Szuperérzékek és lelassult idő: Miért lesz valakiből hős a terrortámadások idején?
Miért futnak egyesek a veszély felé, amikor mindenki más menekül? Darryn Frost, aki 2019-ben egy narválagyarral szállt szembe a London Bridge-i terroristával, most beszélt a „hősök pszichológiájáról”. Elmondása szerint a kritikus pillanatban az érzékszervei 8K-s felbontásra váltottak, az idő pedig mintha megállt volna.
Amikor 2019 novemberében egy késsel felfegyverzett terrorista, Usman Khan pánikot keltett a londoni Fishmongers’ Hallban, Darryn Frost, egy addig visszahúzódó köztisztviselő, váratlan döntést hozott: leemelt a falról egy díszes narválagyarat, és az életét kockáztatva a támadó után eredt.
Frost és társai végül a London Bridge-en gyűrték le a férfit. Hasonló hősiességről érkeztek hírek a közelmúltban a sydney-i Bondi Beachről is, ahol egy járókelő, Ahmed al-Ahmed puszta kézzel fegyverzett le egy támadót. De mi játszódik le ilyenkor az emberben?
Mint a Mátrixban: 8K-s látás és néma csend
Frost szerint a reakciója nem puszta ösztön volt, hanem egyfajta „hiper-fókuszált” állapot.
„Olyan, mint a Pókember- vagy a Mátrix-filmekben: az idő szó szerint lelassul. Csőlátásom lett, csak a támadót láttam, minden mást a periférián nem. A hallásom kikapcsolt, nem hallottam a szirénákat, a zajt, csak azt, amit a terrorista mondott vagy tett.”
Frost emlékei szerint a látása olyan részletgazdag lett, mint egy „8K-s televízió”. Még a levegőben szálló porszemcséket is látta. Elmondása szerint a döntést nem az ösztön szülte: látta az egyik áldozatot összeesni, és az az egyetlen gondolat futott át az agyán, hogy meg kell akadályoznia, hogy ez mással is megtörténjen.
A tudomány szerint nincs „hősprofil”
Dr. Daniel Glaser idegtudós szerint a „üss vagy fuss” (fight or flight) válasz minden emlősben természetes, de ez önmagában nem dönti el, mit fogunk tenni. Az agyunk felkészíti az izmokat az akcióra, de a tényleges tettet az élettapasztalatok, az elvárások és a korábbi traumák vagy képzések határozzák meg.
Craig Jackson professzor, a Birmingham City University pszichológusa hozzáteszi: nincs tipikus „hősprofil”.
„Ugyanolyan eséllyel válhat hőssé egy dühös anya védelmező üzemmódban, mint egy ereje teljében lévő rögbijátékos. Ez pedig azért megnyugtató, mert a terroristák sosem tudhatják előre, ki fog szembeszállni velük.”
„Millwall-szurkoló vagyok!” – a puszta kézzel harcoló oroszlán
A 2017-es London Bridge-i támadás során egy másik civil, Roy Larner vált híressé. Ő puszta kézzel rontott rá három késsel hadonászó terroristára egy étteremben, miközben azt ordította: „B@sszátok meg, én Millwall-szurkoló vagyok!”.
Larnert nyolcszor szúrták meg, de helytállása időt nyert 20-30 embernek a menekülésre. Ő nem kapott hivatalos kitüntetést korábbi büntetett előélete miatt, de azt mondja, nem bánta meg.
„Az embernek el kellene futnia. De ott volt velünk egy 78 éves öregúr, miatta álltam meg és harcoltam.”
Bár a szakértők szerint a menekülés a legbiztonságosabb opció, ezek a történetek rávilágítanak arra, hogy a legváratlanabb pillanatokban az emberi agy képes átlépni a saját korlátait, és az önfeláldozás olyan szintjét produkálni, amelyre korábban az érintettek sem hittek volna magukról.
