Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Schüttler Tamás Sebald ürügyén Drezdáról címmel írt esszét:
„Könyvtárnyira tehető a drezdai szőnyegbombázás történetét, főként a szövetségesek szándékainak, motivációinak morális megítélését elemző hadtörténeti, etikai művek száma. Stratégiai szempontból ugyanis 1944 végére a háború sorsa eldőlt, mind az angolok, mind az amerikaiak, mind pedig a szovjet erők diadalmasan haladtak nyugatról és keletről Berlin felé. A városnak nem volt már különösebb hadászati funkciója, a környéken lévő olajfinomítókat, fontosabb hadiüzemeket 1944 augusztusától decemberig megsemmisítette a szövetséges légierő. A Luftwaffe 1944-45 fordulóján már nem jelentett komoly veszélyt az előrenyomuló szövetségesek és a szovjetek számára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Drezdától alig negyven kilométerre keletre lévő, a Neisse partján, a mai német-lengyel határon épült szintén jelentős építészeti értéket képviselő Görlitzet gyakorlatilag puskalövés nélkül foglalták el a szovjet csapatok, s ezáltal a Neisse-parti ékszerdoboz megmenekült a pusztulástól. Hasonlóan épen túlélte a háborút a német-lengyel-cseh határon fekvő Zittau és Bautzen történelmi központja is.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Szilágyi Zsófia kritikája Tar Sándor Tájékoztató címmel kiadott posztumusz kötetéről szól:
„A kötet többféle olvasót szólíthat meg – a hetvenes évek történeti megközelítése iránt érdeklődők, sőt, az akkori fiatalok külsejére kíváncsiak ugyanúgy a célközönségbe tartozhatnak (számos, a hagyatékból előkerült, nem Tarról, hanem az NDK-ban dolgozó fiúkról és lányokról készült fotót is találunk a kötetben), mint a Tar életművét árnyaltabban látni kívánók. Bennem, aki az utóbbi csoportba sorolom magam, maradtak hiányérzetek – nem derül ki, például, hogy Tar itt közölt naplója, amelynek első bejegyzése 1975. szeptember másodikán született, és amely 1977. június 28-án, a következőképpen zárul: „Adjon isten nosztalgiamentes jövőt.”, egy nagyobb egész kiemelt, ehhez az NDK-s korszakhoz kapcsolható része-e, vagy arról van szó, hogy Tar kizárólag ebben az időszakban írt naplót. Ahogy azt is csak kikövetkeztetni tudtam, hogy a napló kézzel íródhatott (van ugyanis benne egy „olvashatatlan” jelzés), és ezért dönthetett úgy a szerkesztő, hogy átírással közli – holott Tar szociografikus írását, jelentéseit, a többiek leveleit gépiratban kapjuk. (Néha kimondottan nehezen olvasható gépiratban.)”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Szilágyi Zsófia Az éretlen Kosztolányi című tanulmánykötetéről két kritikát közöl a lap.
Bazsányi Sándor: „mintha most ömlenék belé a dal”
„Persze azért nem mindig mindenről Móricz jut eszébe a szerzőnek. Mindazonáltal van úgy is, hogy maga a kötethős mellékszereplővé válik valamely általánosabb kérdés körüljárása során. A pályakezdés: mítosz vagy konstrukció? című írásban például a pályakezdő Kosztolányi leginkább arra kell a szerzőnek, hogy az őt felfedező Osvát kapcsán tovább tágítsa a témakört az Esterházy Pétert (és nemzedékét) felfedező és végigértelmező Balassa Péter, valamint a Kukorelly Endrét (és nemzedékét) hasonló igénnyel felfedező, ám korai halála miatt csak töredékesen értelmező Hekerle László irányába (aki joggal emlékezteti Szilágyit a Nyugat szintén korán elhunyt kritikusára, Havas Gyulára). Aki ugyanis Kosztolányiban (vagy Móriczban) gondolkodik, az irodalomban (Osvátban, Esterházyban, Balassában, Kukorellyben, Hekerlében stb.) gondolkodik… Sőt olykor, teszem azt A detektív című, 1912-ben megjelent Kosztolányi-novella kapcsán, nem tudja említés nélkül hagyni a krimi műfajának aktuális állását (no meg Móricz Forró mezőkjét)… De hát mindez a kötet vállaltan laza szerkezetéből, füzérszerűségéből adódik.”
Schein Gábor: A Kosztolányi-olvasás öröksége
„Nem meglepő, hogy Szilágyi Zsófia szellemesen, könnyed nyelvi eleganciával ír, ami rendkívüli erény a mai irodalomtörténeti mezőnyben. A kötet szerepe nem vitás a pályáján: visszatér a korábbi Móricz-könyv részleteihez, összefoglalja a Kosztolányi kritikai kiadás közben szerzett tanulságokat, és egyfajta katalógusát adja a későbbi évek lehetséges kutatásainak. Ezekben szerencsésen van jelen Szilágyi Zsófia irodalomszociológiai érdeklődése. A lezárás és az újrakezdés fázisának egy olyan tanulmánykötet felel meg, amelyben ott van ugyan a monográfiákra jellemző feldolgozásmód lehetősége, de a könyv ennél nyitottabb kontextusokkal dolgozik, és ezért lazább, füzérszerű szerkezetet épít fel.”
VERS
A szám versrovatában Kovács András Ferenc köszönti a hatvanéves Tompa Gábort. A nagyoldalon Markó Béla Üvöltés-parafrázisa olvasható. A rovatból Kovács András Ferenc Tompa Gábor-köszöntőjét ajánjluk:
Hálók színpadi fényben
Tompa Gábornak. Hatvanadikra
Születni – színház… Szép sikert arat,
Ha játszik minden gyermek, férfi, nő,
Ha van kedv, egység, hely meg téridő –
Sok életből minden jó s rossz darab
Szétszóratik, de műsoron marad
Több titkos dráma – sorskomédiák
Végjátékát akkor hogy éli át
Kor, lélek és test? Szellemek cselét
Ha pörgetik szavak, szerepcserék,
Ha van jelenlét, színre szín, szöveg –
Lesz változás, más díszlet, díszlövet?
Sort lőnek sorra döngő századok –
Dúlt publikum, taps, ördögszáj dadog,
Tragédiák darálnak… Néz az Úr
Némán – a menny, a szcéna vész gazul,
De verset hangra, képet csendre sző
Egy láthatatlan, képzelt rendező.
Marosvásárhely, 2017. július 25-én
PRÓZA
Kiss Noémi, Hidas Judit és Szilasi László prózája mellett Szív Ernő tárcája olvasható.
Részlet Szilasi László [Kész regény, 2.0] című művéből:
„Senki nem értette, de a nagyhangú Havasi hamar szert tett egy új feleségre. Fiatal, joggal gyönyörűnek mondott asszony, szorosra kötött, fekete hajjal, valahonnan a sváb felvégről, onnan hordta az urának mindennap alumínium ételhordóban az ebédet. Leves, második fogás, desszertnek meg édesség, gyümölcs vagy sajt. A férj háromnegyed tizenkettő körül kezdett el rendezkedni. Elővette a széket és az asztalt. Odaállította őket a kirakatba. Terítő, tányérok, evőeszközök, szalvéta. A feleség a szövet holmit naponta cserélte, ebéd után elmosogatott. A férj várta az asszonyt, leült, olvasta a friss napilapot. Lássák az emberek, hogy ő most enni fog. Talán el is viszi őt innen egyszer az ő felesége.”
FILM
Báron György az uborkaszezonban jobb híján Chaplin Modern idők című filmjéről írt:
„Jövő hétre remekművet találok” – ígértem legutóbb ezeken a hasábokon (Uborkaszezon, ÉS, 2017/30., júl. 28.), midőn egyszerre négy új film megtekintéséről igyekeztem finoman lebeszélni a nyájas olvasót. Nos, találtam. A Pannonia Entertainment mutatta be nemrég, s bár ma már egyetlen mozi sem játssza, más forrásokból hozzáférhet, aki kíváncsi rá. Hibátlan mozgókép, egy lenyűgöző esztétikai célkitűzés tökéletes megvalósítása. Minden a helyén van benne, a forgatókönyvtől a színész játékon át a zenéig és a visszafogott, hajszálpontos rendezésig. Talán csak Fellini, Bergman, Ozu, Tarkovszkij művészetének csúcsaihoz hasonlítható, ám a filozófiája, ha lehetséges, még azokénál is alapvetőbb és mélyebb. Ilyet – hogy tovább emeljem a tétet – egyedül csak a nagy Chaplin tudott, előtte és utána senki.”
ZENE
Végső Zoltán Cserepes Károly Blacklake című lemezéről írt kritikát:
„A hónap elején jött a hír: Cserepes Károly új lemeze felkerült a World Music Charts Europe-ra, a világzene mértékadó listájára. Kézzelfogható siker a javából, pláne, ha tudjuk, hogy Cserepes külön kérte a kiadóját, ne legyen hírverés a lemez körül, élje az csak nyugodtan a saját életét. És igaza is van, ő eddig is kommerciális sikervágy nélkül szöszölt rendkívüli lemezeivel, konceptuális munkáival, kevés olyan hazai zenészt ismerek, aki ennyire aprólékosan teszi helyére a legapróbb részleteket is.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
