Nyugi már, ez is poén lesz tíz év múlva, majd meglátod. A szép, új cipőd, ami bevándorolt a játékgépbe. (Hartay Csaba prózája)
1996 áprilisa. Csillag és Shado Szeghalmon játékgépeznek az Alma Mater sörözőben. Előttük egy-egy korsó sör. Az utolsó kortyok és az utolsó lapok jönnek, majd a bukást kísérő bosszantó csend.
– A rohadt kurva életbe. Most mi lesz? Elbuktuk ezt az ötezrest is.
– El, bassza meg, beszívta a gép. Nem adta. És azt nem mondhatjuk, hogy csak az Alma Materben nem adta a gép, a Vasutasban se ment. – sorolja Shado.
– Oda a cipőpénzem. Bent van a gépben, vissza kéne nyerni valahogy. – kesereg Csillag.
– Visszanyerni? Ma szar napunk van. Hagyd a faszba, majd máshonnan meglesz az. Mit akarsz? Most kértünk Zitától egy ötöst, azt is benyalta a gép, még egy pókert se adott, semmit. Ez ma ennyi. Aludjunk rá egyet. – Shado feláll a játékgép mellől, elnyomja a csikkét, majd összeszedi a maradék aprót az asztalról.
– Könnyen beszélsz, nem a te cipőpénzedet buktuk bele, hanem az enyémet. Tizenöt rugó, plusz Zita ötöse. Shado, honnan szedjük össze?
– Nyugi, megmondtam, hogy a tizenötnek a felét én majd hozom neked. Meglesz a jövő héten. Az hétezeröt. Adom. Megkapod, semmi gond nem lesz. – próbálja nyugtatgatni Shado Csillagot.
– Azért jót játszottunk. A Vasutasban voltunk nyerőben is. Akkor kellett volna kiszállni.- ingatja a fejét Csillag.
– Honnan a faszból tudtuk volna? Nagy parti volt, az biztos, de utána meg elszállt. Legalább lógtunk egész nap meg söröztünk egy jót, az se rossz.
– Két ütés kellett volna a padlóhoz. Ötezres padló volt, az tízezer forint, érted? Bassza meg! – Csillag a tenyerébe temeti az arcát.
– Hagyd már a gecibe, ennyi, elment. Máskor meg nyertünk. A Manhattanben simán végigütötted a múltkor azt az ezres padlót, Szarvason is megvolt múltkor a kétezres, ráadásul ott egy az ötben megy a gép, az tízezer forint volt, emlékszel, milyen boldogok voltunk a Harmadik Félidőben? Utána meg berúgtunk Esernyővel meg Szilvivel a Graffitiben. Voltak jó napjaink is. – mereng Shado.
– De ez nem az. Ez egy fos nap lett végül. Mennyi pénz van nálad?
– Hatszáz.
– Nem eszünk egy hambit a Tuttiban? – kérdi Csillag mosolyogva.
– Menjük, szilenciumig van még egy óra, legalább felszívja a söröket.
A fiúk kilépnek az Alma Mater kapuján. Egymásra néznek, majd elindulnak a forgalmas szeghalmi utcán le a hamburgeres felé. Az utca tele iskolásokkal, lányok viháncolnak a buszra várva, az úton helyi srácok motoroznak, kocsikázgatnak. Shadóék némán ballagnak a forgatagban. Elsétálnak a Ladányi cukrászda előtt, odaköszönnek a lépcsőn cigizgető haveroknak, hatan-nyolcan fújják a füstöt a bejáratnál. Talán egyvalaki vett közülük egy kólát, ennyi a fogyasztás, a többiek csak a suliból hazafelé rekedtek meg itt, amíg van cigi, maradnak. Röhögnek, köpködnek, odakiáltanak az utcán flangáló csajoknak, ismerősöknek. Shadóék percekig nem szólnak egymáshoz, nincs sztorizás. Csillag komor arccal lépked, belül újabb pókerjátszmákat vizionál, néha megrázza a fejét, ahogy lépkednek a hamburgeresig. Shado a zsebébe nyúl, előveszi az utolsó pénzeit, azokat számolgatja magában.
– Hoppá, van ez hatszázhetven is. Fasza. Még ihatunk sziló után is.
– Ihatsz, nekem csak a holnapi hazaútra van meg a pénzem. – morogja Csillag.
