Megfejtették a rejtélyt: így „sétáltak” a Húsvét-sziget híres kőszobrai
Úgy tűnik, a polinéz őslakosok nem pusztán legendát, hanem valódi fizikai tudást hagytak ránk: a Rapa Nui (Húsvét-sziget) híres moai szobrai valóban „jártak”. A legújabb kutatások szerint az ősi szoborkészítők nem farönkökön görgették az ikonikus kőalakokat, hanem egy zseniális, lengőmozgáson alapuló módszerrel mozgatták őket.
A moai „lépéseinek” titka
A Húsvét-sziget több száz, akár 80 tonnát is nyomó kőszobrát – a moai figurákat – évszázadok óta övezik találgatások. A hagyomány szerint a szigeten élő polinézek olyan különleges tudás birtokában voltak, amellyel a szobrok „maguktól” tudtak előrehaladni. Sokáig mítosznak tartották ezt, ám Carl Lipo (Birmingham University) és Terry Hunt (University of Arizona) antropológusok újraértelmezték a történetet – és bebizonyították, hogy valós fizikai alapja lehet.
A kutatók szerint a moai szobrok megformálása eleve úgy történt, hogy a súlypontjuk kissé előre billenjen. Ha több ember egyszerre, ritmikus mozdulatokkal megbillentette a szobrot egyik oldalról a másikra, az – mint egy himbálózó inga – képes volt apró lépéseket tenni. Így haladhatott előre a szobor, miközben kötelekkel irányították az útját.
A legenda életre kel
2012-ben Lipo és Hunt, a sziget első rapanui kormányzójával, Sergio Rapu Haoával közösen rekonstruálták a moai „járását”. Egy 4,35 tonnás másolatot tizennyolc ember mozgatott meg: a kőszobor 100 métert tett meg 40 perc alatt – pusztán emberi erővel és némi ügyességgel.
„A moai tényleg sétált – a bizonyíték kőbe van vésve, kísérletekkel igazolva, és ma is él a rapanui kultúrában” – írják a kutatók a Journal of Archaeological Science folyóiratban megjelent tanulmányukban.
Újraértelmezik a „pusztulás” elméletét
A kutatás nemcsak technikai, hanem történelmi szempontból is új megvilágításba helyezi Rapa Nui múltját. Évtizedek óta tartja magát az a nézet – főként Jared Diamond 2005-ös Collapse: How Societies Choose to Fail or Succeed című könyve nyomán –, hogy a sziget lakói saját magukat pusztították el: kivágták az erdeiket a szobrok szállításához, ami ökológiai összeomláshoz vezetett.
Lipo és Hunt azonban rámutatnak: sem a régészeti, sem a genetikai bizonyítékok nem támasztják alá ezt az úgynevezett „ökoöngyilkosság” elméletet. A sziget lakossága nem omlott össze hirtelen – sokkal inkább a 19. századi rabszolgavadászatok és a behurcolt járványok tizedelték meg őket.
A moai mint a leleményesség szimbóluma
A kutatók szerint a moai nem az önpusztítás, hanem az emberi találékonyság és alkalmazkodóképesség jelképei. A polinézek – a természeti korlátok között – olyan megoldást találtak, amely erőforrást takarított meg, és mégis lehetővé tette a monumentális alkotások felállítását.
A felfedezés egyszerre cáfolja a korábbi, pesszimista elméleteket és megerősíti, hogy Rapa Nui kultúrája fejlett technikai tudáson alapult. A szigeti hagyomány, amely szerint „az ősök tudták, hogyan sétálnak a szobrok”, így nem mese, hanem a történelem egyik legkülönösebb, legkreatívabb mérnöki megoldása lehetett.
