Vannak könyvek, amelyeket nem a fordulatos cselekmény, a borzongató történet vagy éppen az örök életre szóló tanulság miatt szeretünk, hanem egyszerűen csak azért, mert jól esik velük bekuckózni a téli hidegben, és segítenek néhány órára hátrahagyni a szürke hétköznapokat. Az elveszett szaloncukor pontosan ilyen könyv.
Elgondolkodtak már valaha azon, miben rejlik a Diótörő sikerének titka? A történet zavaros, a cselekmény nehezen követhető, tanulsága nincs, mégis évről évre elbűvöli az egész világot. Nos, a titok (a kutya) valahol ott van elásva, hogy minden egyes Diótörő előadás valami bódítóan esszenciális karácsonyi koktélt fecskendez a nyelvünk alá, aminek hatása alatt szívesen elnézzük a történet logikai bakugrásait.
Jó hír, hogy idén a Móra kiadónál megjelent Az elveszett szaloncukor lehet az új Diótörő, és még jobb hír, hogy a nagy elődnél lényegesen koherensebb műről van szó, amit szerzője sok nyelvi bravúrral, egy csipetnyi humorral és leleményességgel alakított igazán gusztusos, sziporkázó ünnepi csemegévé.
Képzeljünk csak el egy karácsonyfát, amiről valaki január 5-ről 6-ra virradóra leevett minden szaloncukrot. Az semmi, legyintenek a kedves Olvasók, akiknél a léghuzat talán már a 24-ről 25-re virradó hajnalon is gyanúsan lebegteti a túl könnyűvé vált sztaniol csomagolásokat. Csakhogy a vízkereszt ünnepe előtti éjszaka különleges a karácsonyfa életében, ugyanis az ágai közt lakó varázslatos népek nagy utazásra készülnek. Ha ezen az éjjelen nem találnak egy utolsó, árván maradt szaloncukrot a fán, akkor magukkal viszik a gyerekek legkedvesebb játékait, és soha többé nem térnek vissza velük.
A háttérben különös erők szövik hálóikat, amiről a kiskamasz Trixi és makrancos öccse, Samu, mit sem sejt, így eshet meg, hogy mielőtt észbe kapnak, már nyakig belekeverednek egy veszélyes kalandba. A tét immár nemcsak az elveszett játékok visszaszerzése, hanem a saját jól megszokott életük visszanyerése is, hiszen ha nem sietnek, örökre bent ragadhatnak a karácsonyfában.
Egy karácsonyfa, ha nem az éppen dívó trendek valamelyikéhez ragaszkodva, szigorúan a monokróm sikk jegyében, egymással harmonizáló díszekkel van felékesítve, akkor igazi, felfedezésre váró dzsungel. Az elveszett szaloncukor karácsonyfája sem minimalista műalkotás, hanem olyan, mintha egy békebeli, nagy családé lenne: a régebbi generációktól megörökölt pompás díszek békésen együtt élnek a gyerekek által barkácsolt, ügyetlen figurákkal, a dundi, rózsaszín-fehér habcsókokkal, és a bárgyú, ám igen cuki színes üvegállatkákkal.
Ki ne képzelte volna gyerekkorában, hogy ez a sok varázslatos dísz éjszakánként megelevenedik, külön életet él? Történetünk hősei, Trixi és Samu felvilágosult gyerekek, akik nem képzelegnek ilyesmiről: sokkal gyakorlatiasabb problémákkal, például egymás szekálásával vannak rendszerint elfoglalva. Valódi megrázkódtatásként éri őket, amikor hirtelen átkerülnek a karácsonyfa saját világába, maguk is a díszekkel egyező méretben.
Kénytelenek ismeretséget kötni Sovány és Kövér Angyallal, Fekete Krampusszal, Mézeskalácshuszárral, Bolondgombával, Habcsókherceggel és a többiekkel, akik mind érdekes figurák, azonban korántsem mind jóindulatúak, és nem biztos, hogy érdekükben áll megkeresni az elveszett szaloncukrot, ami visszajuttathatná a gyerekeket a saját világukba.
Mivel Trixi és Samu nem sok jó jegyet szerzett együttműködésből eddigi élete során, rögtön az elején szétválnak útjaik, így külön-külön kell helytállniuk a mesevilágban. Remélhetőleg mire újból találkoznak, mindketten okosabbak lesznek, és nem vesztegetik el azt az esélyt, ami kiutat jelenthet számukra a karácsonyfából.
Keresztesi József, a könyv írója ismerős lehet a hazai gyerekirodalom kedvelőinek, hiszen 2019-ben szintén a Móra kiadónál megjelent Csücsök avagy a nagy pudinghajsza című verses meséjével elnyerte a HUBBY – Az Év Gyerekkönyve Díjat.
Akik akkor megszerették találékony rímeit, zabolátlan mesélő kedvét és szokatlan, fantáziadús karaktereit, azok most sem fognak csalódni, hiszen Az elveszett szaloncukor dúskál az ilyen finomságokban. Az írót mintha az angol limerickek, bolondos gyerekmondókák és karácsonyi dalok érdekesen nyakatekert szövegvilága ösztönözték volna a könyv megírásakor. A Twelve Days of Christmas (Karácsony 12 napja) című tradicionális karácsonyi ének konkrétan visszaköszön a szövegben, tulajdonképpen keretezi az egész mesét, és Keresztesi fáradhatatlan leleménnyel újabb és újabb bolondos parafrázisát tárja elénk a dalnak.
Annyi bizonyos, hogy a könyv nemcsak a magányos, elmélyült olvasásnak kedvez, hanem a hangos felolvasás próbáját is kiállja: a lurkók garantáltan nem állják meg nevetés nélkül az említett részeket. Ráadásul, ahogy a mesében Trixi és Samu leképezve látják saját testvéri (v)iszonyuk dinamikáját a Fenyőtündér és a Habcsókherceg civakodásában, úgy a felolvasást hallgató gyerekek is rájöhetnek arra, hogy az egymás közti empatikus kommunikáció sok komoly problémának elejét veheti még időben. Nocsak, nocsak: ezek szerint még egy tanulságra is rábukkantunk a fenyőgallyak sűrűjében.
Az értő olvasóvá válásnak a tanulság nem feltétele, alapfeltétele viszont az, hogy olvassunk: sokféle, sokszínű szöveget, sokféle alkalomból, sokféle stílusban. Merjük megtapasztalni, milyen az, amikor egy mű kiránt a saját kis világunkból, éppen úgy, ahogy Trixit és Samut is magukba szippantják az ágak.
Tapasztaljuk meg, hol vannak kíváncsiságunk tükörtermének határai, és mikor van szükségünk egy segítő jó barátra. Ne feledjük: minden fenyő mélyén él egy fenyőtündér, és minden felnőtt olvasóban lakik egy kisgyerek, aki alig várja, hogy Az elveszett szaloncukorhoz hasonló ünnepi olvasmányokkal kényeztessék. Ne legyünk restek teljesíteni a kívánságát. Mielőtt azonban teljesen elmerülnénk a karácsonyi élményekben, emlékezzünk a szerzői jó tanácsra: soha, semmilyen körülmények között ne együk le az összes szaloncukrot a fáról!
Keresztesi József: Az elveszett szaloncukor, 2025., Móra Kiadó, 128 oldal, itt kedvezményesen megvásárolhatod és beleolvashatsz a könyvbe
A Móra kiadó korábbi könyveiről
Írta: Kunyik Kinga
