Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Darvasi László A csalás gyönyörűsége címmel írt esszét a könyvfesztivál díszvendége, Daniel Kehlmann regényeiről.
„Aktuálisan éppen erről, vagyis a szemérmetlenségről szeretnék Daniel Kehlmann kapcsán leginkább beszélni. De semmiképpen sem a szemérmetlenség köznapi, nyilvánvalóan pejoratív értelmezésére, mint inkább annak stiláris, vagy dramaturgiai megnyilvánulására gondolok. Arra, hogy a szemérmetlensége nem világnézet, és nem filozófiai irány, inkább eljárás, technika, a techné már-már illetlen tökélyre fejlesztése.
Igencsak tanulságos esemény volt a Magvető Café Kehlmann-szeánsza, ahol jeles magyar irodalmárok azt – is – igyekeztek eldönteni, hogy a kortárs osztrák-német nyelvű irodalomban, a nagyok, Ransmayr és Menasse, vagy a jelentékeny középgeneráció képviselői, Glavinic vagy Wolf Haas mellett Kehlmann – világhír ide vagy oda – igazán nagy író-e. Az asztalra került pró, és kontra érv is. Nem lett egyértelmű eredményhirdetés. Egy igen, egy nem, egy tartózkodás. Kétségtelen, hogy ez az ítészi, kritikai bizonytalanság, jóllehet az író már harminc évesen érettségi tételként tündökölt az osztrák középiskolákban, és komolyan aratott a világ – Amerika!!! – slágerlistáin, hozzáteszem, nem érdemtelenül, erősen jellemző.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István Ellenség. Akadály. Rejtély. Csapda címmel írt recenziót Nathan Hill a könyvfesztiválra megjelent Nix című regényéről.
„Egyfelől ugyanis majdnem hétszáz oldalas, sűrű szövésű, narratív eszközeiben, idősík-változtatásaiban igen választékos és bonyolult regényszöveget tartok a kezemben, amelynek értelmezése, jelentésadása ebben a speciális esetben mégis egyszerűnek és magától értetődőnek látszik, ám ezt a könnyedén előálló interpretációt, a saját evidens olvasatomat ezen a helyen nem tudom úgy megosztani, hogy közben ne utaljak a cselekmény bonyodalmaira és különféle fordulataira. Másfelől viszont biztos, hogy ilyen kihívó és történetekkel telt regényszöveg nem terem ott minden bokorban. Ha kifejezetten azt szeretném, hogy a Nixet minél többen olvassák el, ezekkel a leendő olvasókkal, akiket a szemem előtt látok, nem tehetem meg, hogy a hétszáz oldal végigolvasásába fektetetett, bizonyos időt mindenképpen felemésztő saját erőfeszítésüknek a gyümölcsét, a fejezetről fejezetre bonyolódó történet felfedezésének az örömét elveszem tőlük. A szokásos módon próbálom átvágni a gordiuszi csomót: ebben az ismertetésben megpróbálok csak olyasmire szorítkozni, ami a könyv fülszövegén vagy a regény első néhány oldalán ott szerepel, csupa olyasmire, amire az olvasó, míg végül kiválasztja a könyvet, a könyvesboltban ácsorogva maga is rátalál.”
EX LIBRIS
Szerbhorváth György négy szerb könyvről, Radoslav Petković, Mihajlo Danojlić,
Slobodan Tišma és Jelena Lengold köteteiről írt, abból az alkalomból, hogy a könyvfesztivál díszvendég országa Szerbia.
„Kis és nagy történetek Szerbiából, az országból, mely kicsiből nagy lett, aztán ismét kisebb. Kis és nagy narratívák egy olyan nyelven, amely önmagától nagyobb, hisz olyanok is értik jól, kiknek nem az anyanyelve. De a szerb olvasó is érti a horvátot, bosnyákot, montenegróit. A nyelvek háborúja még mindig folyik az egykori Jugoszláviában, s az írók is csatákat vívnak – bár már kevésbé egymással, inkább magukkal. A nemzeti bárd, a vátesz szerepe egyre anakronisztikusabb, de a szerb, avagy a balkáni író még mindig élvezheti a közönség figyelmét, az írót még meghallgatják a tévéműsorokban is. Elvárás, hogy legyen mondanivalója a múltról, a nemzetről, a háborús hősökről, de a szerelemről is. Legyen misztikus, nyugat és kelet közt őrlődő, de lucidus és (megkésett) posztmodern is. Zavarba ejtő, olykor érthetetlen is. Bohém és tudós, aki tollát könnyedén vezeti.”
VERS
A versrovatban Karacs Andrea és Kőrizs Imre verseit közöljük. Olvasóink figyelmébe Karacs Andrea egyik versével ajánljuk a rovatot:
Szerepcsere
Néha szerepet cserélünk,
lesz egy törpeméretű anyám.
Olyankor engem sem zavar, hogy
a kesztyűd már egy hete lyukas,
és mind a ketten tudjuk,
a járólapon szétfolyt tejért
csak a gravitáció volt hibás.
Apró ujjak gereblyéznek
száraz avart rólam.
Olyankor én sírok, és nem te,
majd lassan énekelni kezdek,
és miután elaludtál,
megvarrom a kis kesztyűdet.
