Erich Scheurmann: A Papalagi / A tiaveai Tuiavii törzsfőnök beszédei [Der Papalagi / Die Reden des Südsee-Hauptlings Tuiavii aus Tiavea] – Typotex Kiadó, 2018 – fordította Tax Ágnes – 144 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2799-36-0
Bár Erich Scheurmann egyetlen híres könyvére, az A Papalagi című munkára antropológiai munkaként szokás hivatkozni – így szerepel a német oktatásban is – azért ne veszítsük el a fejünket: ez egy szépirodalmi munka, s bár a szerző járt a helyszínként megadott helyen, szavait nem kell készpénznek venni.
A Papalagi azt jelenti, fehér ember…
„…a Papalagi teste tetőtől talpig be van burkolva kendőkkel, gyékényekkel és bőrökkel, olyan szorosan és feszesen, hogy sem az emberi szem, sem a nap sugara nem képes áthatolni rajtuk. Olyan feszesen, hogy a teste sápadt, fehér és erőtlen, mint azok a virágok, melyek az őserdő mélyén nőnek.”
– meséli a sosemvolt törzsfőnök, Tiaveai a könyvben a fehér emberről, a Papalagi-ról… nekünk, fehér embereknek, akik, ha kellő nyitottsággal olvassuk a sorokat, magunkra ismerhetünk még majd’ száz év távolából is.
„Azért, hogy senki ne érjen hozzá a másik dolgához, ahhoz, amit magáénak tulajdonított, törvényeket állítottak fel arról, hogy kihez mi tartozik és mi nem. És vannak Európában olyan emberek, akik semmi mást nem csinálnak, csak arra ügyelnek, hogy senki ezeket a törvényeket ne lépje át, hogy a Papalaginak semmijét se vegyék el, amit magáénak tart. A Papalagi ezáltal akarja azt a látszatot kelteni, hogy neki tényleg jogai vannak, mintha az Isten minden birtokát örökre átadta volna neki. Mintha valóban hozzá tartozna a pálma, a fa, a virág, a tenger, az ég és rajta a felhők.”
A könyv az első világháború idején íródott, s a maga korában nem váltott ki jelentősebb visszhangot, újraolvasása érdekes módon az ötvenes-hatvanas években kezdődött el. Érdekes módon, mert a szerző életútjának „kanyarjai” alapján nem is gondolná a mai Olvasó. Mondjuk biztos, hogy azokon a kiadásokon nem nagyon szerepelt, hogy a szerző egy virtigli náci volt. Tényleg.
„Minden Papalaginak van foglalkozása. Nehéz elmondani, mi is ez. Olyasmi, amihez az embernek kedve kellene hogy legyen, ám legtöbbször kevés kedve van hozzá. Ha van foglalkozásod, az azt jelenti, hogy mindig egy és ugyanazt a dolgot csinálod.”
Scheurmann német festőművész és író 1878-ban született Hamburgban, itt végezte alapfokú tanulmányait, és itt kezdett képzőművészettel is foglalkozni, amit aztán Nürnbergben, majd a Müncheni Művészeti Akadémián folytatott. A XX. század első éveiben a Boden-tó mellett telepedett le, és jó kapcsolatot ápolt Hermann Hesse íróval. 1914-ben szerződött egy berlini könyvkiadóval egy déltengeri történet megírására, és el is utazott Szamoára, melynek Nyugati része ekkor még, 1914. augusztus 29-ig német gyarmatnak számított. Scheurmann 1915-ben hagyta el Szamoát, és még ebben az évben az Amerikai Egyesült Államokban megírta könyvét a törzsfőnök beszédeiből. A háború vége előtt tért vissza Németországba, és több távol-keleti tárgyú könyvet is publikált, miközben festőként tevékenykedett. Büszke volt arra, hogy egyik képe – amit állítólag a későbbiekben többször újra megfejtett és eladott – a müncheni Hitler-rezidenciát díszítette. A nácik hatalomra jutását követően belépett a nácik által létrehozott irodalmi és művészeti szervezetbe, és 1937 táján a nemzetszocialista pártba is…
„…nem is azzal teszi az újság a legrosszabbat a mi lelkünkkel, hogy elmeséli nekünk, mi történt, hanem hogy azt is megmondja nekünk, mit kellene erről vagy arról a dologról, a mi legnagyobb törzsfőnökünkről vagy más országok törzsfőnökeiről, minden eseményről és az emberek minden tevékenységéről gondolnunk.”
A Papalagi-t a világ számos nyelvére lefordították, s bár annak autenticitását a tudományos élet szereplői soha nem vették komolyan, mégis sokan azt hiszik, hogy a könyvben leírtakat valóban a polinéz törzsfőnök szavai alapján íródtak.
Ne essünk ebbe a hibába!
A Papalagi úgy és akkor igazán érdekes, ha tisztában vagyunk vele, hogy szerzője egy német festő, akit Szamoa inspirált… és aki később kultúrkritikai attitűdjét a nemzetszocialista rezsim szolgálatába állította. Talán van, aki a könyv hátterének ismeretében botrányt kiált, de ez nem az. Ez egy izgalmas csemege, olyasmi, amihez nem nagyon jut hozzá a mai olvasó… s ha mégis, akkor nem veszi észre.
