Recenzió jelentése: kritika, értékelés egy adott műről, alkotásról
Van egy jól bevált marketingkör a kiadók, bloggerek és olvasók között. A kiadó küld egy recenziós példányt a bloggernek – akik ma már többnyire Instagramon és TikTokon gyártanak tartalmat, jobb esetben lelkiismeretesen –, az olvasók pedig ezáltal találkoznak a könyvvel, és szerencsés esetben befolyik a nyereség.
Ennek egyszerűnek kellene lennie. Egy jól működő folyamatnak.
Csakhogy valami időközben megváltozott.
Addig a pontig, amíg a nők közti feszültség és versengés be nem tört egy olyan világba, amelynek semmi köze nincs a jelentéktelen drámához, sokkal inkább a lelassuláshoz, a kikapcsolódáshoz és persze a művelődéshez.
Öntudatlan szabotálás: Te teszed magaddal, vagy a kiadó veled?
Könnyű beleesni egy ördögi körbe. Megkapod a recenziós példányt, szerencsés esetben jól is választasz, és egyik történet húz be a másik után – igazi kínszenvedés kiszakadni belőlük.
Leülsz egy forró kávéval vagy teával, megírod a gondolataidat, és ha még a fények is kegyesek, fotókat vagy videókat készítesz, hogy minél több olyan emberhez eljusson a könyv, aki talán kapcsolódni tud hozzá.
Mindig felnéztem azokra a tartalomgyártókra, akik így álltak hozzá ehhez a hobbiszerű munkához. Motiváltak, példát mutattak, sokszor beszippantottak.
Ám ahogy teltek az évek, a kiadók látták, milyen hatalmas befolyása van a social médiának a könyveladásokra, és minél több embert szerettek volna becsábítani a boltba. Tökéletes táptalajt adott ehhez az online könyves közeg, ahol egyre gyakrabban bukkantak fel olyanok, akikben elveszett a könyvek iránti szeretet, és átadta helyét a túltermelés és a fogyasztási vágy.
Mások egyszerűen beleuntak a magas könyvárakba, és úgy döntöttek: ha ingyen lehet könyvhöz jutni egy bloggal, akkor vágjunk bele.
Csakhogy ebben sokkal több munka van, mint gondolnánk.
És ekkor történt az, hogy a lelkes olvasók felemelték a fejüket, körbenéztek, és meglátták:
Ő honnan, mit kapott?
Neki járt, nekem nem?
Messziről lerí, hogy miért csinálja ezt valójában!
Na, megint egy „életem könyve” ajánló…
Öntudatlanul részekre bomlott egy közösség, amelyet akkoriban még méltán lehetett annak nevezni. A belső harcok és viszályok hátrányosan hatottak a könyvek reklámozására, a kiadókkal való közös munkára, és az autentikus online jelenlétre.
Egy világ, ahol az emberek biztonságot és nyugalmat kerestek egy hosszú, stresszes nap után, hirtelen szorongással, irigységgel és versenyszellemmel teli csatatérré vált.
És nem elég, hogy a hétköznapokban is szembesülünk a nők közti harccal – ez már egy olyan világba is betört, amelynek a komfortról, barátokról és az olvasás szeretetéről kellene szólnia.
Mennyire a kiadó felelőssége a probléma?
Egy olyan könyvpiacon, ahol a magyar kiadók zihálva próbálnak lépést tartani külföldi társaikkal – ami sokszor a lehetetlenség játékának bizonyul –, ez által egy olyan léggömbbé válik a rengeteg új megjelenéssel és felvásárolt jogokkal, amely már duzzad, és hamarosan ki fog pukkadni. Nekik igenis nagy felelősségük van a tekintetben, hogy kezelik a recenziós rendszer óriáskerekét.
Mindig, mindenkinek megvan a maga felelőssége.
Az, hogy a könyves blogger mit választ, az ő döntése. De az, hogy a kiadó milyen igényességgel és tudatossággal reklámoztat egy művet, már az övé.
Pozitív értékelést „kérni” nincs rendben. Ez becsapja az írót, az olvasókat, és mindenkit, aki be szeretne kapcsolódni a könyv világába.
Blogger-versenyeztetés – főleg egy amúgy is feszültséggel teli közegben – szintén nincs rendben.
Igen, a kiadóknak is megvan a felelőssége.
– Egy olyan könyvpiacon, ahol a magyar kiadók zihálva próbálnak lépést tartani külföldi társaikkal – gyakran lehetetlen tempót diktálva.
– Egy olyan online térben, ahol az AI-generált ajánlókat egy kalap alá veszik egy hús-vér ember gondolataival.
– És egy olyan marketinges közegben, ahol tudatosnak lenni fontos, a konfliktusok szítása viszont csak rombol.
A régiek, akiknek köszönhetjük, hogy itthon is elterjedt a könyves bloggerkedés, lassan lemorzsolódtak. Azok, akik még tudták, milyen a természetesség. Helyüket sokszor átvette a felszín, a tartalmatlanság és a rosszindulat.
És én csak remélem, hogy ez a fantasztikus közösség – amelynek lénye talán még ott lélegzik a felszín alatt – egyszer újra feltör, és visszatér belé a szerethetőség, a kedvesség és maga az olvasás öröme.
