A kiállítás kiválasztott események, jelenségek vagy fogalmak mentén kívánja megközelíteni az 1978 és nagyjából a 80-as évek közepe közötti időszak ifjúsági kultúrájának egy szeletét. A punknak nevezett szubkultúra saját önteremtő és hivatalosan kreált imázsát vizsgálva, a történelmi emlékezet és a róluk kialakított kultúrszociológiai irodalom kategóriáit vizsgálva.
A budapesti kArton Galéria punkológiai kiállíása kapcsán az Artportal kérdezte a kurátort.
A punk hihetetlenül fontos fordulópont, mindegy, hogy a kultúrtörténet, a művészettörténet vagy a zenetörténet szemszögéből nézem. Egy hatalmas, több száz éves hagyományt zár le, és egy teljesen másikat kezd el: megvan benne a modernizmus, és az is, ami utána jött. A tiszta modernizmus összes kategóriájával operál, azzal, hogy mi a szép, mi az esztétikus, a polgári – és ennek a tagadásával is. Egy sor dolgot megkérdőjelez és újrarendez, ami előrevetíti a posztmodernt.
A kapcsolódási és kiindulási pont a zene, és a zenei köré csoportosuló filozófia – annak spontaneitása, közvetlensége, elérhetősége.
A punk klasszikus kánon-kritika. Általában dolgozik a hatalmi pozíciók ellen, és itt nem csak a politikai hatalmat értem, hanem mindenféle korábbi társadalmi közmegegyezést. A magyar Spions zenekarban – jórészt velük foglalkozik a kiállítás második terme – például hangszeres képzettség nélküli emberek és zeneakadémisták együtt hoztak létre valamit.
A teljes interjút az Artportal oldalán találod.
