Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
L. Varga Péter Esterházy Közép-Európája és a diktatúrák csöndje címmel írt esszét:
„Esterházy Péter a diktatúrák nyelvéről szólva a következőképp látta a kádári kommunizmus (nyelvi) szerkezetét: „Megdöbbentő és lefegyverző, már-már megható, hogy a Kádár-diktatúra mennyire egyetlen szótól függött. Legitimitását (maga előtt) és erejét az adta, hogy ellenforradalomnak nevezte a forradalmat. […] Ellenforradalmat mondott, aki így gondolta, vagy nyíltan behódolt, vagy elege volt már az egészből és nem gondolt semmit, a nyíltan ellenszegülő forradalmat mondott (ezeket kis túlzással egy kézen meg lehetett számolni, mostanra már több száz Siva kéne). És aztán volt a nyíltan semmilyen, ez volt a Kádár-rendszer nagy leleménye, hogy ezt engedte, sőt támogatta, ennek szava az »56-os események« volt, később kis iróniával (bár hogy hová mutatott az irónia hegye, nem tudni): 56-os sajnálatos események.” (A szavak csodálatos életéből, 2003.)
Esterházy fentebbi értelmezésében az „esemény” eseményt kitörlő fogalma 1956 kapcsán a „semmilyen” szinonimája vagy értelmezési tartománya lesz, az általa említett irónia „hegye” pedig a „nyíltan” jelzőben ragadható meg, hiszen „nyíltan semmilyennek” lenni még abban az összefüggésben sem éppen sokatmondó, hogy „nyíltan ellenszegülni” azt jelentette, „nem csendben maradni”, azaz hivatalosan ellenállni, tehát cselekvőerőt felmutatni. Az „ellen” e ponton hasonlóképp működik, mint Esterházy szarkasztikus kifordításában a fosztóképzővé avanzsáló „szocialista”: „A szocialista szó például […] fosztóképzőként viselkedett, a szocialista demokrácia a demokrácia, a szocialista erkölcs az erkölcs hiányát jelentette, a szocialista jövő maga volt a kilátástalanság […].” (Uo.)”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Bazsányi Sándor írt recenziót Voltak címmel Zoltán Gábor Szomszéd. Orgia előtt és után című kötetéről.
„Korábbi (például a 2000-ben, a Holmiban és a Kalligramban) megjelent közléseiből tudhatjuk, hogy Zoltán eleinte olyan önéletrajzi jellegű regényt akart írni, amely a Véresmajor címet viselte volna. Noha ez a lidércesen bombasztikus összetett szó még csak nem is szerepel a könyvben – ellenben olvashatjuk helyette például a rosszízű „Judapest” kifejezést a 13–14. oldalon. És talán éppen az ehhez hasonló antiszemita szóviccek és nyelvi lelemények visszataszító népi hagyománya miatt sem kerülhettek a szövegtérbe olyan stilárisan–etikailag kétes helyi értékű szavak, mint amilyen a „Véresmajor”. Ráadásul nem is lett önéletrajzi mű a témából. Viszont megszületett az 1944–45 telén a Városmajorban játszódó, borzalmas tárgyához illő címet viselő regény, az Orgia – és éppen ez a kellemetlenül kegyetlen szó szerepel most a jóval semlegesebb hangzású és jelentésű Szomszéd alcímében: Orgia előtt és után. Az „előtt” és „után” viszonyszavai pedig kettős jelentést hordoznak: egyrészt a vegyes műfajú könyvben szó esik a második világháború végén tomboló nyilas „orgia” előzményeiről és következményeiről (a koholt vérvád Tiszaeszlárjától a „soros disznó”-val kedélyesen viccelődő politikus Jászapátijáig); másrészt megismerkedhetünk az Orgia (keletkezéstörténeti) előzményeivel és (hatástörténeti) következményeivel is.”
ÉS-KVARTETT
Papp Sándor Zsigmond Gyűlölet című regényéről beszélgetett Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szilágyi Zsófiával és Takáts Józseffel 2018. április 25-én az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a Youtube-on (youtube.com), az Írók Boltja csatornáján.
A pontok:
Deczki Sarolta: 8 pont,
Takáts József: 8 pont,
Szilágyi Zsófia: 7 pont,
Károlyi Csaba: 7 pont.
Összesen 30 pont a maximális 40-ből. Az átlag: 7,5.
„D. S.: – Új árnyalatokat kapunk most, és én azért érzem a Gyűlölet atmoszféráját erősebbnek, mint a Semmi kis életek atmoszféráját, mert érzékletesen bemutatja az önmagunktól való elidegenedés folyamatát, ahogy szétroncsolódnak az emberi kapcsolatok. A lélektani mikrotörténeteket nagyon jól ábrázolja a regény. Az elidegenedés része az is, ahogyan az apa szép lassan kiszorul a családból, láthatatlan ember lesz. A diktatúrában–nőttem–fel típusú regények általános jellemvonása, hogy nincsenek jelen a családban az apák. Sok ilyen mű van, például Tompa Andrea A hóhér háza vagy Dragomán György A fehér király vagy Jana Bodnárová Szinte láthatatlan című regényében is távol vannak az apák. A diktatúrában megélt gyerekkornak mintha általános jellemvonása volna ez, hogy az apák nem vesznek részt a család életében, vagy dolgoznak, vagy alkoholisták lesznek.
K. Cs.: – Vagy börtönben vannak, a Duna-deltába deportálják, netán szépen meggyilkolják őket. Legyen ez a vége. A közönségpontok átlaga: 7,8. A miénk 7,5. Tehát a közönségé a több.”
