Ocztos István: A kitalált történet
A remény nem a tevékenységekben van, nem a tevékenységeket szeretjük igazán, hanem azokat az embereket, akik körülvesznek bennünket. Ez akkor is így van, ha nincs róla tudomásod, nem tudsz róla. Azért vagy egész életedben szomorú, mert nem tudod, hogy semmi más nem számít, csak az, hogy kik vannak a közeledben. Lehet kényelmes egy munka, lehet sokat keresni, vagy keveset. Nyilván enni kell, lakni kell valahol. Pénz nélkül nincs semmi sem, de ha van pénz, elérted, amiről azt gondoltad, ez minden vágyad és azt sikerült elérned, kiderül, hogy utána nincs semmi. Ott vagy egyedül és nincs melletted senki. Az időt elütheted bármivel, ha van annyi pénzed, de egyedül vagy és ezt te is tudod, akkor is, ha nem ismered be magadnak. Szomorú voltál egész életedben, gyerekkorodban, később is, most is, mert nem tudtad, nem vetted észre, hogy csak az számít, kik vesznek körül, kik vannak a közeledben. Volt amikor azt hitted a teljesítmény az, ami számít. A sikeresség. Az önmegvalósítás. Valójában persze erre sem gondoltál, az önmegvalósításra. ezek a dolgok megtörténtek maguktól. Óvoda, iskola, másik iskola, munka, pénzkeresés. Nem véletlen, hogy sose érdekelt a pénz. Sose érdekelt igazán egy cél, a siker.
- Egy ember eltüntetésének automatikus lépései
- Válaszok a létezésre – beszélgetés Ocztos Istvánnal
- Szeretlek, Juci!
- Akinek elvette a szabadságát egy cica
- Amint megfogantunk, kényszerpályára kerülünk
- A kisfiú kérdése
Úgy történt, hogy rendkívül magányos gyerek voltál és szomorú. Mivel nem volt körülötted igazi élet, vagy nem voltál képes arra, hogy észrevedd azt, kitaláltál magadnak egyet. Kitaláltál egy világot, hozzá egy történetet és ebben a világban már nem voltál egyedül, nem féltél. Ebben a világban volt minden, ami hiányzott. Mert minden megvolt benned akkor is amikor nem tudtad mi az. Amikor nem tudtad mire van szükséged, mi hiányzik, amikor szomorú voltál. Ez a kitalált világ éppen ezért szép volt és barátságos, olyan amilyet szerettél volna, hogy a valóságban is legyen. De a valóságban nem volt semmi. Nem simogatott meg senki és később te se simogattál meg senkit. Nem is tudtad, hogy kell megsimogatni valakit. Honnan is tudtad volna. Ezért a kitalált világot építetted tovább, de ahhoz nem kellettek, kellenek emberek, akik közel vannak hozzád. A külső embereknek az kell, hogy azt lássák érdekes a történet, amit kitaláltál. Akkor a történetedből akár pénzed is lesz, követőid, csodálóid esetleg, de te továbbra is egyedül leszel. Amit megszeretnek benned, azt fogják megutálni. Ez nem egészen így van. Azt utálják meg, hogy a történeted fontosabb, mint ők, mint az aki melletted van, legyen az a gyereked, feleséged, a szüleid, közeli barátaid. Vagy legyél te a gyerek a szüleid kitalált történetében. A történetedbe asszisztensek kellenek, akik segítik a történet előrehaladását, nem valóságos személyek. Persze érzed, hogy mindvégig hiányzik valami, a történet nem kerekedik ki egy egésszé, de nem veszed észre, hogy a kitalált történeted, amit már a saját életednek tekintesz, nem olyan fontos mint az, hogy ne legyél olyan egyedül. A történeted részese lettél és a valóságos személyek, az ő történeteik nem érdekelnek, mert nem találod azokat olyan érdekesnek. Ezért oda se tudsz figyelni, mert olykor unalmasnak találod azokat és türelmetlen leszel, hogy a történet, a történeted nem fejlődik. Közben pedig szép lassan, vagy radikálisan gyorsan elveszted magad mellől a valódi szereplőket, a valódi, vagy az éppen kitalált történeteikkel együtt. Mert kitalált történeteik nekik is vannak, amihez ragaszkodnak. Ekkor megkérdőjelezed mindazt, amit addig fontosnak véltél. Ha szerettél valamit csinálni, nem csinálod. Ülsz, nézel magad elé és nem történik semmi. Akkor nekiveselkedsz és nekifogsz annak a folytatásához, amit addig is csináltál, hiszen nem lehet napokig üldögélni és magad elé bámulni, miközben látszólag nem történik semmi. Megoldásokat keresel. Társaságot, programot. És közben egész jól érzed magad. Aztán hazamész és ott ismét nincs senki, akihez oda lehetne bújni és akár nem szólni semmit, egy szót sem. De kibírod ezt is. Miért ne bírnád ki. A hétköznapok könnyebben eltelnek. Van feladat, emberek vesznek körül, akiket kedvelsz, kedvelnek, vagy éppen nem kedvelnek. De ahogy ott ülsz és nézel magad elé rendkívül tanulságos. Tanulságos, ha nem feded le valami mással azt, ami éppen nem történik.
És egyszer csak azt érzed, nincs kedved folytatni a kitalált történetedet, amire pusztán azért volt szükség, mert azt szeretted volna, hogy valaki megsimogassa a fejecskédet, hogy ezután te is meg tudd simogatni a másikét.
(A borítókép a szerző fotójának felhasználásával készült.)
