Ahogy a filmek, úgy a könyvek között is születtek olyan alkotások, melyek évtizedekkel, sőt akár 100 évvel később is képesek vitát generálni. Ezt a „halhatatlanságot” annak (is) köszönhetik, hogy olyan társadalmi kérdéseket feszegetnek, amik talán soha nem veszítik el aktualitásukat. Ilyen A nagy sikoly című regény is, ami először 1923-ban látta meg a napvilágot, majd többször is újranyomták. A Szépmíves Könyveknél októberben ismét megjelent Erdős Renée kötete, és valószínűleg nem utoljára. A nagy sikoly Főhőse, Dóra, a nyárspolgár magyar lány, aki szerelmi házasságot köt, amit a család is támogat, s esküvőjét követően boldogan és izgatottan készül hosszú és érdekesnek ígérkező nászútjára. Vajon hogyan felel meg az erkölcsösnek nevelt fiatalasszony a hitvesi kötelességnek, képes-e egyáltalán a nemiséget a maga természetes valójában elfogadni, vagy az csak a szó igazi értelmében kötelesség marad a számára?
Erdős Renée merész és egyedi módon mutatja be, milyen érzés volt nőként élni az 1900-as évek elején. De nem keseregve, hanem jóval elegánsabb és hatásosabb módon teszi ezt: felülteti olvasóját egy érzelmi hullámvasútra, és Dóra történetén keresztül meséli el, hogyan viszonyult a korabeli társadalom a nemiséghez és a házasság intézményéhez. Hiába telt el majdnem 100 év, utóbbi két téma a mai napig képes vitákat generálni akár a politikában, akár egy hétköznapi beszélgetésről. Mindenképp fontos kiemelni a regény erős nyelvezetét: A szerző rengeteg párbeszéddel dolgozik, amit aztán elképesztően igényes, már-már filmszerű leíró részekkel tör meg. Kevés író képes olyan áhítattal mesélni a zenéről, ahogy azt Erdős Renée teszi.
– Folytatom – mondta Ózdy, és kezét ismét a billentyűkre tette. Most jött a Via Appia víziója. Szenvedélyes lüktetéssel, harcias ütemekkel. Diadalmas és rohanva száguldó hangok, vad öröm és féktelen robogás, mintha a föld rengett volna, a levegő megtelt kiáltással és lázas kavarodással. Ózdy lihegve kísérte a hangok tomboló rohanását. Feje egészen előremeredt, szája még jobban megnyílt, szeme csupán láng volt, és homlokán kiduzzadtak az erek. Olyan volt a feje, mint Türtaioszé lehetett a harcban, és mozgó orrcimpái forrón lüktettek az izgalomtól. Aztán lassan eltompult minden. A hangok visszatértek a vízió útjáról a valósághoz. Ismét a Via Appia muzsikája szólt, a holtak emlékeivel, a furulya, a nyáj csendes kolompja és anya altatódala. A napszálltának zizegő zizegő hangjai reszkettek fel a billentyűkön.
Ahogy A nagy sikoly, úgy Erdős Renée megítélése is rendkívül ellentmondásos a magyar irodalomban. Így talán nem is véletlen, hogy magáról a szerzőről is született egy könyv. Menyhért Anna író, irodalomtudós, irodalomszervező, szerkesztő előszeretettel foglalkozik a hazai kulturális élet nőalakjaival. Idén jelent meg az Egy szabad nő – Erdős Renée regényes élete című könyve a General Press Kaidónál. A szerzővel beszélgettünk is a kötetről, az interjút itt olvashatod el. Erdős Renée egyrészt bátorságának köszönheti, hogy a mai napig emlegetik a nevét. De ha a Nagy sikolyban megjelenő társadalmi korrajzot nem tudta volna irodalmi igényességgel, mégis fogyasztható módon tálalni, akkor a merész témaválasztás önmagában édeskevés lett volna.
