Érzelmi érték: Otthon, érzelmek és rejtett történelmek
Mi lenne, ha egy ház érezni tudna? Nem amolyan metaforikus, „Instagram-kompatibilis” módon, hanem igazán: ha a falai közt pattogó nevetést, a padlódeszkák vitáktól visszhangzó repedéseit, vagy a csiszolt fán átsuhanó tánccipők örömét fogná fel? Joachim Trier Érzelmi érték (Sentimental Value) című alkotása ezzel a kérdéssel indít – költői belépő ez egy olyan filmbe, amely érzelmileg éppoly rétegzett, mint amennyire vizuálisan kifinomult. Az árnyékok valóban gyönyörűek!
Trier, a norvég filmművészet csodagyereke, akinek munkáiban az érzékenység és a formanyelvi találékonyság rendre egyensúlyba kerül, egy családi otthon mélyére kalauzol minket, amely legalább annyira fontos szereplő, mint a benne lakó emberek. Már az első képkockák – egy hatalmas pásztázás a temető sudár fái felett, amely egy mesebeli piros házhoz vezet – érzékeltetik a helyszín, az emlékezet és az érzelmi örökség súlyát. Az idősebb nővér, Nora egy korai narrációban elmeséli: hatévesen úgy döntött, hogy saját magát azzal a házzal azonosítja, amelyben élt.
A film középpontjában két testvér, Agnes és Nora (Inga Ibsdotter Lilleaas és Renate Reinsve) áll, akiknek élete hétköznapi, mégis sorsfordító módon válik el egymástól. Nora, a fellépések előtti pánikrohamokkal küzdő színésznő próbálja összeegyeztetni mentális állapotát alkotói ambícióival. Agnes, a fiatalabb és megállapodottabb nővér gyermeket nevel, és a család nyugodt ritmusát éli – azzal a csendes kitartással, amellyel csak az tudja a boldogságot a stabilitásban meglelni, aki gyakran kutatja felmenőit a levéltárak mélyén. Apjuk, Gustav Borg (Stellan Skarsgård) összetett belső világú filmrendező: távolságtartó, mégis lenyűgözően karizmatikus figura, aki szeretetét és művészi megszállottságát inkább a munkáin keresztül, semmint szavakkal vagy tettekkel fejezi ki, miközben függőséggel is küzd.
A cselekmény akkor bontakozik ki, amikor a Borg család tagjai anyjuk halála után összegyűlnek – és a régóta távol lévő apa visszatér, lényegében besunnyogva a családi házba. Hamar világossá válik, hogy Gustav nem üres kézzel jött: egy készülő filmtervvel a zsebében próbálja Norát „csak egy kávéra” rávenni. Az ártatlan meghívásról kiderül, hogy finom csapda: egy forgatókönyv, egy főszerep és az a kimondatlan remény, hogy a közös munka pótolhatja a békülést. Nora kerek perec elutasítja, anélkül, hogy egyetlen oldalt is elolvasna – „még beszélni sem tudunk” – mondja, és ezzel a közelség lehetősége ismét a távolságba vész. A mélyen megbántott Gustav később egy fesztiválvetítésen találkozik a fiatal sztárral, Rachel Kemppel (Elle Fanning), akivel váratlanul kedves kapcsolatot alakít ki. Rachel lesz az új főszereplője, a finanszírozás összeáll, a család belüli szakadék pedig mélyül. A végső, tökéletesen elhibázott csavar? Gustav magában a családi házban tervezi leforgatni a filmet.
Trier filmje mindenkinél betalál, aki érezte már a családi múlt súlyát. A háborúk és politikai felfordulások finom fodrozódásként jelennek meg a narratívában, felfedve lenyomatukat az ősökön és az utódokon egyaránt. Flashbackekben látjuk a nagymamát, akit „náciellenes propaganda” miatt kínoztak meg, míg a nővérek jelenkori küzdelmei – a karrier nyomása, a mentális nehézségek és az intim kapcsolati dinamikák – a történelem összetett visszhangját tükrözik. Ez a történet arról szól, hogyan fonódik össze generációkon át a trauma, a szeretet és az emlékezet. Trier hiperérzékeny rendezése biztosítja, hogy ezek a szálak soha ne tűnjenek szájbarágósnak; az egész olyan, mint egy lágy csipke.
Vizuálisan a film mestermunka. Kasper Tuxen operatőr és Olivier Bugge Coutté vágó – Trier állandó alkotótársai – a tiszteletadás és az eredetiség elegyét alkották meg. Egyes beállítások Tarkovszkijt, mások Viscontit vagy Fellinit idézik, a hangulat mégis összetéveszthetetlenül norvég marad. Zökkenőmentesen váltunk a statikus, meditatív képek és a kézi kamerás intimitás, a tablók és a futólagos, életszerű, dokumentarista pillanatok között.
És igen, humor is akad bőven. A film, bár érzelmekkel telített, soha nem veszi magát ijesztően komolyan. Egy különösen emlékezetes poén – egy olcsó IKEA-sámliról – garantáltan a földön fetrengős nevetést vált ki a nézőtéren: remek példája a súlyos témák közti lélegzetvételnek. Gustav születésnapi ajándéka nyolcéves unokájának – Haneke A zongoratanárnője DVD-n – egy másik sötéten komikus gyöngyszem. Ezek a pillanatok oldják a feszültséget anélkül, hogy aláásnák a történet érzelmi súlyát; Trier képességét dicsérik, amellyel egyensúlyba hozza az élet abszurditásait a fájdalommal.
Ugyanilyen lenyűgöző Trier munkája a színészekkel. Stellan Skarsgård, akit a rendező csak „Mr. Mozi”-ként emleget, könnyedén tölti meg Gustav alakját tekintéllyel, sebezhetőséggel, fájdalommal és finom humorral. Elismerhetően a karakterre nagy hatással volt a svéd mester, Ingmar Bergman bonyolult személyisége. A nővérek alakításai hasonlóan erősek: ritka őszinteséggel közvetítik a belső konfliktusokat, a feltétel nélküli szeretetet és a múló örömöket.
A forgatókönyv, amelyet Trier állandó társával, Eskil Vogttal közösen jegyez, mélyen karakterközpontú. A párbeszédek pontosak, de nem terjengősek; érzelmileg telítettek, de nem csúsznak át melodrámába. Bár a befejezés hajlik a szentimentalizmusra – ami a címet látva nem meglepő –, a film tematikai gazdagsága, az identitás, a gyász, a generációs trauma, az alkotóvágy és a hovatartozás keresése messze felülmúlja az alkalmi édességet.
Az Érzelmi érték egyik legizgalmasabb vonulata az otthonról és a személyes örökségről szóló meditáció. A ház, mint visszatérő motívum, néma tanúja az élet, az emlékezet és a művészet apályának és dagályának. Arra emlékeztet, hogy a környezetünk éppúgy formál minket, mint mi őt, és hogy múltunk megértése fényt deríthet arra, kik vagyunk, és kikké szeretnénk válni. Trier filmje végső soron egy gyengéd, mégis éles reflexió a kapcsolódásra, a kreativitásra és azokra a módokra, ahogyan hordozzuk – és olykor meggyógyítjuk – az előttünk járók történeteit.
Azoknak, akik mélyen emberi, érzelmileg árnyalt történetre vágynak, ez a film telitalálat.
Az Érzelmi érték már látható a mozikban világszerte.
Itt angolul is olvasható az arthereartnow.com társportálunkon, vagy elküldheted angolul olvasó ismerősödnek