– Fejezd már be, vedd úgy, hogy ez közös lóvé, barátok vagyunk, te marha. Este még legurítunk pár sört. Belefér. – nyújtja oda Shado a tenyerét, Csillag kelletlenül belecsap, majd elereszt egy kényszeredett mosolyt is.
Közben odaérnek a hamburgereshez. A déli roham már lement, egyetlen pár ücsörög a padon, gofrit majszolnak.
– Heló. Két sajtos hamburgert kérnék. Mehet bele minden. – Shado behajol az ablakon.
– Sziasztok. Sajtom sajnos elfogyott, sima hamburgert tudok adni, ha az megfelel.
– Jó lesz, jöhet. Neked? – kérdi Csillagot Shado.
– Mindegy, nekem már mindegy.
– Na, jól van, most már kapd össze magad. Buktunk, buktunk. Ennyi. Nyerni mindenki tud, ezt jegyezd meg. A bukáshoz kell a tartás, faszikám, ez lényeges.
– Jól van, mindjárt gatyába rázom magam. A pia is lenyom, kicsit depressziós leszek, ha kezd kimenni a hatása. – motyogja Csillag.
– Itt van, tessék, ezt nyomd le, ettől nem leszel depressziós. Este pedig finoman rátöltünk. A pénzemből jók vagyunk még két-két sörre. Háromra is. Sőt, a vendégszobába még egy üveg gyógybort is felvihetünk, csak csütörtök van, ezt is meg kell ünnepelni. – Shado röhögve tömi magába a hamburgert.
– Idő mennyi? – kérdi Csillag.
– Három húsz.
– Akkor lassan tépjünk vissza a koleszba. Emi néni agyonbasz, ha megint késünk. – mondja Csillag, miközben lenyeli az utolsó falatot.
– Emi? Ő ugyan nem. Ő csak egy alattomos, sunyi vén kurva. Saca fog pofán baszni, ha lógunk. Emi majd beköp neki. Még így, év vége felé is képes rá. Mennyi lesz? Oké, köszi. – darálja Shado, majd bead egy százast a bódé ablakán.
– Bazmeg, egyszer majd, évek múlva milyen jó lesz visszatekinteni erre az egészre. Erre a kollégiumra, ezekre a barmokra ott bent, a tanárokra, a sok lógásra. Napokig lehet majd mesélni róla.
– Ja, meg a pókerezéseinkről. Főleg a mai bukásról. – böki meg nevetve Csillagot Shado.
– Na, ezt most nem kellett volna, pont kezdem elfelejteni, erre benyögöd. Baszd meg!
– Nyugi már, ez is poén lesz tíz év múlva, majd meglátod. A szép, új cipőd, ami bevándorolt a játékgépbe.
– Oké, de ma délután még nem esik a vicc kategóriába, legalábbis nálam még nem. Nincs új cipő. Semmi, nulla. Felfogtad? Mit mondok majd otthon? Lehet gondolkodni rajta. Se pénz, se posztó. – válaszolja Csillag.
– Nincs pénz, csak két sörös, játékgépes prosztó. Ezek vagyunk mi. A szeghalmi életművészek. – mondja nevetve Shado.
Sietősre veszik a tempót. Berohannak a kollégium kapuján, belökik a nyikorgó nagyajtót, majd az egyik teremben felmarkolják a táskáikat, irány kifelé, az utca túloldala, a lánykollégium, a gimnazistáknak ott tartják a szilenciumot. Átnyargalnak az úton, bevágódnak a terembe, kiborítják a könyveket a táskáikból, majd egymásra néznek a csendben pakolászó többi diák között.
– Bazmeg, én még be vagyok baszva. Egy kicsit. – súgja Shado Csillagnak.
– Igen, nekem is még fent van a fejemben a játék. Akkor szunyókálás lesz tanulás helyett.
– Elő a legnagyobb könyvet, arc elé tartani, és lehet bóbiskolni. Vacsorára kipihenjük magunkat. – mosolyodik el Shado.
– Na, megjött. Ő bezzeg nem késik, benne lehet bízni. Biztos pont ezekben a veszteséges időkben. Ő a mi mai nyereményünk. Emi néni, drága. – motyogja Csillag, majd lecsúszik a székben, és arca elé emeli a törikönyvét.{jcomments on}
