor az általam kitalált szabályok alapján készíti a zenét, ezért folyamatosan figyelnem kell.
– Magyarországon – de valószínűleg nem csak itt – sokan elsősorban műfajokban gondolkoznak. Szerintetek a hazai közönség kellően nyitott a nehezen bekategorizálható kísérleti zenék felé?
P.Á: Az Uh Fest közönsége mindenképp.
B.M: Van egy körülbelül 300 fős „mag”, akik abszolút vevők a kísérleti zenére.
P.Á: Szerintem jó, ha az ember nyitottan áll bármiféle zenéhez vagy művészeti produktumhoz. Elég, ha a befogadó kicsit kikapcsol, és az őt körülvevő zenére figyel, bár a mai világban ez nem könnyű feladat. A kísérleti zenében nincsenek fogódzók, melyek másféle stílusoknál könnyebben hatnak az emberre.
– Mit jelent számotokra az Uh Festen fellépni?
P.Á: Nekem a kedvenc fesztiválom (nevet). Mindig nagy megtiszteltetésnek éreztem, ha szerepelhettem a fesztivál programjában. Ráadásul most a Trafóban játszhatunk, ahol mindig nagyon jól érzem magam, akár fellépőként, akár nézőként.
B.M: Én 2010 és 2018 között az Uh Fest szervezésében is részt vettem, grafikákat készítettem. Nagyon közel áll a szívemhez a kezdeményezés. Komoly váltás lesz, hogy a trafós hangrendszeren szólal majd meg a zenénk.
– Apropó, Trafó. Mennyiben lesz más az ottani nagyteremben fellépni az eddigi közös koncertjeitekhez képest?
B.M: Nagyon más. Van egy kis helyismeretünk, de a próbákon nem volt alkalmunk ilyen komoly hangrendszereken zenélni. Biztos érnek majd meglepetések, de ezekből akár előnyt is kovácsolhatunk.
– “A kísérleti zene mindig csak egy címke volt, de amióta piaci címkévé vált, az biztos, hogy még nagyobb a kihívás, hogy az ember újra tartalommal próbálja megtölteni” – mondta egy interjúban Puskár Krisztián, az Uh Fest egyik szervezője. Ti mit gondoltok a kérdésről?
B.M: Mit jelent a kísérleti zene 2018-ban? Szerintem egyre kevesebbet. Ugyanolyan műfajjá vált, mint a jazz. Ritka az olyan produkció, ami tényleg a határokat feszegetné. Számomra a kísérleti zene ugyanaz, mint amit apámnak jelentett 20 évvel ezelőtt. Azóta nem sokat változott.
– Lehetséges, hogy az Uh Fest azokhoz is közelebb tudja hozni a kísérleti zenét, akik eddig esetleg ódzkodtak tőle?
B.M: Abszolút. Szerintem a nehezen befogadható zenét első hallásra csak élőben lehet élvezni. Emlékszem életem első zajkoncertjére, Russell Haswell lépett fel az A38 hajón. Otthon biztos, hogy három másodperc után kikapcsoltam volna, de élőben elemi élmény volt, azóta is a hatása alatt vagyok.
