Az ecset kínai mestereinek organikus együttállása Budapesten

A hagyományos művészeti ágakat a modern művészettel ötvöző kortárs kínai alkotók festményeit, kalligráfiáit és pecsétvéséseit mutatja be a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia Keletről című, hétfőn nyíló kiállítása a Pesti Vigadóban.  A kilenc kínai művész műveit felvonultató tárlaton elmondták:

A kínai művészetben nem különülnek el élesen a különféle művészeti ágak, egyfajta egymást átható, organikus együttállás tapasztalható.

A kínai szervezet alelnöke, Tan Ping mondja:

A mostani kiállítás elsősorban a hagyományos művészeti ágakra koncentrál, azonban a jövőben szeretnék a modern kínai képzőművészetet is megismertetni a magyar közönséggel, valamit gondolkoznak a kínai zene- és táncművészet bemutatásának lehetőségein is.

A két akadémiai közti együttműködés részeként a magyar művészek közös kiállításon várhatóan 2018 elején tárhatják műveiket a kínai közönség elé.

 

Megosztás: