Zúzógép: Birkózás a szorítón túli élettel
Mi történik akkor, ha a legyőzhetetlenség nimbusza megreped? Amikor a harcos verítékből, dicsőségből és zúzódásokból gyúrt nyilvános imázsa találkozik a zárt ajtók mögötti zavaros, sebezhető valósággal? A The Smashing Machine (Zúzógép), Benny Safdie első önálló rendezői és forgatókönyvírói munkája rendíthetetlen őszinteséggel teszi fel ezeket a kérdéseket, és ebben a formabontó sportdrámában egyenesen a néző arcába vágja őket.
Safdie, akinek testvérével, Joshsal közös kreatív munkássága olyan nyers, kinetikus történetekkel tette fel őket a térképre, mint a Heaven Knows What (2014), a Jólét (2017) és a pályafutásukat meghatározó Csiszolatlan gyémánt (2019), mindig is az függőség, a kapcsolati káosz és a puszta túlélés témáinak megszállottja volt. Most, szólóban alkotva, Mark Kerr felé fordítja kameráját, aki amatőr birkózóból lett MMA-harcos, megörökítve egy olyan életet, amely éppannyira fizikailag megterhelő, mint amennyire pszichológiailag rétegzett.
A 2025-ös filmet a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, ahol Safdie elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, azóta pedig számos Golden Globe-jelölést gyűjtött be, többek között a legjobb színész és a legjobb női mellékszereplő kategóriákban.
A film lényege nem a bajnoki övekben vagy a győzelmi körökben rejlik. Sokkal inkább Kerrről (Dwayne Johnson) mint emberről szól, aki hatalmas fizikai és anyagi nyomás, személyes érzékenység, valamint Dawn Staples (Emily Blunt) – a barátnője, majd későbbi felesége – törékeny és gyakran viharos szerelme között egyensúlyoz. Kapcsolatuk szolgál érzelmi horgonyként: zűrös, robbanékony, mégis mélyen emberi. Dawn humoros, sebzett és végtelenül kitartó, aki gyakran lavírozik azon a veszélyes vonalon, hogy támogasson egy élsportolót, akinek az élete szó szerint pengeélén táncol minden alkalommal, amikor a szorítóba lép.
A narratíva éppen azért magával ragadó, mert ellenáll a konvencionális sportdrámák kliséinek. Nincs egyértelmű gonosztevő (nagy rivális), nincs mindent eldöntő bajnoki mérkőzés. Kerr csatái jórészt belső vívódások, ahol a szorítóban vívott alkalmi harcok inkább csak írásjelekként, semmint fókuszpontként szolgálnak. Korai ópiumfüggősége azzal fenyeget, hogy kisiklatja életét és karrierjét; a túladagolás közeli élmények és az azt követő rehabilitáció pillanatai pedig egyszerre világítanak rá a sebezhetőségre és a szívósságra. Ebben az értelemben a Zúzógép egyfajta anti-sportéletrajz: kevésbé szól az érmekről, sokkal inkább az izmok mögött rejlő emberről; kevésbé a sportról, mint inkább a túlélésről és a gyengeségekről. Milyen ínycsiklandó megközelítés!
Safdie rendezése ezt a szellemiséget tükrözi. A nagyobbrészt 16 mm-es filmre forgatott, VHS- és 70 mm-es elemekkel tarkított mozi tapintható, szinte dokumentumszerű realizmust áraszt. A kezdő jelenetek teljesen elmossák a határt a valódi felvételek és a filmes rekonstrukció között, azonnal jelezve, hogy amit látunk, az se nem tiszta fikció, se nem szokványos dramatizálás: ez bensőséges, közvetlen és nyers. Maceo Bishop operatőri munkája kiváló: ajtóréseken, leveleken és a szorító kötelein keresztül leskelődünk, gyakran elmosódott tárgyakon át, ami egyfajta voyeurisztikus jelenlétérzetet kelt, mintha csendes tanúi lennénk olyan pillanatoknak, amelyeket Kerr talán szívesebben tartana magánügynek. A klasszikus safdie-s kézi kamerás felvételek és a hirtelen zoomok pontozzák a káoszt anélkül, hogy öncélúnak tűnnének, különösen a küzdelmi jelenetekben, amelyek dinamikusak, de sosem válik belőlük kizsákmányoló vagy túlzottan naturális látványosság.
A vágás, amelyet maga Safdie jegyez, megerősíti a film ritmusát és érzelmi erejét. Feszes és mesteri a vágás. Nala Sinephro zenéje, bár visszafogott, aláfesti a feszültséget anélkül, hogy melodrámába csúszna. A nem eredeti szerzemények használata többnyire ízléses, bár Elvis Presley „My Way” feldolgozása a Rocky-szerű edzésjelenetek alatt kissé szájbarágósnak és – nos – feleslegesnek tűnik.
A film gerincét kétségkívül az alakítások adják. Emily Blunt nem kevesebb, mint lenyűgöző: humorral, sebezhetőséggel és egy olyan keménységgel tölti meg Dawn Staples karakterét, amely érzelmi mélységgel egyensúlyozza ki Kerr fizikai erejét. Johnson pályafutása egyik legmeglepőbb fordulatát hozza: árnyalt és mélyen empatikus alakítást nyújt. Kazu Hiro protézismunkája, amely Kerre alakítja őt, aprólékos, mégsem nyomja el a játékot. Johnson fizikai jelenléte tagadhatatlan, de a finom rezdülései – ahogyan reagál, figyel, és sebezhetően feltárja Kerr emberségét – azok, amelyek felemelik a szerepet. Johnson és Blunt együtt egy hiteles, gyötrődő és végül magával ragadó párost alkotnak. Drámai jeleneteik pedig egyszerűen szikráznak.
A zárt ajtók mögötti dinamika különösen hatásos a Kerr „otthonában” forgatott jelenetekben. Az improvizált párbeszédek és a falakba épített kamerák olyan csiszolatlan őszinteséggel ragadják meg a bensőséges vitákat és a közös pillanatokat, amilyet ritkán látni hagyományos életrajzi filmekben. Nem mellesleg ezeknek a jeleneteknek nagyban kedvez a két főszereplő kamerán kívüli, régóta tartó barátsága.
Ha a filmnek vannak gyenge pontjai, azok főként a forgatókönyvben rejlenek. Bizonyos képsorok elnyújtottnak tűnnek, vagy ismerős sportfilmes klisék felé hajlanak, különösen a második felében a tréningmontázsokkal és a ringre való felkészüléssel. Erősebb narratív csúcspont bontakozhatott volna ki a nyers, feszült családi vitákból, mint a hagyományosabb meccselőkészületekből. Ám ezek a pillanatok csak apró kötözködések egy egyébként bátor, rendhagyó alkotásban, amely az autenticitást a receptúra fölé helyezi.
Végső soron a Zúzógép figyelemre méltó szóló bemutatkozás Benny Safdietől. Kihívást intéz a tipikus sportéletrajzok ellen azzal, hogy a sebezhetőséget a diadal, a kapcsolatokat a látvány, a személyes igazságot pedig a drámai szépítés fölé emeli. Egy olyan ember portréja ez, akinek a legyőzhetetlenség nyilvános álarca egy szövevényes, gyakran fájdalmas emberséget takar. A harcokon és elismeréseken túl Kerr legnagyobb győzelmei talán a túlélésben, a felépülésben és a Dawn oldalán felépített életben rejlenek. És nem tudtam nem imádni azt a zuhanyzós jelenetet, ahol erre ő maga is ráébred.
Azon nézők számára, akiket érdekli egy olyan filmrendező munkája, aki a történetét legjobban szolgáló irányt választotta – ahelyett, hogy a kasszasikerek elvárásaival kalkulált volna –, vagy akik szeretik a sablonokat megtörő sportdrámákat, a Zúzógép megéri a ráfordított időt.
A film jelenleg kölcsönözhető az Apple TV-n és az Amazonon.
