Tóth Krisztina: Felhőmesék – Magvető Kiadó, 2017 – Timkó Bíbor rajzaival – 56 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-963-1435-160
Első ránézésre/átlapozásra nem nagyon fog gyanút az Olvasó: nem feltűnő, hogy a Felhőmesék messze túlmutat azon, amit a mesekönyvek kínálni szoktak. Nem ad okot a gyanúra sem a formátum, sem a Timkó Bíbor által készített hangulatos és összetett illusztrációk sora. (Ezektől még simán lehetne egy átlagos, jó mesekönyv.) Sőt, még az első beleolvasásnál is elsikkadhat, hogy itt nem valami édelgő-szédelgő átlagmese-ömlésről van szó.
Az első történet szabályszegő denevére, vagy a harmadik történet lelkes buborékjai – bevezetés gyanánt – felrázzák kicsit a mesekedvelőt, aki, lévén szó „mesékről”, keresné a hagyományos értelemben vett tanulságot, s meghökkenve tapasztalja, hogy ezek a történetek másként működnek, nem sugallják a gyereknek, hogy a jó mindig jól jár, a gyermeki engedelmesség érték, aki kíváncsi…
A könyv „lényegét” a Lili-történetek adják, melyekben egymásnak felszül a gyermeki képzelet és a valóság. Lili nem hagyja magát, amikor a horogra akadt, majd harcsa által megharapott „kis buta küsz” élete a tét.
A horgász azt mondta erre, amit a felnőttek szoktak: hogy ez butaság, hogy a halak sebesülését nem lehet csak úgy bekötözni, még vízálló ragtapasszal sem, és különben is, mihez kezdenének otthon egy hallal, amit se megenni nem lehet, se akváriumba tenni
– a hal végül a kerti medencébe kerül, és beszélgetni kezd Lilivel. Fontos dolgokról.
Lili meséről-mesére érik, összebarátkozik a siklókirállyal, akit egy rozzant mobiltelefonnal lehet segítségül hívni, és a könyv végére – észrevétlenül – Lili már nem is gyerek! A majdnem százéves bácsi története már nem úgy mese, ahogy mesék szoktak lenni a mesék. Inkább úgy mese, ahogy a gyerekek megkapják a hozzájuk tartozó felnőttek régi-régi történeteit, melyek a valóságban gyökereznek…
Tóth Krisztina könyve, a Felhőmesék – akarva-akaratlanul? – hidat képez a gyermekek és a felnőttek világa között. Nem kell félni attól, hogy a felnőtt – szorosan fogva a gyermek kezét – rálépjen erre a hídra, s lépteit Lilihez igazítva, sokat tanulva és beszélgetve átkísérje rajta a saját gyerekét.
Sok kérdése lehet egy Lili-korú gyereknek, de nem hiszem, hogy ezektől szabadna/kellene/lehetne megijedni.
– Tudnotok kell még – hadarta Bubor mama –, hogy rengeteg rokonotok él ezen a földön. Rokonotok az egész szivárványos égbolt, ami felé szálltok. De nektek sokkal könnyebb, mert ő széles és örök, ti pedig aprók és tünékenyek vagytok.
… pont úgy, mint az emberek, tehetjük hozzá gondolatban.
