Jan van Eyck árnyékában: mi van, ha a mesterművek nem is a mester kezétől származnak?
Két múzeum, két festmény, egy alapvető kérdés
Egy amerikai és egy olasz múzeumban őrzött festmény tudományos elemzése meglepő és zavarba ejtő kérdést vetett fel a művészettörténet számára: mi van akkor, ha a képek, amelyeket eddig Jan van Eyck műveinek tartottunk, valójában nem is az ő kezétől származnak? A 15. századi flamand festő, az olajfestészet egyik legnagyobb úttörője életművének egyik ikonikus darabjáról, a Szent Ferenc stigmatizációja című kompozícióról van szó, amelynek két, szinte teljesen azonos, szignálatlan változata található a philadelphiai Museum of Artban és a torinói Királyi Múzeumok gyűjteményében.
A túl szépnek hitt bizonyosság megingása
A két festményt hosszú ideje Jan van Eyck ritka fennmaradt művei között tartják számon. A probléma azonban az, hogy a legújabb vizsgálatok szerint egyik változat sem feltétlenül köthető közvetlenül a mester ecsetjéhez. A kutatást az Art Recognition nevű svájci vállalat végezte, amely a hollandiai Tilburgi Egyetemmel együttműködésben mesterséges intelligenciát alkalmaz műalkotások stíluselemzésére. A technológia Van Eyck jellegzetes ecsetkezelését kereste a képfelületeken, ám nem találta meg.
Az elemzés eredményei szerint a philadelphiai festmény „91 százalékban negatív”, míg a torinói változat „86 százalékban negatív” Van Eyck-eredet szempontjából. Összehasonlításként: a londoni Nemzeti Galéria egyik legismertebb művét, az Arnolfini házaspár című festményt ugyanez a módszer 89 százalékos valószínűséggel hiteles Van Eyck-műnek minősítette.
A szakértők reakciói és a műhelymunka kérdése
Till-Holger Borchert, a Jan van Eyck-kutatás egyik legelismertebb szakértője és az aacheni Suermondt-Ludwig-Museum igazgatója szerint az eredmények megerősítik azokat a korábbi feltételezéseket, amelyek szerint mindkét Szent Ferenc festmény műhelymunka lehetett. Ez azt jelenti, hogy a képek Van Eyck műhelyében készültek, de nem feltétlenül maga a mester festette őket.
Borchert elmondása szerint az eredmény meglepte, ugyanakkor további kérdéseket vet fel, amelyeket alaposabban meg kell vizsgálni. A műhelyrendszer a késő középkorban bevett gyakorlat volt: a mester irányítása alatt tanítványok és segédek dolgoztak a képeken, gyakran a mester tervei alapján.
Meglepő adatok, feszülő intézmények
Dr. Carina Popovici, az Art Recognition vezérigazgatója szerint a két festmény esetében mért rendkívül magas negatív arány különösen drámai. Elmondása szerint ő maga is arra számított, hogy ha az egyik változat nem bizonyul eredetinek, akkor a másik igen. „De nem ez történt: mindkettő negatív lett” – fogalmazott. Hozzátette, valószínűsíti, hogy sem a philadelphiai, sem a torinói múzeum nem fog örülni az eredményeknek.
A múzeumokat megkeresték kommentárért, miközben kritikusok arra figyelmeztetnek, hogy a festmények állapota és a későbbi restaurálások torzíthatják az MI-alapú ecsetvonás-elemzéseket.
Elveszett eredeti, újragondolt életmű
Dr. Noah Charney művészettörténész, aki podcastjában már korábban foglalkozott a philadelphiai festmény elemzésével, az Art Recognition módszereit korábban „meglepően pontosnak” nevezte. Szerinte annyira váratlan volt, hogy mindkét kép negatív eredményt mutatott, hogy további, mélyebb vizsgálatokkal is ellenőrizték az adatokat.
Charney arra számított, hogy a torinói változat hitelesnek bizonyul majd, míg a philadelphiai esetleg másolatnak. Az eredmények azonban azt sugallják, hogy mindkét festmény műhelymunka lehet, ami felveti egy elveszett, „igazibb” Van Eyck-eredeti létezésének lehetőségét.
Charney hangsúlyozza: egy műhelyből származó alkotás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a mester saját kezűleg festette meg annak minden részletét. A magányos zseni romantikus, 19. századi képe félrevezető, különösen a középkori és kora reneszánsz művészet esetében.
Jan van Eyck jelentősége és a kérdés tétje
Jan van Eyck az olajfestészet egyik legnagyobb újítója volt. Nem ő találta fel ezt a technikát, de olyan tökéletesre fejlesztette, hogy évszázadokon át mindenki az ő árnyékában dolgozott. Festményeinek felülete szinte világít: minden hajszál, kődarab, fénycsillanás rendkívüli részletességgel jelenik meg. Ez a képesség, amellyel a hétköznapi valóságot ragyogóvá tette, sokak szerint a nyugati művészet egyik legnagyobb megfigyelőjévé emelte.
Éppen ezért különösen jelentős, hogy a fennmaradt életmű rendkívül kicsi: kevesebb mint húsz festményt fogad el egyöntetűen a szakma Van Eyck saját kezű alkotásaként. Minden egyes mű hitelessége kulcsfontosságú.
Új technológiák, régi viták
Az Art Recognition korábban is komoly visszhangot kiváltó eredményeket publikált: 2024-ben akár negyven hamis festményt azonosított, amelyeket az eBayen kínáltak eladásra, 2021-ben pedig Peter Paul Rubens Sámson és Delila című képét minősítette „91 százalékban negatívnak”, megerősítve a régóta fennálló kételyeket.
Miközben a londoni Nemzeti Galéria idén novemberben nagyszabású Jan van Eyck-portrékiállításra készül, a Szent Ferenc stigmatizációja körüli vita világosan mutatja, hogy a mesterséges intelligencia nem lezárja, hanem új szintre emeli a művészettörténeti kérdéseket. A végső válasz továbbra is nyitott marad: hol végződik a mester keze, és hol kezdődik a műhely munkája?
