+ Ajánló

Valóban két, egymástól teljesen különböző megközelítésben gondolkodnánk a világról?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a természettudósok ugyanazt próbálják megfogalmazni, mint a bölcsészek, a kutatók azonban ritkán cserélnek eszmét, és szinte soha nem osztják meg egymással az értékes tapasztalataikat.

Októberben új beszélgetéssorozat indult Dialógusok címmel. Az első alkalomról itt tudósítottunk.

A sorozat estjein egy reál és egy humán tudományterületen elismert szakember tart rövid előadást ugyanarról a témáról. Az est második felében megtudhatjuk, miként kapcsolódnak egymás gondolataihoz, és hogyan alakul ki egy dialógus.

A tény

Időpont: 2017. november 22., 19 óra
Helyszín: Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.
Az est résztvevői:
Dr. Mérő László, matematikus, a műszaki tudományokból doktorált, jelenleg az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora. A szélesebb intellektuális közönség számára írt könyvei (Észjárások, Mindenki másképp egyforma, A pénz evolúciója, Az érzelmek logikája, A csodák logikája) eddig összesen 8 nyelven jelentek meg.
Mucsányi Marianna, újságíró, szerkesztő, a Kossuth Rádió igazgatója. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett, és a nyomtatott sajtóban kezdett dolgozni. Később az InfoRádió felelős szerkesztője, majd főszerkesztő-helyettese lett. Tanított a Mathias Corvinus Collégiumban és a Budapesti Metropolitan Egyetemen is, elsősorban hír- és politikai újságírást.
– Moderátor: Palugyai István tudományos újságíró, az ELTE Természettudományi Karának oktatója.

„Nem hittem a fülemnek, amikor egy tanult, világlátott ember szájából a következő mondat hangzott el a minap: »Mindenre van tudományos bizonyíték, és mindennek az ellenkezőjére is.« Ez sajnos tökéletesen jellemzi napjaink valóságát, amelyet sokan csak »tények utáni világnak« neveznek.” (Lovász László)

Dialógusok – Párbeszédek a valóság sokoldalúságáról

A minket körülvevő valóságnak kétféle megközelítése, leírása létezik egymás mellett: egy természettudományos, amelyben a számok, a függvények, a kiszámíthatóság, az ellenőrizhetőség, az igazolhatóság a fő szempontok, és egy humán, művészeti, amelyben a nyelvi megragadhatóság, a többszólamúság, az időbeli változékonyság, a képzelőerő domináns szerepe, a művészeti szabadság a meghatározó jellemzők.

Valóban két, egymástól teljesen különböző megközelítésben gondolkodnánk a világról? Egyre inkább úgy tűnik, hogy – ki-ki a saját eszközeiét és nyelvét használva – a természettudósok ugyanazt próbálják megfogalmazni, mint a bölcsészek, a kutatók azonban ritkán cserélnek eszmét, és szinte soha nem osztják meg egymással az értékes tapasztalataikat. A TYPOTEX Kiadó, a természettudományok képviseletében, valamint a KORTÁRS irodalmi és művészeti folyóirat most együtt tesz kísérletet arra, hogy összehozza a kétféle terület egy-egy jeles képviselőjét, szakemberét, alkotóját, és így hasznos és termékeny párbeszédet indítson el.

Az ismeretterjesztő sorozat következő estje november 22-én A TÉNY címmel várja az érdeklődőket. A második DIALÓGUS a meghívott előadókkal a tény jelenségét járja körül. „A hír szent, a vélemény szabad” – szólt sok évtizeden át a politikai újságírás egyik legfontosabb etikai elve, amely valójában nem több jól hangzó zsurnalisztikánál. És hogy mi van ma? Szubjektív realizmus – ahogy a képzőművészetben nevezik; post-truth – ahogy a politikai kommunikáció hívja; párhuzamos valóságok – ha a hétköznapokban használjuk. A vélemény győzelme a hírek, a tények felett, a média közvetítő szerepének összeomlása, a közösségi médiumok mindent elsöprő fölénye – Mucsányi Marianna előadása ezt a megközelítést állítja a fókuszba, míg Dr. Mérő László előadásában egy Vonnegut-idézetből kiindulva keresi a válasz a következő kérdésekre: „Hol itt a macska? Hol itt a bölcső?” Hol itt a logika? Hol itt a tény? Kell-e a logika? Kellenek-e a tények?

Jegyvásárláshoz/jegyrendeléshez kattints IDE!

Az előadásra a belépőjegy 1000 Ft, amely a Typotex Kiadó boltjaiban vagy a rendezvény helyszínén levásárolható. Jegyek kaphatók online vagy az előadás előtt a helyszínen.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top