Colm Toibín: Brooklyn – Park Könyvkiadó, 2016 – fordította Greskovits Endre – 312 oldal, kemény táblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-355-266-7
Ha lenne egy nagy, lehetőségekkel teli ország, ahová úgy költözhetnél át, hogy a nyelvi akadályok nem léteznek, te meddig gondolkodnál? Mennyire lenne nehéz kiszakadnod a megszokott, perspektíva nélküli környezetből?
Eilis mostanáig azt feltételezte, hogy egész életében a városban fog élni, ahogy az anyja is, ismer majd mindenkit, ugyanazok lesznek a barátai meg a szomszédai, ugyanazokat a dolgokat fogja csinálni ugyanazokban az utcákban. Arra számított, hogy talál állást a városban, aztán hozzámegy valakihez, abbahagyja a munkát, és gyereket szül. Most úgy érezte, hogy kiválasztatott valamire, amire semmi módon nincs felkészülve, s ettől az ezzel együtt járó félelem dacára az az érzése, illetve inkább az a sor érzése támadt, amiről azt hitte, az esküvője előtti napokban fogja átélni, amikor az előkészületek sodrában mindenki csillogó tekintettel néz majd rá, amikor ő maga is pezseg az izgalomtól, de igyekszik, hogy ne nagyon gondoljon rá, milyenek lesznek a következő hetek, nehogy inába szálljon a bátorsága.
Colm Toibín, ahogy az előző magyarul megjelent regényében, úgy itt is az érzelmekkel, az érzésekkel a lélek rezdüléseivel foglalkozik. Azzal, ami a cselekmény mögött van. A történet Eilisről, aki Brooklynba utazik, elmesélhető lenne néhány mondatban, de akkor pont a lényeg maradna ki. Az, amitől több az irodalom, mint sztorik sokasága. Nem véletlen, hogy a szerzőnek ez a regénye is szerepelt 2009-ben a Booker-jelöltek listáján, és okkal kapta meg a Costa-díjat.
Toibín egészen elképesztő érzékenységgel képes ábrázolni azt, miként lesz egy lányból felnőtt, döntéseiért – és azok következményeiért – felelősséget vállaló nő. A történet kibontakozása közben pedig arra is választ kaphatunk, hogy megőrizhető-e a – naivsággal határos – belső tisztaság. Az ilyen történetek szoktak szinte észrevétlenül átcsúszni nyálkás-romantikus, hazug, tévutakra vezető érzelemtocsogásba, mert ezekkel a történetekkel legalább annyira nehéz jól bánni, mint a szerelemmel. Az ír szerző hihetetlen biztonsággal mozog ezen a terepen, és az általa ábrázolt szinte-élő figurák által kiemelkedik a történet az ötvenes évek kulisszái közül, s nagyon is mai – vagy inkább: örök – történetté válik. Olyanná, ami egyszerre érinti az Olvasó aktuális problémáit (ld. a cikk címét), és olyan örök kérdéseket, mint az identitás- és otthonkeresés, a másokhoz tartozás, a felelősség…
https://www.youtube.com/watch?v=szRFS4NO6f8
Amikor szükséges, keresetlen őszinteséggel tudja sűríteni a történetet. A nagy, életfordulatok, melyek a valóságban is szükségszerű gyorsasággal követik egymást, a regényből is csak néhány oldalt foglaknak el. A gyász, a szeretkezés, a buggyantott tojás pirítóssal, meg a katolikus bűntudat olyan természetességgel torlódnak egymásra, hogy az Olvasó nem képes – nem lehet képes – letenni a könyvet. Akkor sem, ha tudja, hogy a sodródás valahol/valahogy véget kell, hogy érjen…
Nem csoda, hogy a filmipar lecsapott a Brooklynra. Az pedig külön szerencse, hogy a forgatókönyvet Nick Hornby – lásd még a Wild című filmet – írta. Jó a film is, de ha választani kell: ez a történet olvasókat érdemel.
