Vajdai Vilmos és a TÁP Színház társulata szinte mindig a nézők ingerküszöbével babrál, nincs ez másként a magyarIQm című előadás kapcsán sem. A január végén tartott bemutató után február 20-án kerül újra közönség elé a darab, amiről érdemes beszélni.
– A Trafó honlapján található ismertető elég rejtélyes, a TÁP Színház repertoárján belül hová sorolod a darabot?
– A TÁP Színháznak vannak olyan darabjai, amelyeket hosszan próbálunk, vannak ad hoc előadások, performanszok és olyan előadások is, melyeknek a formája megmarad, de közben az előadás tartalma változik. A hungarIQm-ot több hasonló próbálkozás előzte meg, ez tulajdonképpen a „rossz írások estje”, amiben összegyűjtöttünk mindenféle szörnyű, újságban, itt-ott megjelent szöveget. Persze közben kitárult a világ, az interneten ma már mindenre, és mindennek az ellenkezőjére van példa. Külön oldalak szakosodtak arra, hogy a bornírt szövegeket gyűjtsék, és mi magunk is keresgéltünk és tematizáltunk.
– Az internet legaljának legjava?
– A mi válogatásunk arról a helyről szól, ahol élünk, Magyarországról. Ezek magyar emberek szavai, így aztán, ha le is fordítanánk, akkor is nehéz lenne külföldre vinni, mert „annyira magyar”. Egymás piszkálásától a magányon keresztül a politikai jellegű szövegekig nagyon sok különböző anyagot építettünk be. Egyik-másik nagyon szellemes lenyomata a kornak/kórnak.
– Amikor ezekkel a bájos, bumfordi, néha zsigerből gonosz szövegekkel a neten találkozom, akkor hajlamos vagyok bosszankodni, a színházi környezetben viszont nevetésre ingerelnek…
– Kiemelve, közelről nézegetve mindegyik szöveg mulatságos… is. Engem például előadás közben érintett meg annak a nőnek a hirdetése, aki a fiának keres nőt, és a negyven négyzetméteres panelt ajánlgatja. Micsoda életek rejtőznek a rosszul megfogalmazott szövegek mögött! Persze, némelyik kimondottan izgalmasan van megfogalmazva, egyik-másik nagyon sajátságos és markáns nyelvezettel dolgozik: élvezetes. Darabkáiban is látszott, hogy mit fog kiadni az előadás, de a közönség reakcióival együtt volt érdekes a kép a végtelen nyomorúságról.
– Nyomorúság ide vagy oda, a néző mégis kénytelen nevetni/röhögni…
– …saját magán. Hiszen minket is elöntenek ugyanilyen dühök és elkeseredések. A szomszéd olyankor üvölteti a magnót, amikor aludnánk, vagy olyan hangosan kúr a csajával, hogy azt egy magányban aszalódó ember már nem tudja indulat nélkül elviselni…
– A darabhoz passzítható szövegek napról-napra szaporodnak a neten.
– Éppen ezért nem is gondolom, hogy a szöveg végleges lenne, sőt: a darab szerkezete is módosulhat még. Ezért is nyitottunk egy külön „szelektív hulladékgyűjtőt” a facebookon, ahová várjuk a javaslatokat. A néző segítségével szerkesztjük tovább a darabot. A Trafó oldalára promóciós céllal kitettük, hogy „a jóslás és jövőbelátás óra előre nem látható okok miatt elmarad”. Ez akkora forgalmat generált, hogy magunk is meglepődtünk.
– A politikával való foglakozás terjedelme szándékosan ennyire mérsékelt, vagy csak „így alakult”?
– A politika annyira jelen van mindenhol, annyian foglalkoznak vele, annyira hétköznapivá lett a humoros, kínos és groteszk oldala, hogy nem kell. Persze, a „nemzetpolitika” kapcsán benne vannak az államilag promotált dalok, amelyek egyrészt tényleg rosszak, másrészt viszont tényleg hatnak.
– Mérges is voltam rátok, mert előadás után hazafelé azt dúdoltam az orrom alá, hogy „megtanulom, megőrzöm, tanítom, tovább adom”…
– Borzasztóan kínos, ahogy mindenkit elér és valahogy meg is érint. Minden ellenkező híreszteléssel szemben mi szeretjük ezt a helyet, ahova „ideszart minket az anyánk”. Nehéz ezt felvállalni akkor, amikor van egy olyan réteg, amelyik magának követeli a magyarságot, és el akarja dönteni, hogy ki lehet magyar.
– Te nem félsz? Nem félsz egy nagy, mélymagyar pofánveréstől?
– Mindentől félek, de ez nem változtat semmin. Mindenki fél, de nem a félelem számít, hanem, hogy teszünk-e és hogy mit, ellene. Amikor volt a Himnusz-feldolgozásunk, akkor hirtelen felénk fordult a figyelem, az előadás előtt megjelent néhány idős ember és pár ijesztőbb külsejű fiatal, meg jöttek a fotósok is. Aztán az is inkább nevetséges volt… Amúgy a mélymagyarokkal sincs nagy bajom, hiszen ők is javarészt megtévesztett emberek, vagy ezt hozták a családból. Ami igazán aggaszt, az az egyensúly – államilag is támogatott – eltolódása.
Az igazán durva rasszisták és kirekesztők azzal szoktak védekezni, hogy van ám nekem zsidó-cigány-arab haverom. Ugyanígy nekem is van „díszmagyar haverom”, és tényleg nincs vele semmi bajom, amíg nem az a kiindulás, hogy „a másik” csak szar lehet. Azok, akik a kirekesztésben aktívak, nem maguktól lettek ilyenek… Én nem vagyok sem politikus, sem politikai elemző, éppen ezért a kérdéskör kapcsán elsősorban érzéseim és gondolataim vannak, és beszélve a témáról azt látom, hogy ezek nagyon kényes ügyek, így nagyon könnyű rosszul megszólalni.
– Február 20-án lesz a következő előadás a Trafóban, de ezzel ugye nem ér véget a hungarIQm története?
– Szeretném, ha sikerülne továbbvinni a darabot, de ez nem egyszerű, hiszen egy ilyen sokszereplős előadásnál nehéz szervezni, ráadásul a helyekkel is bonyolult az egyeztetés. Szem előtt kell tartani azt is, hogy a Trafónak amúgy is mindig tele a programnaptára izgalmas dolgokkal. Ráadásul a Trafóban lesz egy következő előadásunk bemutatója is.
– Mikor?
– Valamikor szeptemberben lesz egy Utas és holdvilág című playback-előadásunk, ami egy hangjáték alapján készül. Közben még egy előadásunk készül a Szkénében is Irány Hawaii, avagy Jó éjt szaros címmel.
– Vonzó cím…
– Ez egy hatszereplős darab lesz, ami főleg az öregedéssel és a halállal való találkozásról szól, a darabot Mózsik Imre írja kerekre, formásra, vagy nem-kerek formátlanra.
