Látomások és próféciák: Rekordszámú látogatót vonzott William Blake világa a Szépművészeti Múzeumban
Hatalmas sikerrel zárul a Szépművészeti Múzeum őszi szezonjának egyik legizgalmasabb tárlata. A szeptemberi megnyitó óta már több mint hatvanezren voltak kíváncsiak a Menny és Pokol házassága – William Blake és kortársai című kiállításra, amely a brit művészet egyik legegyedibb géniuszának munkásságát tárja a hazai közönség elé.
A tárlat vasárnapi zárása előtt a múzeum egy különleges eseménnyel, a Múzeummerülés programmal kedveskedik az érdeklődőknek: pénteken meghosszabbított nyitvatartással, egészen este nyolc óráig látogatható a kiállítás.
Brit remekművek és magyar reflexiók
A londoni Tate gyűjteményéből érkezett anyag nem csupán Blake látomásos festményeit és grafikáit vonultatja fel, hanem kontextusba is helyezi azokat. A látogatók betekintést nyerhetnek abba, hogyan inspirálta a művész a magyar kultúra nagyjait is.
Irodalmi párhuzamok: A kiállítás kitér Szerb Antal és Szabó Lőrinc munkásságára, akikre mély benyomást tettek Blake sorai.
Képzőművészeti hatások: Láthatók Borsos Lőrinc alkotásai, valamint a magyar grafika óriásának, Kondor Bélának a művei is, aki nyíltan mestereként tisztelte a brit vizionáriust.
Műfordítás élőben: A pénteki záróeseményen bemutatják a Szépművészeti és a British Council közös projektje során született új Blake-versfordításokat is, közelebb hozva a költő nyelvezetét a mai kor emberéhez.
Ki volt William Blake? A magányos próféta alakja
William Blake (1757–1827) nem csupán egy művész volt a sok közül; ő volt az angol romantika „kakukktojása”, akit kortársai sokszor őrültnek hittek, az utókor viszont zseniként ismer el. Életműve elválaszthatatlan egységet alkot: verseit saját maga által illusztrált, kézzel színezett rézkarc-könyvekben jelentette meg, ahol a szöveg és a kép egymást magyarázza.
A belső látás művészete
Blake elvetette a szigorú észközpontúságot. Úgy vélte, a valódi világot nem a szemünkkel, hanem a képzeletünkön keresztül látjuk. Filozófiájának alapja az ellentétek egysége: a „Menny és Pokol házassága” cím is arra utal, hogy az emberi lélek fejlődéséhez szükség van mind a jóságra (ártatlanságra), mind a lázadásra (tapasztalásra).
„Ha az érzékelés kapui megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: végtelennek.” – vallotta.
Hatása a populáris kultúrára
Művészete túlmutat a galériák falain. Látomásos alakjai, mint a világot körzővel mérő Ősidők ura, vagy szimbolikus állatai (például a híres Tigris) megihlették a beat-nemzedéket, a modern pszichológiát, de még a rockzenét is (elég a The Doors zenekarra gondolni, akik tőle kölcsönözték nevüket). Blake-nél a művészet nem dekoráció, hanem spirituális aktus volt – egy kísérlet arra, hogy a véges világban megpillantsuk az örökkévalóságot.
„Tyger” című versét mutatjuk be
Ez a mű tökéletesen példázza Blake látomásos erejét, ahol a ragadozó szépsége és félelmetessége a teremtés titkaira kérdez rá.
A leghíresebb és legelismertebb magyar fordítást Szabó Lőrinc készítette.
William Blake: The Tyger
Tyger! Tyger! burning bright In the forests of the night, What immortal hand or eye Could frame thy fearful symmetry?
In what distant deeps or skies Burnt the fire of thine eyes? On what wings dare he aspire? What the hand dare sieze the fire?
And what shoulder, & what art, Could twist the sinews of thy heart? And when thy heart began to beat, What dread hand? & what dread feet?
What the hammer? what the chain? In what furnace was thy brain? What the anvil? what dread grasp Dare its deadly terrors clasp?
When the stars threw down their spears, And water’d heaven with their tears, Did he smile his work to see? Did he who made the Lamb make thee?
Tyger! Tyger! burning bright In the forests of the night, What immortal hand or eye, Dare frame thy fearful symmetry?
William Blake: A Tigris
(Szabó Lőrinc fordítása)
Tigris! Tigris! éjszakánk Erdejében sárga láng, Mely örök kéz s szem bírt téged Összerakni, szörnyű szépség?
Mily mélységben, mily egen Gyúlt ki szemed hirtelen? Mily szárnyon szállt a Merész? Tüzet fogni mily parázs kéz?
Mily váll, mily ész fonta meg Szived izmait, ereid? S mikor szíved már vert, mily láb S kéz hívta ki vad haragját?
Mily pöröly? mily lánc? s miben Égett agyad, mely kohón? Mily üllőn? mily markolat Fogta halál-titkodat?
S mikor a csillagok lángja hullt S könnyüktől az ég elborult, Rád mosolygott, ki megalkotott? Ki a Bárányt, az tett téged is?
Tigris! Tigris! éjszakánk Erdejében sárga láng, Mely örök kéz s szem mert téged Összerakni, szörnyű szépség?
Rövid elemzés a fordításhoz
Szabó Lőrinc zsenialitása abban rejlik, hogy megőrizte az eredeti vers lüktetését, amely a kovácsüllő csapásait idézi. Blake a versben a teremtőt egyfajta kozmikus kovácsként ábrázolja, aki a „szörnyű szépséget” (fearful symmetry) formába önti. A vers kulcskérdése az utolsó előtti szakaszban rejlik: vajon ugyanaz az isten hozta-e létre a gyilkos ragadozót, mint aki a szelíd bárányt teremtette?
