Elizabeth Gifford: Elhallgatott szavak [Return to Fourwinds] – General Press Kiadó, 2017 – fordította Szabó István – 320 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-643-979-8
Neked mit nem mondtak el a szüleid? Te mit nem árultál el nekik? Mi az, amiről nem akarsz beszélni? Mi az, amiről akarnál, de nem szabad, s amikor szabadna, akkor már nem lehet?
Az elhallgatott szavak átszövik az életünket, s gyakran megesik, hogy a titkok, a szekrényben őrzött csontvázak a legrosszabb pillanatban kerülnek elő. Persze, ez önmagában közhely, s mert az, nem is vesszük komolyan, amíg meg nem érezzük a saját bőrünkön, vagy jó esetben mások sorsán nem tapasztaljuk meg hatását. Elizabeth Gifford regénye ezeket a közhelyszerű igazságokat öltözteti olyan köntösbe, amely lehetőséget ad a rácsodálkozásra, s talán a szembesülésre.
- Sellők márpedig léteztek, persze nem pont úgy…
- Amatőr történész ásta elő Saint-Exupéry polgárháborús igazolványát
- Hogyan élték meg tragikus sorsukat a hátországban maradt nők a II. világháború alatt?
- Amikor Robert Capa Hemingway-jel vadászott
Az Elhallgatott szavak elsőre talán nem tűnik többnek egy érzelmekkel zsúfolt történelmi hátterű regénynél, melyben a történelmi díszletek között – néha elveszetten – bolyongó „hősök” keresik (vagy hallgatják el) a válaszokat.
A 198. oldalon, egy levélben ezt olvashatjuk:
A titkok néha rosszak, igen, de vannak olyanok, amelyeket a családunk védelme érdekében meg kell tartanunk.
Másutt (162. oldal) meg ezt:
Milyen könnyű tönkretenni egy életet egyetlen óvatlanul kimondott szóval, ha utána nincs semmi, ami feloldhatná; egyetlen nap elegendő, hogy az életünk olyan mederben folyjon tovább, amelyre a legkevésbé sem vágytunk.
– olvashatjuk az esszenciaszerű mondatot (162. oldal), s közben, követve a történet meglepő és valószínűtlenül valószínű fordulatait, óhatatlanul is belekeveredünk a regény világába. A megrajzolt történelmi események – miközben „csak” egy elmaradt esküvőről volna szó – végigvezetik az olvasót a XX. századon. Elizabeth Gifford nagyon ügyesen választja ki és írja le azokat a momentumokat, amelyektől megérezhetővé válik a spanyol polgárháború és a Franco-diktatúra légköre, a manchesteri nyomor szemben az angliai gazdagok vidéki életvel, a második világháború… Színek, szagok, dalok, történet-töredékek és sorsok teszik hitelessé a szereplőkben kavargó érzéseket és a kialakuló, majd feltáruló titkokat. Furcsán örvénylik a történet, melyben a gazdagságnak ugyanúgy megvan a maga (lelki) nyomora, mint a nyomornak a(z érzelmi) gazdagsága.
Ezer apró momentumból áll össze a sorsokat egymásba kapcsoló és összefonó, egyetlen cél felé mutató regény, mely a magánéleti titkok mellett olyan kevésbé ismert történetről is fellebbenti a fátylat, mint a madridi Embassy Café falai között, a második világháború alatt folytatott embermentés. (A náci német nagykövetséggel szinte szomszédos kávézóban zajlott a keletről érkező menekültek átöltöztetése, hamis okmányokkal történő ellátása és továbbjutásának megszervezése a ’40-es évek első felében.)
És közben, majdnem a regény végéig ott lebeg a kérdés: mi az oka annak, hogy egy lány az esküvő előtt megnémul és világgá megy? Meg lehet-e osztani a titkot, fel lehet-e dolgozni?
Én magam nem osztom Elizabeth Gifford optimizmusát, de ez nem von le semmit a regény által felvetett kérdések fontosságából.
