Azért vannak hasonló előadások, én is azért írom egyebek mellett a könyveimet, hogy bizonyos dolgok ne ismétlődjenek meg.
Nyáry Krisztián
Kováts Kriszta a Magyar flódniban Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész írásaival és személyes közreműködésével, valamint régi és új dalokkal megidézi azokat a művészeket és hősöket, akikre büszkék vagyunk. Ők – többek között Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Örkény István, Szerb Antal – magukat egyszerűen magyarnak, olykor kényszerűen zsidónak vallva meghatározták a magyar kultúrát. Többüket a Horthy-rendszer gyilkolta meg zsidó származásuk miatt, bár magyarnak és katolikusnak vallották magukat, mint például Radnóti Miklós. Az egyik legnagyobb 48-as hősünk Löw Lipót, a rámás csizmás rabbi, aki Veszprémben kihirdette a függetlenséget.
A zsidó és magyar kultúra úgy olvad össze ezekben a sorsokban, mint a flódni rétegei az ember nyelvén: elválaszthatatlanul.
A pesti vicc is a kultúránk része, ahogyan az operettek (Csárdáskirálynő) a kuplék (Weisz Adél), a magyar nóták (Seress Rezső) és a kabarék is (Alfonzó). Az esten elhangzik a leginkább irredenta dalként elhíresült Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország! is, amelyről kevesen tudják, hogy eredetileg két zsidó szerző alkotása, és egyikük internálótáborban halt meg.
Nyáry Krisztiánnal beszélgettünk.
– Kinek az ötlete volt a Magyar flódni?
– Kováts Krisztáé. Csinált tavaly egy hasonló szerkesztésű műsoros estet Nádasdy Ádámmal, a Budapest bámészkót, és folytatásnak én jutottam eszébe. Olvasta azokat a történeteimet, az Így szerettek őket, az Igazi hősöket, a Merész magyarokat, amelyek magyar zsidókról (is) szólnak, neki és Fábri Péternek pedig voltak dalai, amik a témához kapcsolódtak. Ez a szerencsés illeszkedés adta a műsor szövetét. Aztán gazdája is lett az előadásnak a Zsidó Művészeti Napok szervezői személyében. [Lásd a cikk végén található videót! – A Szerk. ]
– Mennyire testhez álló önnek, hogy előadóként van a színpadon?
– Az, hogy felolvasok, viszonylag gyakori, de ilyen formában ritka. Nekem ez kirándulás, mindennap nem tudnám csinálni, de élvezem, még ha nem is ez a szakmám, nem a saját területem. Továbbra is író maradok, de természetesen örülök, ha az általam írottakat különböző művészeti ágak segítségével tovább lehet vinni. Ehhez nem is kellek én feltétlenül, de a Flódniban úgy alakult, hogy nekem is van szerepem. Ez egy rendkívüli irodalomóra, amit most a VII. kerületi önkormányzat finanszírozott, és a VII. kerületi középiskolások tekinthetnek bele. Az idei évben még négy előadás lesz belőle, egyszerre három-négy osztály is meg tudja nézni a Bethlen Színházban. Utána beszélgetünk a látottakról, illetve azokról a kérdésekről, amelyek a diákokban megfogalmazódtak. Szeretnénk, ha később több középiskolás is láthatná.
–A megidézett kor kirekesztő, idegengyűlölő propagandája nagyon hasonlít ahhoz, ami felé most megyünk.
– Természetesen mindig lehet ilyen párhuzamokat találni. Történelmi léptékben nagyon-nagyon rövid volt a XIX. század közepétől a XX. század végéig tartó szakasz, de még az ilyen rövid időszakok is elég hosszúak ahhoz, hogy ismételje magát a történelem. Pont azért vannak hasonló előadások, én is azért írom egyebek mellett a könyveimet, hogy bizonyos dolgok ne ismétlődjenek meg.
– Gyakran beszélget fiatalokkal?
– Igen, szoktam rendhagyó irodalomórákat tartani, bár nem ilyen széles vásznúakat, hanem hagyományosokat, és nagyon sokat tanulok a fiataloktól. Teljesen másként közelítik meg a történelmet, az irodalmat, máshogy kérdeznek, és jó dolgokat mondanak. Például amikor arról beszélgettünk, hogy jogunk van-e megismerni írók, történelmi személyek magánéletét, nagyon jó hasonlatot mondott egy gimnazista fiú. Azt mondta, amikor egy viking sírt feltárnak, akkor gondolkodás nélkül belekukkant a kamera, és bekerül a híradókba, merthogy időben nagyon távol vagyunk tőle. Egy 1848-as, ’49-es katonasírnál már kicsit más az érzékenység, mert az időben közelebb van hozzánk, és ha mondjuk egy délszláv háborús tömegsírt tárnak fel, akkor az már annyira közel van hozzánk, hogy a személyes része sokkal erősebb, mint a dokumentatív jellege. Valahogy így vagyunk a művészek, a történelmi szereplők magánéletével kapcsolatban is. Minél távolabb van valami az időben, annál kevésbé okoz gátlásokat, hogy elmondhatunk-e róla valamit vagy sem. Petőfi Sándor szerelmi életéről nyugodtan lehet beszélni, mert úgy érezzük, az messze van tőlünk, másét viszont nagyon közelinek érezhetjük. Próbáltam is úgy szerkeszteni a könyveimet, hogy személyes érzékenységet ne sértsek. Sok ilyesmit meg tudok beszélni a gyerekekkel.
