A nagy svájci drámaíró 1962-ben fogalmazta meg vészjósló üzenetét a modern világgal kapcsolatban. Az aggodalomnak ma is megvan az alapja, bár a tárgya mindig változik. A fizikusok a tudomány dilemmáit boncolgatja, ám közben általánosabb morális kérdések végiggondolására is késztet. A Spirit Színházban többek között Sztárek Andrea, Gubik Ági, Perjén János, Jantyik Csaba és Varjú Kálmán játsszák a darab szerepeit. A rendezővel, Rozgonyi Ádámmal beszélgettünk.
Dürrenmatt egyszerre izgalmas gondolkodó és nagyszerű színpadi szerző. Egyik darabja se vesztette el időszerűségét. Ám ez a dráma különösen érdekes egy olyan korban, amikor a tudomány minden korábbinál nagyobb hatással van a mindennapi életünkre. Sokszor nem is tudatosul bennünk, de minden, ami körülvesz minket, a számítógép, az okostelefon, a mikrohullámú sütő, az a tudomány eredménye. De ha ez a tudomány nem dolgozik jól, akkor emberek tömegei veszíthetik el a biztonságukat, az egzisztenciájukat, akár az életüket. A fizikusok épp ezt veti föl. Egy tudós rádöbben, hogy mekkora felelőssége van. Nem pusztán a tudomány iránt. Ha az ő eredménye rossz kezekbe kerül, abból nagyon nagy baj lehet. Ez ma is nagyon aktuális.
A tudomány és főképp a fizika ma érdekes hírré is vált. Stephen Hawking elméletei, az épp Dürrenmatt hazájában, Svájcban működő részecskegyorsító, a CERN, vagy a gravitációs hullámok mérése.
Igen, de minden nagy találmány veszélyes is, iszonyú pusztítást is tud okozni. A II. világháború után például ilyen volt az atomenergia. Amelyet föl lehetett használni bombakészítésre, de atomerőművet is lehetett működtetni vele, amely olcsó áramot termelt. Ennek a moralitásáról szól A fizikusok.
Ugyanakkor a tudósok sok olyat mondanak ki, ami akkor képtelenségnek tűnik és csak később fogjuk föl az értelmét.
Ez a komédia egy elmegyógyintézetben játszódik. Dürrenmatt gondolkodásának egyik kulcsmondata, hogy itt, a bolondok házában, a cella mélyén, magunkra hagyva vagyunk csak igazán szabadok. Ugyanakkor a szerző bölcsességével és krimire való hajlamával ezen még csavar egyet. Kiderül ugyanis, hogy az igazgató asszony már réges-régen tudja a titkot, amit a mi fizikusunk el akar rejteni. De ettől a kérdés még kérdés marad. Az-e a megoldás, hogy a cella mélyén megpróbáljuk elrejteni, vagy teljes egészében tegyük közzé és bízzunk benne, hogy jóra fogják használni. De fölvetődik egy elemibb kérdés is: egyáltalán szabad-e olyan tudáshoz hozzájutni, amely tragédiához, például atombombához vezet?
Hogy egy másik, mai példát vegyünk: itt van a géntechnológia, génmódosítás. Ez, illetve ennek tilalma nálunk még az alkotmányba is bekerült, a politika is nagyon fontosnak tartja. Pedig ez sem eleve rossz, bár lehet rosszra használni.
Valóban, a legtöbb tudományos eredménnyel, találmánnyal kapcsolatban fölmerül a dilemma, hogy hogyan használjuk? Meddig vehetjük igénybe, és észrevesszük-e, hogy elpusztíthatja a világot?
Közben az is nagyon érdekes gondolat, hogy szabadságunkat egy ilyen zárt intézetben élhetjük meg leginkább.
A fizikusok drámai alaphelyzete az, hogy egy tudós rájön, hogy a felfedezésének mi a jelentősége, és mennyire veszélyes. Ezért megpróbál kimenekülni a világból, nehogy a tudását rosszra használhassák. De követi őt két ember, akik mindketten egy-egy komoly hatalom képviselői, maguk is fizikusok, s így képesek fölismerni a harmadik fizikus találmányának a valódi értékét. Tulajdonképpen mint tudományos titkos ügynökök jönnek utána. Értjük az elvonulás alapgondolatát. Igenám, de mi van, ha utánunk jön a világ és megpróbálja kifürkészni a titkainkat? Akkor szerinte csak az a megoldás, mondja ő, hogy pusztítsuk el minden jegyzetünket és dokumentumainkat, és hallgassunk. Persze közben kiderül, hogy egy nemvárt oldalról már minden titkához hozzájutottak. De ettől még ez egy erős morális döntés, hogy kivonulunk a világból vagy benne maradunk. Ez régóta létező erkölcsi dilemma. Az egyik hívő elmegy és térít, a másik pedig visszavonul egy barlangba és meditál. Kinek mi a dolga a világban? A mi hősünk alkatához a térítés nem illene. Tisztában van vele, hogy nem rajta múlna, hogy mire használják a tudását.
A Spirit Színház barátságos, intim hely. Hogyan él benne ez a darab?
Az intimitás nagyon jót tett! Ez egy jópofa tér. Közel a néző, nincs rivalda. Éppen ezért nem a mély filozófiának kell hangsúlyt adni, hanem a szöveg groteszk, ironikus vonásait emeljük ki. Ebben a közegben létre lehet hozni azt, hogy a néző olykor-olykor valóban meglepődjön, és a nagy nevetgélés után földereng neki, hogy senki és semmi nem az, akinek és aminek látszik. Ehhez a tér intimitása jelentősen hozzájárul. Itt nagyon fontos, hogy a néző színházi értelemben orránál fogva legyen vezetve. Dürrenmatt ezt játssza, és ennek a megmutatására alkalmas ez a kis tér.
A nézőket az orruknál fogva kell vezetni – a jóra?
Azt gondolom, igen. Miközben azt hiszik, egy jópofa krimit látnak, közben meg sokkal mélyebb dolgokról beszélünk. Nagyon nehéz Dürrenmattot megfejteni. Látszólag átlátható, valójában zárkózott szerző. Az árok sokkal mélyebb, mint elsőre tűnik.
