Márcio Canabarro táncos nem először szerepel Budapesten, számos emlék fűzi ide, többek között Hód Adriennel és Molnár Csabával közös munkái. Szenvedéllyel mesélt a táncról, Budapestről és a Meg Stuart által megálmodott Violet című darabról is, amit a Trafóban láthatunk 2016. november 25-én, illetve 26-án, 20:00-kor.
Mire számíthatunk a pénteken és szombaton látható Violet show-n?
Szerintem jó dolog színházba menni, és ott élményeket szerezni, belelépni az előadás világába. A darab nagyon mozgalmas, és akik látták, azokat rengeteg energiával töltötte fel az előadás.
A műsor nagy része improvizáción alapszik, de van néhány előre megkonstruált eleme is. Melyek a megtervezett részek?
Az előadást hosszas kutatás és alkotói folyamat előzte meg, szóval nem pusztán „össze lett dobva”, hanem sok-sok finomság rejlik benne. Egy kicsit nehéz megmagyarázni, hogyan működik az előadás szerkezete és teljesítményszintje. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan született meg a Violet, talán többet kellene beszélni Meg Stuartról és a művészetéről. De biztos vagyok benne, hogy ez sem változtatná meg a közönség benyomását, véleményét a darabról.
Féltél valaha az improvizációtól?
Nem, ugyanis az improvizáció egy készség, egy technika. Gyakorlatot és tudatosságot igényel, de nem olyasvalami, amitől félni kellene.
Meg Stuart egy hardcore rock koncerthez hasonlította a Violetet annak kapcsán, ahogyan a színpadon érzi magát. Te is hasonlóan éled meg?
Rengeteg dolgot érzékelek az előadás alatt, hiszen iszonyú hatásos darab, táncosként is. De a hardcore rockkoncert valóban elég kifejező hasonlat.
Számos előadásban dolgoztál Hód Adriennel. Mit gondolsz ezekről a darabokról és Magyarországról?
Nagyon imádom Adrienn munkáit. Úgy gondolom, hogy kimagasló és erőteljes a munkássága. Mindig kihívást jelent vele dolgozni, a munkái nagyon gazdagok és inspirálóak. A Hodworks az egyik oka annak, hogy Budapesten vagyok, és rengeteg művésszel, új baráttal ismerkedtem meg általa. Szóval, a kapcsolatom Magyarországgal jelenleg igencsak érzelmi alapon működik ezek miatt az emberek miatt.
Mikor kezdtél el táncolni, és mely műfajokban próbáltad ki magad?
Huszonhárom évesen kezdtem el táncolni egy véletlen folytán Dél-Brazíliában, már rögtön egy sokkal kísérletibb formáját próbálva ki a táncnak. Európában pedig a SEAD-ben tanultam Salzburgban. Mindig különböző megközelítések és gondolkodásmódok vettek körül a kulturális tanulmányoktól egészen a küzdősportokig. Az alkotói munkával egyetemben mindig új dolgokat kellett tanulnom, előfordult, hogy a tánctörténet egy adott korszakát kellett mélyrehatóan tanulmányoznom, vagy éppen a gólyalábas sétát gyakorolnom.
Ez izgalmasnak hangzik. A következő kérdésem az inspirációidra vonatkozik. Kik a táncos példaképeid?
Határozottan emlékszem, hogy nagyon szerettem Tina Turner táncait. De a saját területemen is sok ember van, akit tisztelek és csodálok a művészetéért és a gondolataiért. Azt nem tudom, hogy idealizálom-e őket. Inkább úgy gondolom, hogy pont az emberi mivoltuk miatt csodálatosak. Vannak olyan emberek, akikkel szeretnék több időt együtt tölteni, és tanulni tőlük, ilyen például Benoît Lachambre.
Van olyan álom előadásod, amelyben szeretnél részt venni?
A Violet például az volt, amikor láttam 2011-ben, a darab premierjének évében. Boldog voltam, hogy csatlakozhattam a társulathoz 2012-ben. De jelenleg azok az álom előadások számomra, amelyeket még nem mutattak be.
Mik a terveid?
A mai napra vonatkozóan: megfürdeni a próba után. A tánccal kapcsolatban: sérülések nélkül elvégezni minden munkámat. A jövőre vonatkozóan pedig: nyitni egy könyves- vagy egy virágboltot.
