Június 17-én különleges koncertet láthatnak a Budapesti Nyári Fesztivál látogatói: a Kistehén zenekar frontembere, Kollár-Klemencz László, valamint a magyar népzene megkerülhetetlen figurája, Sebő Ferenc adnak közös koncertet zenekaraikkal. Erről a koncertről Kollár-Klemencz Lászlót kérdeztük.
A koncertre itt tudsz jegyet váltani.
A legutóbbi szólólemezed, a Rengeteg 2016 végén jelent meg, amely fontos a mostani Erdő-koncert szempontjából is. Sokszor leírták ezzel a lemezzel kapcsolatban, hogy egyértelmű folytatása a korábbi lemezeidnek. Ezt te is így érzed?
Azt gondolom, hogy minden egyes albumom egy időszakomnak a tükörképe, átfordítása azoknak a dolgoknak, amelyek aktuálisan a legnagyobb hatással vannak rám. Ilyen volt az Ember a fán lemez, amit most az első szólóalbumomnak tekintek; ennél fontos volt, hogy visszataláltam a vidéki létbe, a csöndességbe, a visszavonultságba. A következő szólólemezemen Erdős Virág verseinek a feldolgozásai szerepeltekk, ebben az időszakban inkább a vers és az irodalom felé fordultam, ami a Kistehén dolgain is érződik. Aztán pedig jött a Rengeteg album, amit az inspirált, hogy most már egy erdőben élek. Az erdő valószínűleg a következő albumom szempontjából is fontos lesz, illetve most egy olyan albumot is csinálnék, amin megint versfeldolgozások lennének, ezúttal Kemény István szövegeivel. Ehhez már csináltunk is néhány dalt az utóbbi időben. Nagyon szeretem az István szövegeit, közel állnak hozzám.
A természetközeliség már régen jelen van az életedben, de mintha a dalaidban csak az utóbbi időben vált volna ennyire fontos identitásképző elemmé. Jól látom?
Az erdő ennyire jelen csak két éve van az életemben, úgyhogy ez a hatás viszonylag friss és még mindig tart. Persze az egészen furcsa dolgokat is meg tudja szokni az ember és elmúlik az az erős hatás, ami azt váltja ki belőlem, hogy úristen, el kell mondanom valaki másnak, hogy mi történt velem. Szóval én már pont fordítva látom. Ahogyan megtörtént velem az erdő, egyből beszéltem is róla. Úgy voltam vele, hogy később, amikor ez a helyzet a mindennapok részévé válik, már nem fogom érezni ezt az erős közléskényszert.
De akkor ez még jelen van a mostani alkotásaidban is?
Három évvel ezelőtt megjelent egy novelláskötetem Miért távolodnak a dolgok? címmel, ezekben a szövegekben is erősen megjelenik a város-vidék viszony, illetve annak a határmezsgyéje. Most ősszel jelenik meg A műanyag kertiszékek élete című kötetem, ami gyakorlatilag folytatja ezt az anyagot: de míg az első könyv még sokkal inkább a természet erejére adott első reakcióról szól, a második kötet egy teljesen más síkon éli át ezt az egészet. Ha pedig a zenéről van szó, akkor alighanem a következő albumon is rajta lesznek azok a motívumok, amik a Rengeteg lemezen megjelentek, csak kicsit másképpen. Úgyhogy ez folyamatosan jelen van az életemben és átitatja a dolgaimat.
Sebő Ferenccel régóta kapcsolatban vagytok?
Nem ismertem korábban Ferit személyesen, egy közös barátunk, Lantos Iván mutatott be minket egymásnak. Megmutattam neki a Rengeteg lemezt, ami tetszett neki, és akkor merült fel, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy közös estet egy ilyen tematikával. Engem mindig vonzott a régizene és a népzene is, illetve tudtam azt is, hogy a Feri hasonló személyiség, mint én. Kicsit törvényen kívüli ebben az egész zenei ügyben, és én sem sajnálom a szabályokat felrúgni, nem kezelem óvatosan őket és nagyon szeretek kísérletezni. A Kistehénnel persze nekem van egy popéletem, vagy talán szerencsésebb azt mondani, hogy volt, ez, mondjuk, talán párhuzamba hozható a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek Sebőjével és azzal a fajta népzenével, ami akkoriban elég populáris volt.
Több koncertet is terveztek?
Szeretnénk Budapesten kívül is bemutatni a műsort, elmenni olyan vidéki fesztiválokra, ahol erre nyitottság van. Még nincsenek lekötve további dátumok, de sok időnk és energiánk van ebben, úgyhogy jó lenne, ha minél több helyre el tudnánk juttatni.
Párhuzamosan koncertezel a Kistehénnel, illetve egy kamarazenekarral. Nehéz ezt a kettőt elválasztani egymástól?
Alapvetően nem nehéz. Nagyon szeretem magamból kiordítani a dolgokat, nekem ezt jelenti a Kistehén. Ott megszületik a koncerteken a katarzis: le kell kapcsolni a nagyvillanyt, el kell indítani a rakétát, ami aztán remélhetőleg fel is robban. A kamarazenekarnál is megtörténik egyfajta katarzis, csak máshogyan. Ebből a szempontból nálam nincs nagy különbség a kettő között, a kettő közege viszont annál inkább elválik: pl. az interjúkban, a környezetben, a szervezőkben, a látogatókban és így tovább. Ebből a szempontból viszont nem vagyok pop-rock ember, nem annyira szeretek már ebben lenni.
Te is említetted a Miért távolodnak a dolgok? című prózakötetedet, hamarosan pedig új könyved jelenik meg. Nem éreztél az irodalmi közélet felől egyfajta ellenállást, gyanakvást azért, mert nem kifejezetten az irodalom irányából érkeztél?
Az irodalom ennél nyitottabb szerintem, sokkal színvonalasabb az irodalmi szcéna: toleránsabb, nyitottabb, befogadóbb, érdeklődőbb, barátságosabb, mint mondjuk a hazai pop. Inkább magam féltem attól, hogy esetleg azért adják csak ki a könyvet, mert itt van egy ismert énekes, aki közben ír is. Azt szerettem volna, ha ez több annál, mintha könyvben kiadnám mondjuk a dalszövegeimet, ami amúgy egy lemezen is ott van, szóval annak értelmét se nagyon látom. Azt akartam, hogy ne legyen mindegy a kiadónak, hogy milyenek a novellák, ezért is bíztam a Magvetőben és Morcsányi Gézában. Ők nem populáris szerzőket keresnek, hanem irodalmat, és úgy voltam vele, hogy ha megtalálják az irodalmat az én írásaimban, akkor büszkén adom oda nekik. Mindezek után ott állni a kis könyvemmel a Magvető többi szerzője mellett nagyon nagy megtiszteltetés.
