Emigránsnak lenni akkor is nyomorúság, ha sikeres vagy

Donáth Mirjam: Mások álma – Athenaeum Kiadó, 2017 – 320 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-293-476-1

Nem szokás őszintén beszélni arról, hogy mit hagy maga mögött és mit visz magával az, aki – kényszerből, a könnyebb létezés reményében vagy kalandvágyból – elhagyja ezt az országot. Pedig sokan vannak, akik megteszik, s még többen, akik tervezik. Vajon ők miként viszonyulnak ahhoz, nyilván nem elsősorban materiális dolgokra gondolunk, amit itt hagynak, ami nem mozdítható.

„…ha a Times Square az Astoriánál lenne, semmi probléma nem lenne ezzel a hellyel”

– fogalmazza meg egy helyütt (216. oldal) a Mások álma című kötet szerzője, Donáth Mirjam, aki életének hét évét töltötte azzal, hogy megpróbált New York-ban otthon lenni. Egyetemistaként került/jutott oda, majd olyan hallatlanul izgalmas munkát talált a legnagyobb nemzetközi hírügynökségnél. Olyat, aminek gondolatától is beindul a legtöbb ambiciózus újságíró nyálelválasztása. Hét évnyi folytonos küzdelem után Mirjam belátta: ahogy kutyából nem lesz szalonna, úgy belőle sem lesz New York-i. Hiába a szándék, a kemény munka, és az ehhez párosuló – kiérdemelhetetlen – szerencse, mely nem hagyta, hogy élete kátyúba kerüljön, ő mégsem teheti otthonává a beláthatatlanul hatalmas várost.

„…ha a munkámról volt szó, megszűnt a világ. Egészen különös emberkísérletnek tűnik így utólag, amiben részt vettem, pedig csak New York-ivá váltam épp, egy olyan társadalomban ahol kizárólag teljesítményben mérik az embert, és ahol a teljesítmény a pénzcsinálás szinonimája”

– olvashatjuk a Mások álma közepe táján, s ha a megfogalmazottakra valóban odafigyelünk, akkor nem mehetünk el érzéketlenül a gondolat mellett. Hiszen a teljesítményben mért ember – innen, a sógor-komák és haverok országából nézve – legalább annyira vonzónak tűnik, mint amennyire riasztó, hogy mennyire mindenek feletti a pénz szerepe.

Donáth Mirjam könyve megrendítően őszinte, és őszinteségében megrendítő. Úgy fogalmazza meg – pontosabban: meséli el – a távollét irigyelt cifra nyomorúságát, hogy az is kénytelen érteni-átélni, aki soha ki sem tette lábát a hungarikumok földjéről. Azt, hogy egy magyarországi magyar miben különbözik a világ többi részében otthon levőktől, csak akkor lehet felfogni, ha „onnan” nézzük. A nézőpontváltás lehetőség arra, hogy (át) értékeljük azt, ami „ott” nincs, nem is lehet. S amiről – amíg „itt” voltunk, addig – azt sem tudtuk, hogy fontos. A hosszan listázható hiányérzet(ek)nek vannak olyan aspektusai, melyekkel nem lehet racionális eszközökkel leszámolni.

„…voltak a helyiek ünnepei, az eleve idegenek: megannyi kedves esemény, mint a november végi hálaadás, ami amerikai barátaim számára jelentőségében túlnőtt a szentestén, és amiben megtaláltam a szentet egy-egy pulykaillatú családi asztalt körülülve, hálát adó mondatokat hallgatva, de attól még nem lett enyém. Egyedül a zsidó ünnepeket volt természetesebb New Yorkban ünnepelni.”

Donáth Mirjam könyve könnyed és jól olvasható, tele van sztorikkal, s ha összegzésre, tanulságok levonására vetemedik, akkor sem lesz kínosan dagályos póz a szavakból. Át- és megélhető a megszerzett tapasztalatok súlya, ami nem is összehasonlítható a bezsebelt tudással és életlehetőséggel. Azok, akik azt hiszik, hogy a Mások álma nyafogás, vagy önigazolás, azt nem veszik észre, hogy hiába pakoljuk mérleghez tartozó serpenyőkbe az előnyöket és a hátrányokat, mégsem kaphatunk mérhető eredményt. Mert ezek a serpenyők nem ugyanazon a mérlegen lógnak!