Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Hetényi Zsuzsa Lenin, Hawaii címmel írt New York-i útinaplót.
„1970 után hivatalos orosz kolónia is került NY-ba. A szovjet idők konzulátusát és dolgozóit magába záró húszemeletes betontégla a bronxi Riverdale-ben ma már fantomépület, számos kémlegenda övezi. A Design Múzeum közelében lettem figyelmes az orosz követség szép, de alaposan körberácsozott villájára, ugyanaz építette, aki a New York Public Library (NYPL) épületét, és előző lakói között volt Benny Goodman is. Pár utcányira az Ukrán Intézet pedig valaha a Stuyvesant család tulajdona volt, Fletcher House néven nemzeti emlékmű, árverésen szerezték meg emigráns ukránok. A villa faborítású szobabelsőihez nem illenek az ukrán kiállítások, ahol minden arról szól, hogy ők nem oroszok. A Central Park menti fárasztóan nagy múzeumi negyedben ezek az épületek véletlenül álltak elém, nem kerestem őket.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba Művér címmel írt recenziót Szvoren Edina Verseim című novelláskötetéről.
„Sokoldalú formaművész, akit mégis az a veszély fenyeget a kezdetektől, hogy fárasztóvá, a lényeget tekintve ismétlővé válik. „Nagyon változatos a narráció, és mégis mindig ugyanolyan rettenetes a világ, ami kirajzolódik. Akárhová tesszük a nézőpontot, mindig ugyanolyan borzasztó a kép. Ez nagyon erős üzenet: nincs, nem létezik olyan nézőpont, ahonnan ez a világ másként nézhetne ki.” – fogalmazott Szilasi László az első kötet, a Pertu kapcsán, aki akkor, egy ÉS-kvartettben a „fekete giccs” veszélyét is fölvetette. Szerintem nem a kép borzasztó, inkább a kedély idegesítő, amely nem enged meg más nézeteket a világról. A világ mindig rettenetes, oké, tegyük föl, hogy így van. De ha a világhoz való közelítés is egyhangúvá válik, akkor félő, hogy mégiscsak beszűkülést fogunk érzékelni.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Kemény István Nílus című verseskötetéről két kritika is született.
Visy Beatrix: „Minden ártér”
„Ha a korábbi, főként a legutóbbi, 2012-es A királynál című kötetekhez viszonyítjuk a most megjelent költeményeket, a folytonosságok, a Kemény-líra jellegzetességei szembetűnőek, ám szokás szerint a költő nem ismétli önmagát, a hangsúlyeltolódások, a finom elmozdulások is érzékelhetőek, láthatóak. A már ismert jegyek közül a társadalmi, történelmi folyamatokra érzékeny attitűd most is lényeges, a történelem csapásaiból, kataklizmáiból mit sem tanuló ember víziója, aki szüntelen ismétli tragédiáit, tébolyait, háborúit, hatalmi játszmáit. Ezért nem véletlenek a Vörösmarty-, Petri-párhuzamok, de épp ezért, mert újat mondani képtelenség, a megszólalók számára nehéz is túlhaladni, átlendülni az ő gondolataikon, költészetükön.”
Kész Orsolya: „Kis túlzással boldog”
„Felfedezhetünk tehát tematikus fókuszokat is: vannak az ember és technológia viszonyával foglalkozó szövegek (például a Poszthumán jelenet, Címszó az ásványlexikonból, Az új porszívó vagy az Internet, amelyekben azonban az ember – állat – gép viszony lehetne árnyaltabb és komplexebb, és talán közel sem ad annyi pesszimizmusra okot, mint ahogy az a fent hivatkozott versekből kiolvasható), a közéleti és közérzeti szövegek, az alkalmi versek stb. A „témák” ugyan kijelölhetők, azonban mégsem választhatóak el szigorúan egymástól, a kompozíció lehetővé teszi, hogy folyamatosan egymást értelmezzék, vagy akár vitába szálljanak egymással – ez a dinamika pedig több szöveg előnyére is válik.”