VERS
A szám versrovatában Mohácsi Árpád három és Nagy Márta Júlia egyetlen hosszabb versét adjuk közre. Mohácsi Árpád versei közül mutatjuk meg itt az egyiket:
Hannibál beugrik
Hát itt meg mi történhetett?
Hogy működik errefelé a béke?
Nem rombolsz le semmit, mégis minden eltűnik?
Nincs meg a szomszéd a nagy kutyával.
Sőt nincs meg a háza sem.
Az a másik meg csupa szín lett, egy Le Corbusier.
És nincs sehol a tér, ahogy ma mondanánk, a park.
Ez a pad valahogy mégis ismerős.
Csak elforgatták, hogy ne lehessen kapunak használni.
Ideraktak egy fát a pálya közepére.
Amúgy itt beugrással kellett védeni.
Hannibál átszellemült mosollyal megfogja a pad ülőkéjét.
Furcsa dolog az idő.
Mert lőttek itt kapura éppen eleget.
Sőt tele volt a levegő ilyen eleresztett lövésekkel.
Szitáltak, suhogtak, sisteregtek a labdák a levegőben.
Hogy van az, hogy itt ilyen sokáig szállnak a labdák?
De nem volt idő a morfondírozásra.
Ugrás, védés, ment minden magától.
Aztán leporolta a ruháját, és szaladt vissza az irodába
egy szálkával a tenyerében. Fájt.
PRÓZA
Egressy Zoltán, Kováts Judit, Rédl Zora és Szántó Péter prózája, Radnóti Sándor tárcája olvasható a héten.
Részlet Szántó Péter Csak vér ne folyjon, 1988 című írásából:
„Ha Sidi bel Abbes oázisában lettünk volna, Zulejka, az arab démon most hirtelen elhajítja a csörgődobját, és rémülten kimenekül. Szerencsére azonban a régi Csarnok étteremben voltunk.
A csönd vihar előtti. Pedig János csak annyit kérdezett a pincértől a maga alapos, minden részletet kielemző, kíváncsi módján:
– Mondja kérem, milyen maguknál a marha?
– Mire gondol a kedves vendég? – kérdez vissza fogcsikorgató udvariassággal a pincér, aki a kollégái kedvéért, mutatóujját fölemelve a „figyeljetek: elmebetegek a hatos asztalnál” című magánszámot adja elő
– Arra gondolok – mondja János szokatlan higgadtsággal, miközben a fiatal marhahús színéhez hasonlatos pír lassan fölfelé megy hajmentes homlokán –, arra gondolok, hogy milyen az a hús például, amivel a marhából való ételeket készíti a szakácsuk.”
FILM
Báron György írt kritikát A másik oldal. The Other Side of Everything című szerb-francia-katari dokumentumfilmről, melynek rendezője Mila Turajlić.
„A történet rólunk is szól, az áthallások félreismerhetetlenek. A kilencvenes években még azt hittük, Balkán messze van, az ottani nemzetállami gőg és vérgőzös nacionalista gyűlölet nem érhet el hozzánk – s lám, lassanként, mint alattomos méreg, beszivárgott itt is a lelkekbe. Mégis, valahogy felemelő film ez, egy bátor és bölcs honpolgárról, aki nem adja fel az álmait, amelyekben jobb jövőt álmodik népének.
Egy szerb hazafiról.
Ha csak ennyi volna, már igényt tarthatna a megkülönböztetett figyelmünkre, ám e film több példázatos emberi portrénál.”
ZENE
Fáy Miklós kritikája Massenet Cendrillonjának Metropolitan-beli közvetítétésől szól.
„Mesében élünk, mesés valóságban, betűs álmokban. Ez a közvetítés során még több betűt jelent, az énekesek feje mögött betűk vannak a díszletfalon, amihez még hozzájárul az énekelt szöveg fordítása is, angolul és magyarul. Közben jó volna még a művészekre és művésznőkre is koncentrálni, hogyan játsszák el csalódásaikat és boldogságukat, vannak hangok, van zenekar, kicsit rezeg a fejünk a sok információtól. És mintha ez a sok információ mind arra szolgálna, mint luxusétteremben a frakkos kiszolgálás. Hátha nem vesszük észre: nincs a tányéron semmi.
Talán nem is vesszük észre. Vagy beleegyezünk, nem lehet mindenki Mozart meg Puccini, kell néha Massenet is. De ennyi? Rednben van, hogy nem hoznak ki semmi ehetőt, de akkor miért ücsörgünk itt már három órája?”
TÁRLAT
Mélyi József írt a Ludwig Múzeum két új kiállításáról.
„Nagyobb távolság talán nem is lehetne két kiállítás között, mint most a Ludwig Múzeum két emeletén. Míg a mai ukrán képzőművészet keresztmetszetét nyújtó tárlat valamennyi pontján a közelmúlt politikai-történelmi eseményeihez köthető, s a művek elválaszthatatlanul összefonódnak a korral, amelyben keletkeztek, addig a Türk Péter életmű-kiállítás összes eleme mintha éppen ellenkezőleg, elszakadni akarna mindentől, ami helyhez és időhöz kötné. Türk munkáinak keretét olyan általános fogalmak jelölik ki, mint a látás és a tér, a variáció és a ritmus, vagy a struktúra és a sorozat, s a csaknem fél évszázad során keletkezett művek nagy része elemelkedik saját korától. A teljes eloldódás persze nem lehetséges: a hetvenes évek magyar szakmunkásképzőjének diákarcai még akkor is helyhez és időhöz kötöttek, ha a képek a művészi szándék nyomán matematikai szabályszerűségek szerint bomlanak fel és épülnek újra – a médiumok vagy a művészi megközelítésmódok pedig szintén minden esetben korfüggőek.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.
