Poe kísértete Limában – Lichter Péter és A szürke gépezet diadala a dél-amerikai káoszban
A perui éjszaka valószínűtlenül hosszú, a neonfények vibrálnak, a levegő nehéz és fémízű. Valahol egy független mozi hátsó termében éppen véget ér egy 65 perces hallucináció: Lichter Péter filmje, A szürke gépezet. A közönség nem tapsol, csak néz maga elé, mintha most jöttek volna vissza egy kísérleti agyműtétről. A zsűri dönti el, hogy ez most film volt-e, vagy valami más – és aztán odaadják neki a fődíjat.
Lichter Péter megnyerte a Lima Alterna Filmfesztivál nemzetközi versenyprogramjának fődíját, Latin-Amerika legőrültebb, legszabadabb filmes eseményén. Ott, ahol a vetítéseken nem pattogatott kukorica ropog, hanem a valóság szakad meg időről időre.
A szürke gépezet – horror, matekképlet és pokoli szimfónia
Ez a film nem az a fajta, amit a vasárnapi délutáni tévéműsorban leadnának. A szürke gépezet egy absztrakt horrorfilm, ami valahol a tudományos rémálom és a költői delírium között lebeg. A történet szerint 1921-ben, egy bostoni antikváriumban felbukkan egy titokzatos kézirat. Kétszáz oldalnyi őrület: töredékes mondatok, műszaki rajzok, hosszú matematikai egyenletek, mintha Edgar Allan Poe és Nikola Tesla együtt próbálták volna megírni a világ végét.
Lichter ebből a mitikus alapanyagból képek és hangok szövevényét építi fel – nincs klasszikus történet, csak érzetek, félelem, test és érzékelés. A néző úgy érzi, mintha a vászon mögött valaki folyamatosan újratervezné az álmainkat, miközben az idegrendszerünkön dobol a hangdizájn.
A film társforgatókönyvírója Nemes Z. Márió, aki maga is költő, filozófiai zsonglőr és félelem-architektus. A hangdizájnért Kovács-Vajda Bence felelt – az a fajta hangmágus, aki valószínűleg mikrofon helyett oszcilloszkópot tart a kezében. A producer Nedeczky Dóra, aki ezt az egész őrült szimfóniát a földön tartotta, miközben a film az űrbe akart szökni.
Rotterdamtól Rióig – és most Lima főutcáján
A film világpremierje Rotterdamban volt, a nemzetközi kísérleti film egyik Mekkájában. Onnan Rio de Janeiróba repült, majd Esztergomba, a Celluloidra Revolverrel Fesztiválra – mert miért ne lenne a Dunakanyarban is helye a szürrealizmusnak?
Az első magyar vetítéseket még a budapesti ISBN+ Galériában tartották, ahol a falakon nem festmények lógnak, hanem celluloidszellemek keringenek. És most, Limában, a Lima Alterna Filmfesztiválon, ez az egész furcsa, hipnotikus univerzum új szintre lépett: fődíj.
Ez a fesztivál Latin-Amerika független filmes szívverése, ahol a filmnyelv nem kódex, hanem anarchikus, zajos, izzó test. Ide nem azért jönnek az alkotók, hogy megértsék őket – hanem hogy átéljék, mi történik, amikor a film túlnő a képernyőn.
A film, ami belénk mászik
A szürke gépezet nem hagyja nyugodni az embert. Olyan, mint egy vizuális vírus, amit az agy próbál dekódolni, de a program folyton lefagy. A képei néha annyira sűrűk, hogy az ember érzi, ahogy a pupillája kitágul.
Lichter Péter nem filmet rendez, hanem tudatállapotot komponál. Nem történetet mesél, hanem felfal minket a saját narratívájával. Aki egyszer látta, annak valami megváltozik benne – nem biztos, hogy jó irányba, de a film nem is a komfortzónáról szól.
Következő fejezet: a papírra égetett rémálom
A rendező és alkotótársai jövőre angol nyelvű művészkönyvet (artist book) is kiadnak, amely a film vizuális és konceptuális világát bontja majd ki. Ha a film maga volt a szürke gépezet mozgásban, akkor a könyv lesz a lelassított boncolás – a sötétség kézzel fogható formában.
Lichter Péter A szürke gépezete bebizonyította, hogy a magyar kísérleti film nemcsak él, hanem lüktet, vibrál, és időnként a világ másik végén veri szét a realitás határait.
Mert néha elég egy titokzatos kézirat, egy Poe-szellem és egy hangdizájner, aki mer belehallgatni a pokol zajába – és máris megszületik egy film, amit nem lehet elfelejteni.
