A Csillagszálló kulturális programsorozatának záró estjén azok a szerzők ültek a pódiumra, akiknek történetei az „érzékenyítést” segítik. Lévén szó a Csillagszállóról, nem csoda, hogy minden korábbinál többen voltak a Közép-európai Kulturális Központban, február 10-én. [Grozdits Hahó tudósítása]
A pódiumra szólított szerzők számából, és a kiválasztott szövegek mennyiségéből is sejteni lehetett, hogy Fenyő D. György irodalomtörténész, az estek házigazdája megint új stratégiával áll elő. Ezúttal nagyobb, többrészes felolvasások közé kerültek a rövidke beszélgetések. Elsőként Esze Dóra olvasta fel 2007-ben megjelent Akvamarin című szövegét, melyből a szülői felelősség okán (a szerző gyermekei a közönség részét képezték) kimaradtak a csúnya és még csúnyább szavak (nem mintha sok lett volna belőlük). Másodikként az előadóvá előlépett házigazda olvasta fel Cserna-Szabó András (astoria) című háromrészes novelláját, mely a benne bujkáló humorral együtt is nagyon „ütős kis cuccnak” tűnt ezen a mínusz Celsiusokkal súlyosbított esten, közel az Astoriához. Kertész Anna rövid szövege (Le velük!) szinte kiáltványnak hatott, Schüttler Tamás rosszarcú nője – a pontos cím A rosszarcú nő – pedig egy „szociográf pontosságával” rajzolta meg a tízedik emeleten, a szemétledobó mellett lakó nő alakját.
Fenyő D. György „bemelegítésként” azt feszegette, hogy milyen emberi sorsok izgatják a szerzőket. Kertész Annát a szabadon továbbgondolható nehéz sorsok foglalkoztatták, Esze Dóra szerint a viselkedésmód a fontos, a játszma, a manipulációs technika az, ami írói szempontból izgalmas, és novelláiban mindig van életrajzi elem, a mostaniban például a lakás kéksége. Most is ott él, ahol a novella megírása idején még kéket voltak a falak.
Schüttler Tamás – persze csak viccesen – azonnal kikérte magának, hogy „írónak” titulálják, hiszen ő nem tud történeteket kitalálni (a rosszarcú nő tényleg a szemétledobó mellett lakik), ő inkább kiszínezi azt az anyagot, amit az élet ad… egyébként sem hisz abban, hogy lehetne totális fikciót írni!
Tud-e az irodalom érzékenyíteni, s vajon feladata-e ez a literatúrának? Fenyő D. György kérdéséről mindenki tudja, hogy nem „igazi” kérdés, főleg nem ebben a miliőben! Persze, hogy tud! Ughy Szabinából talán sosem lett volna költő, ha tizenévesen, ágyban fekvő betegként nem olvasással üti el az időt. Esze Dóra sem gondolja másként, de azért az „életről” se feledkezzünk el: amikor nagyapja meghalt, akkor nem volt olyan irodalmi mű, ami felülírhatta volna a személyes tapasztalást… Bánki György saját fia felől közelített a kérdéshez (mennyire utálná a srác, ha itt lenne), szerinte a gyerekeket az olvasás tanítja meg reagálni azokra az esetekre, amelyeket közvetlenül nem kell (még) megtapasztalniuk. A szerzők szava egybecseng, lassan kibontakozik az olvasás apológiája. Az irodalom tényleg fontos… lenne!
A második „felolvasós blokkban” Bánki György Szigete után Péntek Orsolya Húslevese következett, harmadikként pedig Kalász István olvasta fel Találkozás című novelláját. (Utóbbiról nehezen dönthető el, hogy a mű ennyire jó, vagy az előadó furcsa, visszafogott, mély – talán kicsit modoros – átélése miatt kúszott a szöveg az ember bőre alá. Szinte fizikai értelemben.)
A kérdező kérdései változatlanok, s a – nagyon fontos – válaszok sem térnek el az eddigi csapásiránytól: Bánki György a narcisztikus személyiség titkait kutatja, s a szövegnek címét is adó „sziget” a birtokolhatatlan birtoklására tett kísérlet szimbóluma. Kalász István inkább az apologéták útját járja, hiszen a jó irodalom „olyan, mintha felkapcsolnának egy lámpát”. A jó irodalom ráébreszt, rávilágít saját kicsinységünkre!
Zárásként – Fenyő D György összefoglalója előtt (mert ilyen is volt!) – Ughy Szabina olvasta fel verseit. Nem volt könnyű dolga, hiszen az est bevezetőjében Pálfi Anna (jogos) dicsérete nem csak glóriát font, de olyan magasra tette a mércét, ami (talán) ráijeszt a szerzőre, és az elegendőnél erősebb kíváncsiságot ébreszt a hallgatóban. (Persze, nem kell megijedni, a fiatal költőnő nem csak jó versek gazdája. Valószínűleg nincs olyan magas léc, ami…)
Az est zárásaként vetített rövidfilm– ha már az érzékenyítés a téma – a fogyatékkal élők jogait ismertette. A Csimota Könyvkiadó Jogod van című animációs filmje -amelye előttdr. Csikós Tímea tartott rövid felvezető beszédet – látszólag gyerekeknek szól… valójában az Embereknek. Emberi értelemben.
Kapcsolódó anyagok:
Tarthatatlan, ami bennünk van – megnyitó esszé
{jcomments on}