– A fiatalok vajon értik például a Magyar flódniban elhangzó Nézzünk bizakodva a jövőbe! című Örkény-egyperces iróniáját? Amely egyperces nem mellesleg Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat! című magyarhang-játékának egyik mottója.
- ,,Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a „magyar” szó – potom száztizenöt év alatt – igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal. „Magyarni” franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: „Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam.” És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: „Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most odamegyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és …” (Itt egy csúnya szó következik.) – Örkény István
– Szerintem sokkal több mindent értenek, mint mi gondolnánk. Amikor én voltam fiatal, rólam is azt gondolták, hogy nyilván semmit sem értek. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy régen minden jobb volt. Ma sem rosszabbak a dolgok, csak mások, illetve bizonyos nem kívánatos dolgok időről időre visszatérnek, de elkerülhetőek, ha ismerjük a múltat. Csak technikai váltás van, ami nagyon fontos, alkalmazkodni kell hozzá, de az ember nem olyan gyorsan változó valami, mint a technológia. Nagyon hasonlóak vagyunk az előttünk járókhoz.
– József Attila a Szép Szó szerkesztőjeként mindössze egy adag körözöttel tudta honorálni Örkény első megjelent novelláját. Ön mint kiadó megteheti, hogy méltó honoráriumot fizessen a szerzőinek?
– Egy nagy kiadó megteheti, de azért a szerzők javadalmazása mindig attól függ, hogy mennyien veszik meg a könyveiket. Sokszor ezt is hanyatlásként élik meg a mai idősebb generációkhoz tartozó írók. Pedig igazából csak a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest van hanyatlás. Amióta nyomtatott magyar vers létezik, mindig ezer példány körül fogyott el egy kötet. Petőfi Sándor is erre panaszkodott, Ady Endre is, Pilinszky János is. Volt egy kitüntetett időszak, amelyben kultúrpolitikai, illetve gazdaságpolitikai eszközökkel elérték, hogy alacsony legyen a könyv ára, és biztos minden lakótelepi lakásban ott voltak a polcon a Szép versek – az már nem biztos, hogy le is vették a polcról. Az tényleg speciális időszak volt, de előtte és utána is kevés fogyott verseskötetből. Pedig a magyar versolvasó nép, csak régen sem feltétlenül vette meg a könyvet. Annyi változott, hogy ma már a napilapokban nincs vers, a folyóiratok kisebb példányszámban jelennek meg, tehát ilyen módon nem magától értetődő, hogy eljut egy költő, író műve az olvasóhoz, de van helyette internet, ami gyorsabban és több embert képes elérni. Olyan fene nagy változás nincsen, ez egy picike ország, picike kultúra, és ehhez képest sokan fogyasztják. Nem kell pesszimistának lenni!
– A tekintetben sem, hogy nyomtatott könyvet egyre kevesebben olvasnak?
– A 80-as évekhez képest csökkentek a példányszámok, habár az elmúlt három évben éppenséggel növekedtek. Az e-könyv egyelőre nem kínál annyival jobb szolgáltatást, mint a papírkönyv olvasása. Bizonyos típusú irodalomra jó, mondjuk a nyaralókönyveket ki tudja váltani, mert nem kell vastag kötetet fölvinni a repülőre, elég csak egy zsebbe tehető kis kütyü, de az a tapasztalat, hogy azért egy komolyabb regényt továbbra is papíron vesznek meg.
– A fiatalok is?
– Ha el akarjuk érni a fiatalokat, akkor tudomásul kell venni, hogy ők nem papíron, nem is e-bookon, hanem a telefonjukon olvasnak – 6-os méretű betűket, amiket én már ki sem tudok böngészni. Telefonon olvasnak a gyerekeim is, ami sok tekintetben rossz, például rontja a szemüket, hosszú szövegek olvasására nem nagyon alkalmas, másrészt viszont mindig náluk van, tehát vannak előnyei is. Ehhez kell alkalmazkodni.
– A Magvető készít mobilapplikációkat?
– Nem, e-könyvben viszont mindent kiadunk, mert van rá igény. De az e-könyvek példányszáma a közelébe sem jön a nyomtatott könyvekének. Aki szereti az irodalmat, szereti birtokolni a könyvet. Ráadásul sokkal jobb ajándékba adni egy szép tárgyat, mint egy digitális kütyüt.
A nyitóképet Vajda Tamás készítette.
