Traumák és tanulságok / A II. világháború öröksége a Távol-Keleten – Typotex Kiadó, 2017 – szerkesztette Salát Gergely és Szilágyi Zsolt – 308 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2799-30-8
Be kell vallanom, a Typotex Kiadó és a Pázmány Egyetem nemzetközi tanulmányokkal foglalkozó könyvsorozatának eddig nem szenteltem kellő figyelmet. Akkor is számon kérhető ez a hiányosság, ha Jany János sorozatszerkesztő Iszlamizmus című munkájával többször is foglakoztunk:
A most kezembe került kötet – szemben mondjuk a Büntetőjog a Han-kori Kínában című kötettel – olyan tartalommal bír, amit nem lehet, de nem is szabad elintézni egyetlen legyintéssel. A Távol-Kelet ezekben a napokban egészen konkrétan itt van, és megnehezíti az életünket: a kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt vasárnaptól Budapest több pontján összeomlóban van a közlekedés. És ahol nem, ott is. Ráadásul a sajtó tele van Észak-Koreával, a Japánok nyugtalanul várják, hogy az ifjú diktátor mikor kopogtat egy rakétával… Szóval a Távol-Kelet nincs is olyan távol, és mi egy árva kukkot sem értünk abból, ami ott történik. Komolyan!
Persze, elismerem, ez alapvetően nem a mi hibánk. A kiköszörülése viszont a mi feladatunk. El kell felejteni végre azt a nagyképű és pökhendi felfogást, hogy a fontos dolgok Európában történnek, s minden, ami azon túl van, csak lábjegyzet.
Mikor tört ki a második világháború?
– teszik fel a kérdést, s ha műveltségünk csekély is, erre azért a többség elég nagy biztonsággal tud válaszolni. És tényleg, az nem is kérdés, hogy a németek és lengyelek között a helyzet abban az időpontban jutott el a fordulópontra. De miért lenne ez a globális háború kezdőpontja? Mi történt ebben az időben a Távol-Keleten? Hogy állt akkor a japánok Kína ellen indított támadása, és miért gondoljuk, hogy globális szempontok szerint az kevésbé fontos?
Azért gondoljuk így, mert a történelem nevű tantárgy ürügyén azt verték a fejünkbe, hogy a történelem az, ami Európában zajlik, vagy azzal közvetlen kapcsolatban van. Pedig egy frászt, a távolabbi folyamatok lenyesegetésével megteremtett, „zárt” európai történelem a korábbi korokban sem lett volna igaz, de a XX. század kapcsán igazán elfogadhatatlan és félrevezető. Szűklátókörűség, ami letagadja, bagatellizálja és elfelejti a nagyobb történéseket… érthetetlennek és így/ezért másodlagosnak tekint sok fontos dolgot, népet, történést…
Például, ha a fenti kérdésnél maradunk, s annak távol-keleti aspektusait vizsgáljuk, egészen más dátum/dátumok merülhetnek fel a második világháború kezdeteként. Markáns időpont lehet 1937. július 7., amit szokás a (második) japán-kínai háború kezdetének tekinteni. Bár, hogy miért csaptak össze a japánok és a kínaiak a Marco Polo hídon, ma is attól függ, hogy melyik oldal történészeinek véleményére figyelünk. Persze, visszafelé lépdelve az időben, találhatunk korábbi dátumokat is. 1932-ben Shanghai japán bombázása – mely nem csak megelőzte, de nagyságrendjében felül is múlta Guernica bombázását – ugyanilyen kezdőpont lehet. De ezt is megelőzi a nanjingi mészárlás, ami 1931 szeptemberében történt…
Nem folytatom az események visszafejtését, hiszen csak arra szerettem volna csendesen utalni, hogy a történelem eseményeinek ismerte mellett legalább ugyanolyan fontossággal bír az események értelmezése, „súlyozása” is. A sokszínű és sokoldalú megközelítés, amivel a Traumák és tanulságok című kötet dolgozik, lehetőséget ad arra, hogy elbizonytalanodjunk, s nyissunk a látszólag távoli események fel.
A Traumák és tanulságok jelentős részben Japán és Kína konfliktusával, annak előzményeivel, s máig tartó hatásával foglalkozik. A történelemnek olyan mozzanataira mutat rá, melyekről csak gondoljuk, hogy számunkra érdektelen. Nem kell túl nagy intellektus ahhoz, hogy ráébredjünk, az, ami a Távol-Keleten történik, nem csak az Amerikai Egyesült Államokon keresztül fejti ki hatását, de a „másik irányban” is. Hiszen a japán-orosz és a kínai-orosz viszony nem lehet független a japán-kínai kapcsolatok milyenségétől, azt pedig pontosan tudjuk, hogy „az oroszok már a spájzban vannak”, és ez közvetlenül is érint minket. Az oroszok már megint a spájzban vannak!
Legalább ennyire érdekes és messzire vezető az 1869-ben létrehozott Yasukuni szentély története, és ennek hatása a politikára. De mitől lehet fontos, és miként lehet számunkra érthető egy sintoista templom, ahol a nemzeti hősök lelkeit avatják istenné? És milyen üzenete van annak, amikor egy magát kereszténynek valló japán kormányfő ellátogat a szentélybe, ahol néhány héttel korábban tizennégy „A osztályú háborús bűnös” került az istenek közé? – Csupa olyan kérdés, és csupa olyan mélyre ható elemzés, aminek segítségével talán kicsit jobban érthetjük – nem csak azt, hogy mi történt, hanem – azt is, mi történik napjainkban.
Éppen ezért fontos például az a tanulmány, mely az egyiptomi-kínai kapcsolatokat elemzi, vagy az, ami Taiwan és Korea kapcsán a japán hatást vizsgálja. A kasmíri konfliktus filmben történő feldolgozása, a bollywood-i filmipar üzenete éppen azért lebilincselő, mert objektív szemlélőként, távolról nézhetünk rá egy kulturális működés hátterére.
Be kell vallanom, számomra releváns élményt jelentett a független Mongólia kialakulását bemutató tanulmány is. Leragadtam valahol Dzsingisz kánnál, s a következő, ami rémlik, az Áder János mongóliai látogatása, pedig a kettő között…