VERS
Kukorelly Endre és Tóbiás Krisztián versei olvashatók most. Íme az egyik Kukorelly-vers:
Szép az élet de
De szép a kertem
ezt-az csinálni benne mertem
de jó az idő
a fejre kell födő
de szép bogarak
szép legyek szép szavak
te jo-ó isten
mi minden nincsen
szép paradicsom
leszedem megmosom
de pokoli jó
hogy van folyóvíz
jó a valóság
még szebb a válság
szép a csajom
asszem otthagyom
jó a melle
na nahát
kicsit kelle
ti magát
de szép hogy jég esett
attól a kerti székem szétesett
de jó abbamaradt
rántottam tonhalat
kedv vidám ég borús
egy de szép rántott hús
t fogok de jól megenni
de jó meglenni.
PRÓZA
Ezen a héten a lapban Lévai Júlia Mira, Péter János, Puskás Panni és Szántó T. Gábor prózája szerepel. Tárcatár: Szív Ernő.
Részlet Szántó T. Gábor „Ez az Örökkévaló kapuja, igazak mennek be rajta” című írásából:
„A hitközség alelnöke és az izraeli üzletember udvariaskodott egy kicsit a Rumbach Sebestyén utcai háromemeletes ház kapujában, melyikük engedje előre a másikat. A medvetermetű Barta végül nevetve annyit mondott a nála jó harminc évvel fiatalabb befektetőnek, hogy egyelőre még ő a vendég, a maga közvetlen modorában átölelte a nála törékenyebb izraeli vállát és betessékelte.
A tolmácsnő, akinek főnökét nemrég rúgták ki múzeumi igazgatói állásából, ezért neki is távoznia kellett, gépiesen ismételte mondatait angolul. Barta maga elé engedte őt is, majd utána szólt.
Különben is elhalálozási sorrendben megyünk be. Ezt nem kell, hogy fordítsa.
Angéla döbbenten kapta hátra a fejét. Arcán először lehetett érzelmet felfedezni reggel óta, amióta elindultak az ingatlan-bejárásra. Nehezen viselte az akasztófahumort, amivel új munkahelyén lépten-nyomon szembesült. Barta ártatlan csecsemőképpel mosolygott.”
SZÍNHÁZ
Herczog Noémi írt Zlatko Paković: Kapitalizmus – Geometriai sorrendben ábrázolva című előadásáról (Zsámbéki Színházi Bázis. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka)
„A Kosztolányi Dezső Színház bátor és bolondos előadása a magukat demokratikusnak nevező kapitalista társadalmak rejtett elnyomó rendszereiről szól, és mint ilyen, nyugat-kritikát is megfogalmaz (talán nálunk ezért kedvelte jobban a kormány-közeli sajtó). Abban viszont még az előadás igenlői is egyetértettek, hogy a belgrádi szerb szerző és rendező, Zlatko Paković műve marxista propaganda. Pedig aligha lehetséges kihagyni a Kapitalizmus értelmezéséből a játékosságot, tehát annak találgatását, hogy ez most komoly vagy sem.”
ÉPÍTÉSZET
Torma Tamás építészetkritikája a Budapesten épülő felhőkarcolókat övező vitáról szól.
„Mi vagyok? Szerintem realista, amikor úgy gondolom, nem önmagában egy épület magassága a döntő, és amikor tudom, hogy egy nagyvárosban számtalan szempont szerint építenek – akár felhőkarcolókat is. De mielőtt hagynánk magunkat betéríteni a vita szokásos úgy an blok esztétizáló medrébe, nem árt meghatározni a pozíciónkat: mik lehetnek ez ügyben egy kívülálló, laikus városlakó szempontjai – aki nem építője, hanem csak nézője, nem haszonélvezője, hanem csak társutasa/elviselője lesz egy új – amúgy fizikailag kimagasló – városi épületnek?”
***
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban. Az ÉS elérhető online is!
