A francia romantika kiemelkedő alakjának, Alfred de Musset-nek (1810-1857) tulajdonítják e rövid, ám annál velősebb erotikus regény, Gaminani, avagy a kicsapongás két éjszakája szerzőségét – és ha ismerjük a szerző kicsapongó életét, sűrűn váltakozó szerelmeit, így heves, időben is a mű keletkezéséhez köthető viszonyát az e téren ugyancsak sokat tapasztalt George Sanddal, valamint kitartó vonzalmát a bordélyok és az alkohol iránt; másfelől szem előtt tartjuk rendkívüli írói tehetségét, lélektani érzékenységét, tollának analitikus könnyedségét, nos akkor bátran egyetérthetünk a föltételezéssel. Musset a legenda szerint virtusból vállalkozott a lehetetlen feladatra, hogy három nap alatt papírra vet egy pornográf történetet, amely kimeríti az érzéki képzelőerő tárházát, ám közben egyetlen obszcén kifejezést sem használ. Fordította: Adamik Lajos
A könyv a Librarius e-könyvek sorozatban jelent meg 2016-ban, amelyből itt egy részletet olvashatsz, és ha tetszett, innen le is töltheted.
Éjfélkor értem jött a néném. Rám parancsolt, hogy vetkőzzek le meztelenre, megmosdatott tetőtől talpig, és hosszú fekete ruhát adott rám, amely a nyaknál volt összefogva, hátul pedig teljes hosszában nyitott volt. Ő is ugyanilyet öltött magára, és kocsin távoztunk hazulról.
Egy óra múlva egy fekete kárpitos, nagy teremben álltunk, melyet a mennyezetről lelógó egy szál lámpa világított meg.
Közepén egy párnákkal körülrakott imazsámoly állt.
– Térdelj le, húgom; készítsd lelkedet imádsággal, és viselj el bátran minden fájdalmat, amit Isten rád ró.
Alighogy követni tudtam parancsát, amikor kinyílt egy titkos ajtó: egy hozzánk hasonlón öltözött szerzetes jött oda hozzám, mormogott néhány szót, majd széttárva ruhám szárnyait, kétoldalt leeresztette őket, és szabaddá tette testem hátsó fertályát.
Könnyű borzongás futott végig a szerzetesen, testem látványa nyilván kihozta sodrából; végigtapogatott, megállapodott a fenekemen, végül pedig még lejjebb helyezte markát.
– Ezen a helyen vétkezik a nő, ezen a helyen kell szenvednie is! szólalt meg egy síron túli hang.
Még szinte el sem hangzottak ezek a szavak, amikor vesszők és vasszegekkel kirakott kötélcsomók csapásait éreztem magamon.
Belekapaszkodtam az imazsámolyba, megpróbáltam magamba fojtani kiáltásaimat, de hiába: túl erős volt a fájdalom. Futásnak iramodtam, sikítottam: kegyelem! kegyelem! Nem bírom tovább ezt a kínzást! Inkább öljenek meg! Szánalom! Könyörgök!
– Szánalmas, gyáva teremtés! – kiáltott fel méltatlankodva néném. – Példát kell mutatnom neked!
Azzal elszántan levetkőzik meztelenre, és széttárja combjait.
Zuhogtak a csapások; a hóhér rendíthetetlen volt. A combokat szempillantás alatt ellepte a vér. Néném rezzenéstelenül tűrte, és közben fel-felkiáltott: Erősebben!… Oh!… még erősebben!…
Ez a látvány lelket öntött belém; természetfölötti bátorságot éreztem magamban, és felkiáltottam, hogy készen állok minden szenvedésre.
Néném azonnal fölállt, forró csókokkal borított, közben a szerzetes hátrakötözte a kezemet, a szememre pedig szalagot kötött.
Mit is mondjak még? Folytatódott a szenvedésem, még borzalmasabban. A fájdalom hamarosan eltompított, moccanni se tudtam, nem éreztem többé semmit. A csapások zaján át mindössze homályosan hallottam egy-egy kiáltást, ujjongó hangot, kezek csapkodását a testeken. Voltak közöttük eszelős kacajok, ingerült, görcsös nevetések is – az érzéki gyönyörök előfutárai. Egy-egy pillanatra kéjtől hörgő nagynéném lett a hangadó e furcsa harmóniában, az orgiakoncerten és véres szaturnálián.
Később aztán felfogtam: szenvedésem látványának az volt a célja, hogy felkorbácsolja a vágyakat; minden egyes elfojtott nyögésem újabb lendületet adott az élvezetnek.
Hóhérom – nyilvánvalóan kifáradva – véget vetett munkájának.
Engem továbbra is dermesztő rémület tartott fogva: felkészültem a halálra. Ám ahogy érzékeim lassanként feléledtek, különös viszketegség fogott el; reszkettem, csupa tűz volt a testem.
Buja vonaglásba kezdtem, mintha csak egy kielégítetlen vágyat akarnék jóllakatni. Ekkor hirtelen két erős kar ragadott meg; valami ismeretlen meleg és kemény csapódott neki a fenekemnek, lejjebb siklott és váratlanul belém hatolt. Úgy éreztem, mintha kettéhasítanának. Iszonyatos sikoly tört fel belőlem, amelyet nyomban harsogó nevetések nyomtak el. Két-három iszonyatos lökéssel teljesen belém hatolt a kemény, megsemmisítő buzogány. Vérző combom összetapadt támadóm combjával; úgy éreztem, összevegyült, egyetlen alakká olvadt össze a testünk. Ereim kidagadtak, idegeim megfeszültek. Az erőteljes, hihetetlenül élénk dörzsölés annyira felhevített, hogy azt hittem, izzó vasat dugtak belém.
Hamarosan extázisba estem; a mennyekben éreztem magamat. Hirtelen valami ragadós, égető folyadék ömlött szét bennem, csontomig hatolt, velőmig átbizsergetett… Ó, ez már túl sok volt! Megolvadtam, akár az izzó láva… Gyors, pusztító nedvet éreztem végigáradni magamban; eszeveszett rángásokkal serkentettem kiömlését, és kimerülten zuhantam alá a hallatlan kéjek végtelen örvényébe…