PRÓZA
Abafáy-Deák Csillag, Gazdag Ági, Háy János és Kollár-Klemencz László prózája és Kemény Zsófi tárcája szerepel a héten.
Részlet Háy János CSOKI című írásából:
„Tudták, mikor jön a következő, sikoltott a levegő és becsapott a gránát. Vártak. Már kétszer annyi idő eltelt. A kislánynak megint pisilnie kellett, a sarokban álltak, valaki azt mondta, ott a legbiztonságosabb, ha találatot kap a ház. Abbahagyták, mondta a nagyapa. Még várjunk, mondta az anya. A kislány megint pisilt. Oda a sarokba. A szomszéd beszólt, hogy elmentek. Kik, kérdezett vissza a nagyapa. A németek. Mikor, kérdezte a nagyapa. Az éjjel, mondta a szomszéd. Nem hallottuk. Németek, mondta a szomszéd.
Már világos volt, az öreg kiment, s nézett a bunkerek felé, ami a házuk mögött volt, tényleg nem volt ott senki. Meg kéne nézni, nem hagytak-e valami használható dolgot. Az anya mondta, hogy nem, nem mehet oda, mert ha az oroszok valami ilyet megtalálnak náluk, biztos lelövik őket, s az hogy öreget lelövik, az mégcsak rendben, mégiscsak ő hozta a házhoz azt a német dolgot, de ott van a kislány is.”
TÁRLAT
Keresztury Tibor írt Szilágyi Lenke Petri-portréiról.
„Szilágyi Lenke tekintete kíváncsi, de nem mohó. Ráér. Nem siet sehova. Hagy a dologra időt. Ki tudja várni a megfelelő pillanatot. És amikor az alany épp kezdi azt hinni, hogy már vége, akkor kezdi el. Forog, pörög, lehajol és kiegyenesedik. Elhúzza a száját. Ciceg. Csóválja a fejét. Valami nem tetszik neki. Ilyenkor a kliens arra gondol, hogy valamit rosszul csinál, vele van baj, nem mutat jól, folyton belepislog, vagy valami, de megnyugtatja, hogy nem. Csak a perspektíva. A látószög. Meg a fény. Azt nézi, hogy rendben legyen. Mire elkattintja a masinát, már meghitt viszonyban van vele az ember, lehullnak álarcai, levedlenek a pózai, ott áll előtte pőrén, teljesen rábízva magát.”
TÉVÉ
Grecsó Krisztián Nem lehet más címmel az ATV Egyenes beszédéről írt.
„Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője az ATV Egyenes beszéd című műsorában igyekezett megmutatni, mit tanult, hol tart a képzésben. A házi feladat szerint azt az abszurd tételt kellett ismételgetnie, hogy a Lehet Más a Politika lett az ellenzék meghatározó pártja. Nem lehet egyszerű ezeken a felkészítéseken, amikor a nebuló kételkedik, először az önbizalmat kell növelni, „szép vagyok?”, „szép vagy”, „ügyes vagy, menni fog”, „de hát”, „nincsen semmi dehát” és így tovább, egy kis ideig akadékoskodik az ifjú titán, de aztán a mesterek hatására feladja, és bár kapar valami a szíve táján, el akarja hinni, hogy amit mond, egy kicsit is igaz. Esetünkben tehát az történt az elmúlt héten, hogy ők megduplázták a támogatottságukat, és nem az, hogy néhány tízmillióért eladták magukat és a hazát, és most ahelyett, hogy melegebb égtájakra kullognának lehajtott fejjel, előre menekülnek, mert számukra van olyan, hogy előre.”
RÁDIÓ
Károlyi Csaba a Kossuth rádió költészeti műsorairól írt.
„A pártállami Kossuth rádióban naponta van versműsor, nem csak április 11-én, ezt jobb, ha elismerjük, miként azt is, hogy nem a választás napján voltak a legnagyobb csalások. A Vers napról napra (szerkesztő Bognár Monika) múlt héten Rónay György, Babits Mihály és kétszer József Attila műveit adta, a születésnapon pedig Nagy László Az örök hiány köszörűjén című, József Attila ötvenedik születésnapjára írt versét. A Rádiószínházban este Petőfi, Ady, Babits, Kosztolányi, Illyés művei mentek. Szerdán az Akváriumból szólt a Versmaraton: Tóth Erzsébet, Géczi János, Petőcz András, Rónai-Balázs Zoltán és Villányi László olvasta fel verseit. Ha mindez még érdekelne valakit. Attól tartok, nem sokakat. Hacsak nem közéleti tartalma van a versnek, mert akkor talán kicsit több az érdeklődő. Olyan kulturális probléma ez, amely pártállástól független. Hogyan lehetne a költészetet (és a szépprózát) közelebb vinni a közönséghez. Ez is klasszikus közszolgálati feladat volna, nem csak a pártatlan tájékoztatás.”
FILM
Báron György Milos Formanról írt nekrológot.
„Az utolsó klasszikusok egyike volt, aki, Közép-Európából érkezvén, sokat tudott az elnyomásról, s arról is, hogyan lehet ezt humorral túlélni. Ideje újra elővennünk a filmjeit.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.