Soha nem látott jelenséget figyelt meg az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája: egy hegyomlást a 67P/Csurjumov-Geraszimenko-üstökösön, ahol az omlás következtében feltárult az üstökösmag belső anyaga.
A felvételeket vizsgáló nemzetközi kutatócsoport – melynek tagja Tóth Imre, az MTA CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársa is – kedden a Nature Astronomy folyóiratban számolt be eredményeiről
Az üstökösmagok szinte változatlanul őrzik a Naprendszer mintegy 5 milliárd éves, ősi anyagát. Tanulmányozásukkal bepillantás nyerhető a Naprendszer kialakulásakor végbement fizikai folyamatokba.
Az üstökösök gázból és porból álló kómája, gáz- és porcsóvái a Nap hőjének hatására alakulnak ki, amikor a Naphoz közeledve a kis égitest magjának jeges-poros anyaga kiszabadul.
Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája 2014. augusztus 6-án állt pályára a 67P/Csurjumov-Geraszimenko-üstökös (67P/C-G) magja körül, és közelről kezdte vizsgálni a mag felszínét, gáz- és poranyagát, a napszél és az üstökös kölcsönhatását. 2014. november 12-én a Philae leszállóegység kalandos út végén landolt az üstökösmag felszínén, és csaknem hatvan órán keresztül végzett ott méréseket.
2016. szeptember 30-án maga az anyaszonda is előre eltervezett módon leszállt az üstökösmag kijelölt területére, és ezzel véget ért a tudományos eredményekben gazdag, felfedező célú űrprogram.
A küldetéssel kapcsolatos friss hír, hogy a Rosetta az anyagkibocsátás új forrásvidékét azonosította az üstökös felszínén.
2015. július 10-én a Rosetta navigációs kamerája (NavCam) az üstökösmag Aswan elnevezésű területe felett egy korábban ott nem látott porfelhőt, illetve fényes porsugarat (por-jetet) figyelt meg, ami egy hirtelen végbement anyagkidobás, kitörés poranyaga volt.
A részletes felvételeken az Aswan meredek falú szakadékfala, szirtfala területén egy addig nem látott éles, fényes peremet lehetett megfigyelni.
Ami korábban csak sejtés volt, most beigazolódott: a meredek szirtfalak is lehetnek az üstökösmag-aktivitás forrásai.
A leomlott faldarab mintegy 57×81 méter széles és 65 méter magas volt. A korábbi fotókon az omláshoz vezető törésvonalat is megfigyelték: ez nagyjából 1 méter széles volt, és mintegy 12 méterre húzódott a szirtfal omlás előtti peremétől. A szirtfal leomlása, a külső borítás lecsúszása után felszínre került az üstökösmag belső része.
A törésvonal nagyjából 1 méter széles volt, és mintegy 12 méterre húzódott a szirtfal omlás előtti peremétől (c).
Az üstökösmag felszín alatti, fényesebb anyaga is megfigyelhetővé vált (b, d).
A leomlott fal méreteit a (d) panel mutatja: mintegy 57, illetve 81 m a szélessége és mintegy 65 m a magassága
ESA/Rosetta/MPS, OSIRIS Team MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA
A Nature Astronomyban megjelent cikk tárgyalja a sziklafal leomlásának lehetséges fizikai okát is: ez a hősokk lehetett, összefüggésben az üstökösmag tengely körüli forgásával.
- A felfedezéssel kapcsolatos részletes információk és képek a MTA honlapján találhatók.
