A Szerk. avatar
2017. május 25. /
, ,

Miért nincs a férfiaknak péniszcsontja? – Az Élet és Irodalom 2017/21. számából

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Sausic Attila A pénisz evolúciója címmel írt esszét.

„A legnagyobb a rozmáré, a legkisebb a törpedenevéré. Nincs az elefántnak és a bálnának, a csimpánznak viszont igen, noha csak két centis. És nekünk sincs, embereknek. Nem volt neandervölgyi rokonainknak sem, már belőlük is hiányzott az ezért felelős, több majomfajtánál még megtalálható 510 génszakasz. Mikor tűnt el és miért? A teremtés és az evolúció elmélete különböző magyarázatot kínál, ám egy közös bennük: alighanem a nő az oka, hogy nincs péniszcsontunk. Egy jó kis csont, amely támogatná az időnként bizonytalan hidraulikát.

Vegyük először a könnyen belátható okfejtést. Ziony Zevit professzor szerint a héber Bibliában szereplő kifejezés túlságosan sokféle csontot jelenthet ahhoz, hogy mintegy önkényesen oldalbordának fordítsák. A férfinak nem hiányzik egy bordája sem, és nem tudunk arról, hogy előzőleg eggyel több lett volna neki. Jóval inkább elképzelhető tehát, állítja Zevit, hogy a Jóisten – más állatfajokhoz hasonlóan – először az emberi hímet is ellátta péniszcsonttal, majd rövid tűnődés után ezt találván a leginkább nélkülözhetőnek, abból alkotta mellé a nőt.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Visy Beatrix Hevesi Judit Holnap ne gyere című verseskötetét recenzeálja.

„Állítható talán az is, hogy Hevesi költészete a verszárlatokban a legerősebb. A sokszor mindennapi helyzetek megjelenítéséből, vagy a tárgyi világ, például a gyomor vagy a bőrönd tartalmának leírásából induló versek szerencsés esetben damilként feszülnek ki – amit a gyakori felszólító mód még tovább feszít –, majd a végén fordulatokban, csattanókban, paradoxonokban pattannak szét. Ezek a zárlatok nem egyszer feltárják a külvilág felé mutatott vagy a túlélésre játszó, „normális” viselkedés mögötti, a felszín alatti valós érzelmeket, vágyakat: „mondd meg, / meddig merészkedhetek, / hogy még biztosan visszakísérj”, vagy „valld be őszintén, / hogy titokban mégiscsak engem szeretsz, / majd töröld ki a számomat.”

AZ ÉS KÖNYVE MÁJUSBAN

Tolnai Ottó Nem könnyű című kötete, mely a költő 2001-2017 között írt verseit tartalmazza.

Szajbély Mihály írt róla Vakság, mint radikális költői program címmel elemzést.

„A költészet Tolnai számára életműködés, de nem átesztétizált élet, hanem szarszappan gyémánttömbjeiből épített piramis (Nem ravaszkodás). Nem a rút esztétikája, hanem valami olyasmi, ami rálátást enged a rút és szép meghaladott binaritására. Nem ábrázolja, hanem íráson keresztül érzékeli a létet. Éppen ezért sokat ír, de ez ne ejtsen zavarba senkit. Működésének rizomatikus voltából következik, hogy olvasását bárhol el lehet kezdeni, bárhol abba lehet hagyni, máskor és máshol újrakezdeni. Lehetne persze fanyalogni is. De gondoljunk inkább arra, hogy mekkora szabadság ez, mekkora gyönyör. A régi Jókai-olvasók szabadsága, amikor megérkezett a családi otthonba a 100 kötetes jubileumi kiadás. Azóta azért szerényebbek lettünk, írók és olvasók egyaránt, de jól esik tudni, hogy a Nem könnyű a Tolnai életműsorozat harmadik kötete. Világpor és Gogol halála, Virág utca 3. Jól esik együtt lapozgatni őket, együtt olvasni prózát, korai és kései verset.”

SZÉPPRÓZA

Ezen a héten Bartók Imre, Balogh Robert és Márton László prózája olvasható, tárcatár: Kácsor Zsolt.

Részlet Márton László Orpheusz és az újságíró című írásából:

„A Baronessét, ha túl sokáig és folyamatosan érintkezik a szerkesztő úrral, hasonló kínos meglepetés érheti. Mert hiszen lássa, kedves Sidi: gondolja végig a saját életét, és gondolja végig az övét. Ő nem lehet más az Ön számára, csakis idegen. Egy jöttment, akinek nincsenek gyökerei.”

VERS

A versrovatban Gát Anna, Kántor Péter és Térey János versei olvashatók.

Kedvcsinálóul Térey János versét idézzük:

Logisztika

Én vagyok a te tükröd. A térképed.
Az autód, sőt a sofőröd.
Bajnok, így szólítalak. Művész úr,
Sőt: barátom! Félre ne értsd.
Hallom az el nem fojtott
Káromkodásaidat.

Én vagyok a te alkalmi, ikeás ceruzád,
Cikkanok a papíron, szaporázva.

Tudom, nincs unalmasabb,
Sem bosszantóbb annál,

Aki nagy neveket pendít meg pusztán azért, Hogy az övé jól csendüljön idegen fülekben.
Mint a bolha, egyikről másikra pattanok.
Percenként posztolom,
Kicsodák a barátaim már megint.
Hány arany és bronz, hány fogás, hány puszi, Hánytagú hölgykoszorú…

Hánysz tőlem?
Akkor idefigyelj, mester.
Nem látszol, ha én nem világítok.
Nem jutsz át a vízen.
Nem laksz jól, ha nincs logisztika.
Nem fogysz el, ha nem teszlek kívánatossá.
Na, viszel magaddal?

ZENE

Végső Zoltán a Chris Potter Quartet Budapest Jazz Club-beli koncertjéről:

„Lehetőség szerint a későbbi koncertekre szoktam menni, hiszen addigra már minden rutinkör megtörténhetett, a fellépők kiismerték a terepet, és a ráinduláshoz való viszony sokat elmond alázatról, kitartásról, repertoárról és arról, milyen természetességgel áramlik a zene a zenészek felől. A kvartett rendkívül tisztességes és becsületes munkát végzett, a második koncert is jó másfél órás, pillanatról pillanatra változó, intenzív élmény volt; de ez csak az egyik eleme annak, miért Chris Potter ma a világ egyik legjobb szaxofonosa.”

TÁNC

Fuchs Lívia a Szerpentin Táncfilm Fesztiválról:

„A Szerpentin Fesztivál három hosszabb – közel egy órás – filmet és harminchárom 2012 óta készült rövidfilmet mutatott be. A válogatás ismét azt erősítette, hogy bár a  táncoló test látványa azóta is rendületlenül foglalkoztatja a filmesek világát, mióta megszületett a mozgókép – a fesztivál címe is Loïe Fuller minden XIX. századi filmest lenyűgöző híres Szerpentintáncára utal –, ma is hihetetlenül sokféle megközelítést kínál. Az okok talán nem is csupán a filmes műfajok sokféleségében rejlenek, s még csak nem is a filmkészítés egyre újabb technikai lehetőségeiben, hanem abban a radikális változásban, ami az utóbbi évtizedekben a táncfelfogásban lezajlott.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is.

Megosztás: