Baráth P. Bálint: Mérgezett almák
Ez az előadás több szempontból is kivételes lesz. Amellett, hogy Sissi, Schratt Katalin és Ferenc József kapcsolata újszerű kontextusban kerül bemutatásra, a közös produkció létrehozott egy új műfajt, melyet Opera dell’arténak neveztünk el – meséli Baráth P. Bálint, az előadás zeneszerzője.
Ezt a műfajt a Commedia dell’artéból eredeztetjük, mivel azzal számos hasonlóságot mutat, de alapjaiban mégis különbözik. Itt nincs kerek történet, hanem asszociációkat hozunk létre kialakult vagy kialakított helyzetekre állapotok bemutatásával, azok láncba kötésével. A Commedia dell’arte a színművészek játékára épül, ellenben az Opera dell’arte zeneművészek és táncművészek közös munkája, többnyire szavak nélkül, a közönséggel az előadók zenei- mozdulati gesztusokkal kommunikálnak. Előadásukat elektronikus zene egészíti ki, szerves egységben a bemutatott motívumokkal. A szereplőknek meghatározott karaktereik vannak, melyek azonban „egymásba is nyúlhatnak”, lehetnek egy karakter két megoldása. A színműnek vannak keretei, oszlopai, de az egyes pillérek között improvizált reagálás a jellemező. Ezt nevezhetjük kiterjesztett kamarazenének is, lévén közösen dolgozzuk ki a cselekményvázlatot, de a darab a színpadon nyeri el végleges formáját, sikere a résztvevők együttjátékán múlik.
A koncerten bemutatott előadás szereplői Ferenc József, a felesége Sissi és a szeretője Schratt Katalin. A zenei és dramaturgiai folyamat elképzelt szituációk összessége, melyben Sissit és Schrattot egy-egy énekművész illetve táncművész alakítja. Az énekesek képviselik a két hölgy személyiségének a külvilág felé fordított, felvállalt részét, a táncosok ellenben azt mutatják meg, hogy milyenek szerettek volna lenni, túljutva a társadalmi konvenciókon és kiszabadulva a Habsburg-ház híresen szigorú viszonyrendszeréből. Két-két réteg megvalósítása zajlik tehát egy időben, egymásra reflektálva. Az elektronikus hangok által képviselt Ferenc József rétege egyfajta erőtér, a két hölgy között felmerülő űr kitöltését szolgálja, emellett egy személyben mutatja be a két asszony érzelmeinek a lenyomatát (ő volt az, akire a két különféle érzelmi világ egy személyben volt hatással).
A zenei bevezetőben egy úgynevezett virtuális hangszert használok (egy programozott szoftverhangszert), melynek hangkészlete a Shepard-hangnak nevezett hallási illúzión alapul. Ennek lényege, hogy az egymásra helyezett szinuszhangok alaphangjának a változtatásával olyan skála jön létre, melyben ugyan változik a hangmagasság, de úgy tűnik, mintha az nem mozdulna sem felfelé, sem lefelé. Az ebből fejlesztett Shperad-Risset glissandót (egy olyan hangmagasság-csúsztatást, mely állandóan visszatér önmagába) és az ebből megjelenő együtthangzásokat fogom használni arra, hogy szemléltessem a szereplők érzelmeinek az összességét (az akkordokkal), azok egymásra hatását (a skála állandó visszakanyarodásával), és azok változásait (a folytonos mozgással) melyek új konstellációkat hoznak létre.
Sissi és Schratt kapcsolata nem volt mindennapi. A produkcióban be fogjuk mutatni Sissi élethelyzetének aszimmetriáját: ő szervezte be Schrattot a királyi udvarba, ő az, aki saját menekülésének reményében inkább szeretőt szerez a férjének. Schratt elfogadja az ajánlatot és ezzel kezdetét veszi kettejük különleges kapcsolata. Jó kapcsolatban voltak, állítólag Schratt még utánozni is próbálta Sissit, aki emiatt le is nézte őt. Erről tanúskodik egy verse:
Úgy véli, ő Titánia, s ligetben pajzánul szökell, pedig hiú e mánia: kövér a Schratt, fogynia kell.
A két hölgy azonban különböző volt. Sissi verseket írt saját modorában, lovagolt, hegyet mászott és szabad életet akart élni. Schratt, a Burgtheater nagyszerű és sikeres művésznőjét kevésbé érdekelték az intellektuális kalandozások, egyszerű ember volt, zárkózott, de melegszívű színésznő, aki megadta a császárnak a kispolgári nyugalmat, jó ételeket, figyelmes hallgatást.
A darabban egy-egy motívuma van a két személyiségnek. Schratt motívuma gyors, mozgékony, dór skálán alapuló gesztussorozat, amely kifejezni kívánja a színészi élet változatosságát, a szituációk sokféleségét. Ezzel ellentétben Sissi motívuma fogottabb, lassabb mozgású, szinte dallamként észlelhető zenei rajzolat mely felépítésében polimodális szerialista elgondolást követ. Az koncepció lényege, hogy a dallam négy külön frázisra bontható, melyek hangközviszonyai értelmezhetőek modálisan, de ezeknek összességét egy, az oktávot tizenkét egyenlőre részre osztott skálával dolgozó rendezési elv szabályozza, ami meghatározza a hangmagasságok felhasználhatóságát és egymás után következő rendjüket is. Míg Schratt motivikus feldolgozásában az improvizáció, a mindenkori előadás hangulata és a körülményekre történő reagálás játszik fő szerepet, addig Sissi dallamának továbbszövésében az ellenpont technika szigorú eljárásai adnak új irányt, absztrahált értelmezésükben is differenciálva kettejük között. Az összekötő kapocs a hangszer lesz: zenei manifesztumaik megszólaltatásához egy analóg szintetizátort fogok használni.
